Leltár 2016/I.: az év első három hónapja

(Korábbi leltárposztok: 2014/I., 2014/II., 2014/III., 2014/IV., 2015/I., 2015/II., 2015/III., 2015/IV.)

Ahhoz képest, hogy ez az egyik kedvenc posztom (már persze, ha minél több válasz érkezik), elég sokat késtem a kirakásával, de legalább így a március végén indult sorozatokból sem csak a pilotokat láttuk. Jó esetben.

A negyedéves leltárunk arra szolgál, hogy mindenki lássa, hogy a többieknél mi ragadt meg nézős sorozatként az újoncok közül, és ezek alapján esetleg tippeket szerezzen. Nyilván a sok kritikának is ez a célja, de azok fölött olykor elsiklik az ember. Arról nem is beszélve, hogy hiába derül ki, hogy valaminek jó az első része, utána pár epizóddal már jöhet is a kasza – amiről maximum kommentben szoktunk írni, külön kritikában csak ritkán.

Az elmúlt negyedévben, januártól márciusig végéig minimum 94 újonc sorozat került bemutatásra (az angol vagy magyar nyelv ismerete nélkül nem nézhető sorozatokat nem számoltam, hiszen végtelen sok van). Szóval aki nem talált néznivalót, az ne a sorozatokban keresse a hibát, hanem abban, hogy nem próbált be mindent. (Ami egyébként lehetetlen lenne.)

Az elmúlt 3 hónap több, mint 90 ÚJ sorozata közül nálad melyek kerültek be a nézősök közé?
(Nem csak a legjobbak érdekelnek, hanem minden, amit megtartottál, ami nézős lett.)
(Az elmúlt hónapok premierjeinek listája lejjebb)

Lássuk, hogy ki mit fedezett fel és tartott ki mellette a negyedév kínálatából? (Én 12-t tartottam meg, aminek kábé a fele fog folytatódni. Ezek mellé 22-t elkaszáltam, és kettő függőben van.)

Nálam nézősök lettek: Angie Tribeca, Mad Dogs, Lucifer, Outsiders, The Nightmare World of HG Wells, American Crime Story, Not Safe with Nikki Glaser, 11/22/63, Underground, Flaked, The Family, Slasher,

Akad pár még amit mindenképp el kéne kezdenem, mert már nagyon érdekel: Billions, Lucky Man, The Wizards of Aus, Love, The Night Manager, Hap and Leonard, Trapped, Vinyl, Wanted,  You, Me, Her, Maigret, The Path, Jack Irish, The Aliens,

Ezeket voltam kénytelen kaszálni pár rész után: Cooper Barrett’s Guide To Surviving Life, Bordertown, Angel From Hell, Shadowhunters, Second Chance, Teachers, Idiotsitter, Baskets, Legends of Tomorrow, The X-Files, Animals, Those Who Can’t, Fuller House, The Real O’Neals, Houdini and Doyle, Crowded, School of Rock, Criminal Minds: Beyond Borders, Lopez, Rush Hour, The Catch, Damien, Heartbeat + nem feltétlenül kaszáltam, de nem folytattam (még?) és egyelőre nem is tervezem, kvázi elhalni tűnik:  Shades of Blue, Colony,

De a fentieken kívül még olyan premierek voltak, mint War and Peace, Beowulf: Return To Shieldlands, Rebellion, Spin, Pure Evil, Blue Eyes, Heartless, Ten, Degrassi: Next Class, The Shannara Chronicles, Zoe Ever After, Jericho, Instinct, Erased, Crashing, LEGO Nexo Knights, Tracey Ullman’s Show, The Lion Guard, Just Add Magic, Mercy Street, Recovery Road, The Magicians, Bridget & Eamon, Madoff, Bunnicula, Full Frontal with Samantha Bee, Gay Skit Happens, Here Come The Habibs, Here We Go Again, Stuck in the Middle, Thirteen, Lab Rats: Elite Force, Thicker Than Water, Lego Bionicle, Lego Friends: The Power of Friendship, Doctor Thorne, Of Kings & Prophets, The Characters, Party Over Here,  Bajillion Dollar Propertie$, The A Word, Backstage,

A legtöbb sorozatról mi is írtunk kritikát vagy legalább az előzetesük kikerült. Ezeket legkönnyebben a címkéjüket beírva lehet elérni: http://www.sorozatjunkie.hu/tag/sorozat-címe – például http://www.sorozatjunkie.hu/tag/angel-from-hell

Ha valami kimaradt volna, szóljatok. Előfordulhat.


© winnie for Sorozatjunkie, 2016. | Permalink | 13 comments | Add to del.icio.us
Post tags:

Feed enhanced by Better Feed from Ozh

Tovább...