Hard Knocks: kezdett a 11. évad

Ilyenkor sosem tudom, hogy mennyire érdemes minden szezon előtt alapozni, illetve elismételni ugyanazt, amit korábban már leírtunk, szóval inkább linkelek (5. évad, 6. évad, 8. évad, 9. évad, 10. évad + egy átfogó bemutató), meg azért idevésem, hogy az HBO dokusorozata 5 részben bemutatja egy NFL-es csapat augusztusi edzőtáborát, illetve a bajnoki szezonra való készülődést, valamint a keretszűkítést.

Az idei Hard Knocks alanya a Los Angeles Rams, mely nagyon szerencsés választás, hiszen duplán vannak érdekes helyzetben: egyrészt költözött a csapat, St. Louis-ból több évtized után ismét Los Angeles-be, másrészt pedig övék lett az 1/1-es draftválasztás joga, és egy irányítót “húztak”. Papíron minden adott lenne az új évadhoz, már csak jó karakterek és hangsúlyok kellenek. És ezek még nincsenek.

Hard Knocks: kezdett a 11. évad

Talán majd a folytatásban, de eddig igen csak hangsúlyos volt mind Jared Goff, mind Los Angeles, és kábé az edzőn, Jeff Fisher-en kívül mindenki csak egy-egy villanást kapott. Ezzel pedig csak az a gond, hogy Fisher-ről eddig is tudtuk, hogy nem nagy showman (nekem csak még szimpatikusabb lett a hozzáállása), Goff pedig…, szóval viccelődik és jópofa is, de közel sem annyira karizmatikus, mint némelyik korábbi Hard Knocks-os újonc, akire építeni lehetett a sorozatot.

“I’m not fucking going 7-9 or 8-8 or 9-7, OK? Or 10-6 for that matter. This team’s too talented. I’m not going to settle for that. I know what I’m doing.

Persze a fentiek csak apróságnak számítanak a szememben, hiszen engem a folyamatok mindig is jobban érdekelnek, szeretem látni, ahogy zajlanak a dolgok, ahogy készülnek a játékosok, és dúl a küzdelem köztük – a jógás szegmens különösen jó volt az 1-1 elleni csörtékkel, amik kapcsán el is gondolkodtam azon, hogy mekkora részét képzik az NFL-es edzőtábornak napi szinten a csapatedzések, az elméleti felkészülés, illetve az egyéni tréningek.

Hard Knocks: kezdett a 11. évad

Próbálom magam képezni az NFL témakörében, és mindenki írja, hogy mennyire intenzív egy edzőtábor, de csomószor tényleg csak azt látni (nem ebben a sorozatban), hogy egy 3 órás tréning alatt lötyögnek, meg szaladgálnak a játékosok, a védőöltözék pedig a korlátozások miatt csak ritkán kerül föl. Nyilván focizni nem felejt el senki, de tényleg annyira brutális fizikailag ez az időszak számukra? (Biztosan sokan jártasabbak a témában.)

Karakterek szintjén, miután Goff elnyomta a többi újoncot, így maradtak a veteránok, de mint írtam, pár életképből, mint Aaron Donald pingpongozása vagy Todd Gurley születésnapja, nem nagyon lehetett megállapítani, hogy ki lesz a középpontban, hogy ki fog sztorit szolgáltatni. Szerintem még az HBO-sok is keresik azt a szálat, ami az 1/1 és a Los Angeles-faktor mellett működhet, ugyanis ez utóbbi kettő kell, de kissé önismétlő lesz idővel. (Remélem, azért Eric Kush nemcsak ennyi volt.)

Hard Knocks: kezdett a 11. évad

A kicsit anyagszegénynek ható premier fénypontja a DL-edző keménysége volt, azt is jó látni, ahogy Goff képzi magát és bőven hibázik, közben pedig azon gondolkodni, hogy van-e esélye arra, hogy kezdő legyen az első fordulóban, vagy ez már eldöntött kérdés, és minden más csak porhintés?

A premierben voltak érdekes és nem túl érthető momentumok. Azt eddig is tudtuk, hogy az NFL-esek közt, egyetem ide vagy oda, nem mindenki lángelme, de a Rams-ből páran (még Goff is) eléggé nagy homályokról tett tanúbizonyságot. De speciel az a játékos sem volt túl eszes, aki egy alapvető fegyelmi vétséggel kirúgatta magát – le is igazolta őt rögtön az Eagles, királyság. Mondjuk a Rams-es kollégista elhelyezés sem olyan, amit az ember egy NFL-csapattól várna, és nem csak az utólag beszerzett légkondik miatt.

Hard Knocks: kezdett a 11. évad

Ja, a főcím király volt, meg a Fisher-es lazulós kezdés király volt, a léghajót pedig biztos, hogy hanyagolnám.


© winnie for Sorozatjunkie, 2016. | Permalink | No comment | Add to del.icio.us
Post tags: ,

Feed enhanced by Better Feed from Ozh

Tovább...