Enyedi Ildikó első játékfilmje visszatér a mozikba

Márciusban újra mozivásznon látható Az én XX. századom, Enyedi Ildikó 1989-ben készült és a cannes-i filmfesztiválon Arany Kamerával díjazott első játékfilmje. A Filmalap digitalizálási és filmfelújítási programja keretében a Filmarchívum szakmai irányításával a Magyar Filmlaborban restaurált fekete-fehér alkotás díszelőadása március 3-án lesz az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A Filmalap digitalizálási és filmfelújítási programja évről évre egyre több alkotást tesz újra elérhetővé a magyar filmtörténet klasszikusaiból. A Filmarchívum szakmai irányításával a Magyar Filmlabor szakemberei és neves operatőrök közreműködésével zajló restaurációs program célja, hogy a filmművészet hazai kincsei kiváló képi és hangminőségben kerülhessenek ismét a közönség elé. A mozibemutatók sorozatának első epizódja a Pannonia Entertainment által tavaly nyáron országosan bemutatott Vuk volt, amelyet ősszel Fábri Zoltán egyik legismertebb alkotása, A Pál utcai fiúk követett. A felújítási program egyik kiemelkedő eseménye a Testről és lélekről című filmjével tavaly Arany Medve-díjat nyert Enyedi Ildikó első játékfilmje, Az én XX. századom digitálisan restaurált változatának teltházas bemutatója volt a 68. Berlini Nemzetközi Filmfesztiválon. A felújított változatot a Magyar Filmlaborban készítették el a film operatőre, Máthé Tibor közreműködésével az eredeti kameranegatív és hangszalag felhasználásával. A rendező Enyedi Ildikó előtti tiszteletadás jeléül, a Testről és lélekről Oscar-jelöltségéhez kapcsolódó izgalmas időszakban Az én XX. századom visszatér a magyar mozikba. A Magyar Nemzeti Filmalap Filmarchívum Igazgatósága és a filmet forgalmazó Pannonia Entertainment együttműködésében mozikba kerülő alkotás felújított változatának díszbemutatója március 3-án 18:00 órakor az Uránia Nemzeti Filmszínházban lesz. A vetítés előtt Ráduly György, a Filmarchívum igazgatója mond köszöntőt, majd Máthé Tibor operatőrrel beszélget Fazekas Eszter filmtörténész, a Filmarchívum restaurálási menedzsere. A drámai és komikus elemeket vegyítő, elbűvölő „fényfilmben” a XX. századdal egyszerre érkezik Magyarországra Dóra és Lili, az egymástól csecsemőkorukban elválasztott ikerpár, akik azóta is külön utakon járnak. Dóra, a könnyelmű szélhámosnő, és Lili, az anarchista egyszerre szállnak le az Orient Expresszről, de továbbra sem találkoznak. Z. úr, a különös arisztokrata külön-külön ismeri meg a két lányt, akik számára eggyé olvadva testesítik meg a Tökéletes Nőt. A szimbolikus történetben Tarkovszkij csodálatos színésze, Oleg Jankovszkij egy fiatal lengyel színésznővel, Dorotha Segdával alkot felejthetetlen kettőst. Az én XX. századom az Uránia Nemzeti Filmszínház mellett a budapesti Tabán moziban és többek között Pécsett, Szegeden, Kecskeméten, Cegléden, Makón, Szolnokon és Jászberényben is vetítik digitálisan restaurált képpel és hanggal, angol felirattal.  {mfb_widget}video_32377_39414{/mfb_widget} Pannonia Entertainment

Tovább...