JAws 2015 2.0.: Eyecandy (fiúk) – Akik lemaradtak (11-20. hely)

(Tavalyi eredmények: 1-10., 11-20., 21-50.) Ti szavaztatok az idei eyecandy versenyben, dzsiaj összesített, Shannen és Casey Novak válogatta a képeket.

A közvetlenül a top 10 (hogy ott kik vannak, jövő héten kiderül) mögött végzettek közül 4-en javítottak tavalyi helyezésükön, 5-en visszacsúsztak és 2 újoncot köszönthetünk – mindketten abszolút új fiúk első évados sorozatból kerültek a szemeitek elé. Érdekesség, hogy a csúszók közül csak ketten érkeztek a top10-ből, szóval az vagy nagyjából intakt maradt, vagy akadnak, akik jókorát zuhantak onnan.

Általában, talán lányoknál és fiúknál egyaránt, az szokott lenni a trend, hogy ha valaki elkezd csúszni, akkor a csúszás már nem megállítható, sőt, egyre gyorsabb lesz a “kiszeretés”, de idén mintha ez is cáfolódott volna. Ja, és érdekességképp, akadtak ketten, akik két sorozatból is idekerülhettek.

Mi a véleményetek? Mennyit nyom a latba a karakter? Elégedettek lehetünk a top10 udvartartásával? Remélhetőleg, igen. És abban is csak bízni tudok, hogy akadnak egyesek számára új (és érdekes arcok), akiket esetéeg érdemes lehet a későbbiekben követni.

A JAws eyecandy szavazás férfi kategóriájának 11-21. helyezettjeinek képei a tovább mögött.(...)
Read the rest of JAws 2015 2.0.: Eyecandy (fiúk) – Akik lemaradtak (11-20. hely) (90 words)


© winnie for Sorozatjunkie, 2016. | Permalink | 3 comments | Add to del.icio.us
Post tags:

Feed enhanced by Better Feed from Ozh

Tovább...