Stranger Things: még egyszer az 1. évadról

Csaponganék én is egy kicsit erről, mert pont a saját véleményemet nem írtam le, és nagyon ritka, hogy nézés közben ennyi gondolatot és érzelmet szakítson fel egy sorozat belőlem. Mert rettenetesen jó volt nézni.

De most ismételjem magunkat? Oké, emlékszem, hogy a Mozart In The Jungle első szezonjáról három kritikánk is volt, ami persze nem csoda, hiszen az elmúlt évek egyik legjobb szériájáról volt szó, de ilyen alapon a Stranger Things-ről akár négyet is írhatnánk, mert én például nagyon kíváncsi vagyok, hogy nálam év végére képes lesz-e másik újonc letaszítani az idei trónról. Mert annyira jó volt.

Stranger Things: még egyszer az 1. évadról

Aláírom, a Stranger Things-nek én habkönnyű csemege voltam (a sorozat kezdéséről és fináléjáról human írt, de itt a többi Junkie-rezidens véleményét is előcitáltam), engem már a YouTube-ra feltolt első 8 perc elvarázsolt a hangulatával, pedig a természetfölötti, vagy annak tűnő műfaj nem feltétlenül a kedvencem. A pilotja pedig annyira bejött mint 9 év és 4 nap óta egy másik sorozatkezdés sem.

(Gyorsan el is kalandozok, de így hirtelen rákeresve úgy tűnik, hogy a Pushing Daisies-pilot 9,25/10-e és a Stranger Things-pilotra kiszórt 9/10-em mellett csak három sorozat első része kapott nálam 8,5/10-et, a Journeyman, a The Divide és az Allegiance., a blog előtt pedig max a Prison Break, a Tru Calling és a The Dead Zone rántott be ennyire. Szóval külön pacsi.) (Ja, a The Comedians pilotja is 9/10 volt tavaly, de arról nem írtam kritikát.)

Stranger Things: még egyszer az 1. évadról

De tényleg, mintha rám szabták volna, szintizenével kezdtek, meg D&D-ző gyerekekkel, hogy az első percekben felidézzék a gyermekkoromat, és azt, hogy mikor hallottam utoljára a trogloditákról – talán amikor a Halállabirintust lapozgattam Ian Livingstone-tól? Nyilván a sokakból a régi filmes élményeiket hozta elő, de én anno kimaradtam sok klasszikusból (igen, sem ET, sem Goonies, evvan), így bennem egészen mást mozgatott meg.

Persze az egy dolog, hogy engem ezekkel a hangulati elemekkel azonnal a hatása alá vont a sorozat, de fogalmam sincs, hogy másokra, mondjuk a jóval fiatalabbakra milyen hatással lehet. Viszont látva a véleményeket, hogy sokan nyilatkoznak a Stranger Things-ről pozitívan, talán ez lehet az egyik legnagyobb pozitívuma, hogy különféle összetevőinek köszönhetően, kinek emiatt, kinek amiatt, ugyanúgy, nagyon pozitívan csapódik le.

Stranger Things: még egyszer az 1. évadról

Egy sorozat, ami képes ilyesmire, mindenképp nagy fórral indul, de persze mindez nem elég a végső sikerhez. Az alaptörténet egyszerű, négy általános iskolás gyerek a főhősünk, és az egyikük rejtélyes körülmények között, a szemünk láttára eltűnik. Persze mindenki a keresésére indul, keresi őt a kisváros a seriffel az élén, keresik a barátai, és keresi őt a családja, az anyja és a bátyja. És mindeközben feltűnik a városban egy titokzatos idegen, aki események furcsa sorát indítja be.

Van tehát egy fő rejtély szálunk, mely igencsak természetfölötti gyanús, azonban ezzel nem is nagyon foglalkoznék, mert számomra teljesen másodlagos volt, bár hordozott magában bőven cool faktort. Nyilván elcsépelt a karaktereket és a hangulatot kiemelni egy pozitív kritikában, de annak ellenére fogtak meg ezek a tényezők, hogy egyik sem reflektált közvetlen a saját tapasztaltaimra, cserébe viszont úgy éreztem, mintha én is a sorozat világában lennék végig.

Stranger Things: még egyszer az 1. évadról

Nem tudom, miért, de annyira közel éreztem magamhoz majdnem az összes karaktert és a gondjaikat, bajaikat, aggodalmaikat, félelmeiket, hogy minden érzelmüket képes voltam megélni. És ezt a készítők nem méla levegőbe bámultatásokkal és unalmas, karakterizáló párbeszédekkel érték el, hanem inkább a szereposztással, ami egyszerűen hibátlanra sikeredett, nem találtam gyenge pontot a gárdában.

Language!

A gyerekekben, sem a fiatalokban, sem az idősebbekben, egyszerűen nem találtam hibát, mint a 11-en nagyszerűek voltak – a legnagyobb favoritjaim Dustin, Jonathan és Nancy voltak, de felnőtt fronton is minden klappolt – David Harbour és Winona Ryder alakítása magáért beszélt, persze a legnagyobb császár mindenképp Mike apja volt.

Stranger Things: még egyszer az 1. évadról

Nyilván a Strangers Things meg fogja kapni a 2. évados berendelést, biztos, hogy sikeres, a visszajelzések is pazarok, és persze a készítőknek is megvannak a terveik, nem véletlen maradt nyitva pár kérdés a szezon végén. Persze, ha véget érne, nem lenne részemről harag, és egy sorozatom kizúgna minden idők 10 legjobbja közül. Így még erre nem veszek mérget.

A kérdés csak az, hogy hogyan tovább? Jó eséllyel nem überelni akarják majd magukat a Duffer-testvérek, hanem esetleg bővítik a mitológiát, viszont egy ennyire jól sikerült évad után az emberben ott motoszkál az, hogy sikerül-e megtartani ezt a színvonalat. Persze az “aggódásommal” némiképp magamnak mondok ellent, hiszen a hangulatot és a karaktereket a világ legkönnyebb dolga megtartani, s mint írtam feljebb, számomra a többi másodlagos volt.

Stranger Things: még egyszer az 1. évadról

Mostanság a Game of Silence-nek volt olyan pilotja, ahol a 80-as évek gyerekei megjelentek, az is abszolút megfogott – legalábbis a flashback-ekre. Mondjuk az olyan sorozat, amiben a főhősök felnőtt és gyermek énjeit párhuzamosan követhetjük, és ebből a műfajból, ellentétben a gyerek kalandfilmekkel, nem maradtam ki, sok hasonszőrű alkotás a kedvencem – nem lenne semmi látni idővel a főhősök felnőtt énjét.

Persze nyilván nem erre fogunk továbbmenni, mint ahogy az is biztosnak tűnik, hogy a folytatás már nehezen fog ekkora meglepetést okozni, nem lesz úgy újszerű, hogy közben a világon semmi újat nem hoz, pusztán a nosztalgia húrjait pengeti. A készítőket persze nem kell félteni, a többit majd megbeszéljük a 2×01 után. Vagy, a 2×08 után, mert ha elkap, akkor nehéz lesz leállni vele.

Stranger Things: még egyszer az 1. évadról

ui: Ide nekem a sorozat zenei anyagát, de nyomban! Mármint a hangszereset. Az valami zseniális volt a S U R V I V E-tól, akik legutóbb a The Guest-be írtak számokat. (Mondjuk a dalok tekintetében is jól működött a zenei szerkesztő, még véletlenül sem Greatest Hits volt a válogatás, nem az agyonhallgatott klasszikusokat hallhattuk, kivéve persze a The Clash-számot, de annak meg dramaturgiai jelentősége volt.


© winnie for Sorozatjunkie, 2016. | Permalink | One comment | Add to del.icio.us
Post tags:

Feed enhanced by Better Feed from Ozh

Tovább...