Bates Motel: kezdett a 4. évad

Egy picit hihetetlen, hogy már a 4. évadban járunk, amelyből már két részt is láthattatok, de ez a bejegyzés csak a 4×01-re reflektál. Mivel már a nyakunkon a 3. rész is, így nem is hiszem, hogy most lenne itt az idő egy hosszabb írásra, így csak röviden ejtenék pár szót a 4. évad kezdéséről, hogy legyen kibeszélő Norman Bates történetéről, mert ez a minimum.

Bates Motel: kezdett a 4. évad

Igazából a Bates Motel sose tudott kilépni a Psycho árnyékából, de szerencsére mindig volt benne annyi, hogy érdekeljen a folytatás. Talán az első évad sikerült eddig a legjobban, de a folytatás is hozott jó pár remek pillanatot, csak sajnos mindig akadtak unalmasabb történetszálak is, amelyek nem hagyták szárnyalni ezt az őrült családi drámát – a készítők nem nagyon érzik még, mit érdemes hanyagolni..

A 4. évad például olyan komótosan és önismétlésekkel teli jelenetekkel indult, hogy unalmamban már kezdtem fenni a kaszát. Komolyan mondom, hogy ebben a 40 percben nem sok emlékezetes jelenetet láttam. De. Sőt: DE. Aztán jött az utolsó egy-két perc, ami egészen hidegrázós lett, és emiatt talán még maradok a folytatásra is.

Bates Motel: kezdett a 4. évad

Az állandó szereplők természetesen visszatértek, de melléjük érkezett pár új arc is, szóval ugyanabból a tévés kottából játszanak a Bates Motel írói is, mint a többiek. Az viszont nagyon nem mindegy, hogy végül megtalálják-e azt a hangot, amitől egyedivé válik a 4. évad, és nem csak a “futottak még” népes táborát erősíti 2016-ban Norman és Norma története.

A mézesmadzagot tehát elhúzta előttünk a 4×01 utolsó jelenete, és kíváncsian várom, hogy a következő hetekben érdemes lesz-e heti 40 percet áldozni erre az évadra. Ti már tudjátok, hogy mi a válasz a kérdésre.


© Desmond Wallace for Sorozatjunkie, 2016. | Permalink | One comment | Add to del.icio.us
Post tags:

Feed enhanced by Better Feed from Ozh

Tovább...