Golden Globe 2018 – A jelöltek

Előzmény: Golden Globe 2017 | Az előző évek gyűjtőlinkje

Decemberbe lépve elstartolt a díjszezon. Több főkategóriás díjátadónál bejelentették a jelölteket, és ez a következő hetekben csak sokasodik, hiszen a kevésbé népszerűek is melléjük csapódnak, mint pl.: a People Choice’s Awards. Ne lepődjetek meg, ha feléled a topik. A Golden Globe-díjátadónál mindig ki szoktam hangsúlyozni, hogy a tévés és a filmes szakma egyik túlértékelt elismerésosztó rendezvénye. Aranyglóbusznak is becézik, 2018-ban 75. alkalommal kerül megrendezésre, ami eléggé kerekszám. Az NBC kapta meg a jogot, hogy helyet szolgáltasson a ceremóniának a szokásos vasárnapi főműsoridőben, amit Seth Meyers vezényel le január 7-én, azaz tényleg szó sincs latolgatás elnyújtásról. Nem is véletlen, hogy az Év Első Rangos Award-je. A filmes részleget magunk mögött hagynánk, helyette foglalkoznánk a sorozatossal, ha már ez a tematikánk.

Golden Globe 2018 – A jelöltek

Remélem senki se feledkezett el arról, hogy évre értékelnek a bírák, nem pedig szezonra, azaz az év elejétől nagyjából ősz végéig futó produkciók játszanak. Így fordulhat elő az, hogy az ABC jóvoltából a The Good Doctor már be is zsebelte az elsőjét Freddie Highmore-ral. A 2017/18-as országos újoncok egyetlen drámaötlete, ami képes volt az Aranyglóbuszon jelölést szerezni, ami komoly teljesítmény. Az NBC 2. évados visszatérőjét se feledjük el, a This is Us-t, ami nem csak a férfi főszerepnél próbálkozhat, hanem a legjobb drámák sorában is.

Ami a drámáknál a The Good Doctor és a This is Us, az a komédiáknál a Will & Grace és a black-ish. Előbbi képviseli az idei országos komédiákat. Ez is egyfajta pozitív visszajelzés az NBC felé, hogy jó ötlet volt feléleszteni egy elismert elképzelést. Nem lennék meglepve, ha a jövő tendenciája ez lenne. Simán benn a pakliban.

Kanyarodjunk vissza a drámákhoz. Ott a listában a Game of Thrones. Tavaly is mondjuk jelen volt, de akkor a The Crown elhappolta előle az elismerést. Simán benn a pakliban, hogy a történelem ismételni fogja önmagát, mert vetélytársak főkategóriában. Mellettük pedig mire lesz képes a Stranger Things és a The Handmaid’s Tale az egy másik kérdés – szerintem most utóbbié lesz az elismerés. Komédiáknál biztosan lesz trónfosztás, mivel az Atlanta nincs, helyette viszont ott: a SMILF és a The Mervelous Mrs. Maisel, amik jó kritikai visszhanggal rendelkeznek. Nyilván a black-ish különleges mivoltából adódóan meglepetést okozhat, viszont erre csekély esélyt látok. Tévéfilmeknél vajon az HBO direkt ütemezte a Big Little Lies berendelését az elmúlt napokra? Ő valamiért annyira egyértelmű befutónak látszik. A színészek jellemzésébe nem mélyülnék el, de Kyle MacLachlan-nak drukkolok a Twin Peaks-ben nyújtott teljesítménye miatt.

Jelölés számok tekintetében: az NBC 5-öt, az ABC 3-at gyűjtött az országos adók közül. Az abszolút nyertese a részlegnek az HBO 12db-bal, amit a Netflix követ 9-cel. A stream oldalak közül az Amazon és a Hulu is 3-mal lép ringbe ellenük, mégis nagyobb eséllyel.

A tovább mögött a jelöltek listája.

Dráma kategóriában:

LEGJOBB DRÁMA (2017-es nyertes: The Crown):

The Crown (Netflix)
Game of Thrones (HBO)
The Handmaid’s Tale (Hulu)
Stranger Things (Netflix)
This Is Us (NBC)

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ (2017-es nyertes: Claire Foy):

Caitriona Balfe, Outlander (Starz)
Claire Foy, The Crown (Netflix)
Maggie Gyllenhaal, The Deuce (HBO)
Katherine Langford, 13 Reasons Why (Netflix)
Elisabeth Moss, The Handmaid’s Tale (Hulu)

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ (2017-es nyertes: Billy Bob Thornton):

Jason Bateman, Ozark (Netflix)
Sterling K. Brown, This Is Us (NBC)
Freddie Highmore, The Good Doctor (ABC)
Bob Odenkirk, Better Call Saul (AMC)
Liev Schreiber, Ray Donovan (Showtime)

Komédia kategóriában:

LEGJOBB KOMÉDIA (2017-es nyertes: Atlanta):

black-ish (ABC)
The Marvelous Mrs. Maisel (Amazon)
Master of None (Netflix)
SMILF (Showtime)
Will & Grace (NBC)

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ (2017-es nyertes: Tracee Ellis Ross):

Pamela Adlon, Better Things (FX)
Alison Brie, GLOW (Netflix)
Rachel Brosnahan, The Marvelous Mrs. Maisel (Amazon)
Issa Rae, Insecure (HBO)
Frankie Shaw, SMILF (Showtime)

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ (2017-es nyertes: Donald Glover):

Anthony Anderson, black-ish (ABC)
Aziz Ansari, Master of None (Netflix)
Kevin Bacon, I Love Dick (Amazon)
William H. Macy, Shameless (Showtime)
Eric McCormack, Will & Grace (NBC)

Tévéfilm és minisorozat kategóriában:

LEGJOBB TÉVÉFILM/MINISOROZAT:

Big Little Lies (HBO)
Fargo (FX)
FEUD: Bette and Joan (FX)
The Sinner (USA)
Top of the Lake: China Girl (Sundance TV)

LEGJOBB NŐI FŐSZEREPLŐ:

Jessica Biel, The Sinner (USA)
Nicole Kidman, Big Little Lies (HBO)
Jessica Lange, FEUD: Bette and Joan (FX)
Susan Sarandon, FEUD: Bette and Joan (FX)
Reese Witherspoon, Big Little Lies (HBO)

LEGJOBB FÉRFI FŐSZEREPLŐ:

Robert De Niro, The Wizard of Lies (HBO)
Jude Law, The Young Pope (HBO)
Kyle MacLachlan, Twin Peaks: The Return (Showtime)
Ewan McGregor, Fargo (FX)
Geoffrey Rush, Genius (NatGeo)

Mellékszereplő kategóriában:

LEGJOBB NŐI MELLÉKSZEREPLŐ:

Laura Dern, Big Little Lies (HBO)
Anne Dowd, Handmaid’s Tale (Hulu)
Chrissy Metz, This Is Us (NBC)
Michelle Pfeiffer, The Wizard of Lies (HBO)
Shailene Woodley, Big Little Lies (HBO)

LEGJOBB FÉRFI MELLÉKSZEREPLŐ:

David Harbour, Stranger Things (Netflix)
Alfred Molina, FEUD: Bette and Joan (FX)
Christian Slater, Mr. Robot (USA)
Alexander Skarsgard, Big Little Lies (HBO)
David Thewlis, Fargo (FX)