Doctor Who Christmas Special: Twice upon

Megfogadtam, hogy nem első mérgemben fogom megírni ezt a posztot, mert a harag rossz tanácsadó és egyéb közhelyes vezérelvek, de most ott tartok, hogy aludtam rá kettőt, és még jobban haragszok a sorozatra.

Nyilván demagóg kijelentés és erős túlzás is lenne azt mondani, hogy ennek az egy epizódnak kellett volna csak jól sikerülnie ahhoz, hogy minden meg legyen bocsátva, Steven Moffat pedig mennybe menjen, mert nem igaz. Ettől még Peter Capaldi búcsúja jól szét lett cseszve.

Doctor Who Christmas Special: Twice upon

Vagy csak az elvárásaim voltak nagyok? Lehet, mert arra számítottam, hogy még egyszer utoljára, kapunk egy mindfuck-okkal teli, minden bizonnyal timey-wimey, over-the-top epizódot, de ezt így utoljára még elnézte volna az egyszeri rajongó, sőt, még igényeltem is.

Erre talán most először egy annyira téglaegyszerű sztorit láthattunk, ami valóban elfért egy negyedbe hajtogatott söralátéten, és Moffat megtette ugyanazt a Doctor Who-val, mint annak idején a Sherlock-kal is: írt egy fanfiction-t.

Doctor Who Christmas Special: Twice upon

Mert másnak tényleg nem tudom nevezni azt, amit az arcunkba kaptunk.

Épkézláb sztori sehol, helyette ment a poénkodás az első Doktorral, ami konkrétan el is vette a helyet és az időt minden mástól. Miközben épp a lényeg nem jött át: az első Doktor viaskodása az elmúlással, és ennek párhuzamba állítása a 12. Doktor búcsújával, egyfajta keretbe ölelve teljes sorozatot.

Doctor Who Christmas Special: Twice upon

Ehelyett kaptunk teljesen felesleges töltelékjeleneteket. Nyilván rajongói szemmel nem feltétlenül felesleges, hiszen sok mindenki el lett itt búcsúztatva, írók, karakterek egyaránt, de ebben most sajnos a távozó készítő teljesen elveszett, a kevesebb több lett volna. Nem akartam spoileres lenni, de egyszerűen sok minden kikívánkozik belőlem, szóval saját felelősségre lehet a tovább mögé kattintani.

Szóval, amit a leginkább túltolt Moffat a búcsújában, az a giccs volt.

Na persze, ő mindig is a szentimentalizmus és a tömény cukormáz határán egyensúlyozott, ha elköszönésekről vagy nagy eseményekről volt szó, de többnyire azért ügyesen meg tudott maradni a minőség oldalán. Tavaly például Capaldi és Jenna Coleman étkezdés jelenete nálam mindent vitt, potyogtak a könnyek, ahogy kell. És igazság szerint most is Coleman cameójáig tudtam tartani magam, hiszen végre Clara megkaphatta a maga pillanatát. Annak idején, Matt Smith kilépésénél Karen Gillan beugrója ellopta előle a show-t, most pedig fordult a kocka. Az ő pár másodperces felbukkanása többet ért, mint az egész 50 perc előtte.

Doctor Who Christmas Special: Twice upon

Oké, ezzel némileg igazságtalan vagyok, mert David Bradley zseniális játéka is javított valamennyit a színvonalon, de az már inkább szánalmas volt, hogy az írás mikbe kényszerítette bele. Az „elfenekelős” beszólást követő másodpercek a néző számára sokkal kínosabbak voltak, mint a szereplők számára (még mielőtt: igen, tudom, hogy ez visszautalás volt, de attól még…)

Doctor Who Christmas Special: Twice upon

Mark Gatiss-t viszont teljesen ki lehetett volna hagyni az epizódból, sokat nem veszítettünk volna.

Értem én, hogy tökjó kis cameo volt, ahogy Toby Whithouse-szal egymásra céloznak a lövészárokban, meg hogy kiderül róla, hogy későbbi útitárs felmenője, de csak erre kár volt azt a sok percet elpazarolni, amikor egyéb funkciója nemigen volt történet szempontjából. Tipikus esete annak, mikor a slusszpoént az író nem tudja kellő tartalommal megtölteni előtte, hogy igazán nagyot üssön.

Doctor Who Christmas Special: Twice upon

Most először pedig a pénzhiány is feltűnt. Olvastam már pár helyen, hogy a BBC ott spórol a sorozaton, ahol csak tud, de eddig annyira nem izgatott a dolog. Most viszont többször is a „berendezett színpadkép” kifejezés lebegett a szemem előtt, különösen Villengard-on.

A végére pedig nem is maradhatna más, mint Capaldi búcsúbeszéde, ami sajnos megint csak nem jött át. A Doktor, ahogy ide-oda rohangál a TARDIS-ban és közhelyes bölcsességeket kiabál a nagyvilágba…áhh!

Doctor Who Christmas Special: Twice upon

Nem fogok pontozni, mert nagyon csúnya lenne a vége, és ez tipikusan az a helyzet, hogy ha valaki pozitívan látja a dolgokat, ne habozzon a billentyűzet után nyúlni, hogy legyen ellenkritika is, biztos vagyok benne, hogy sokakat ellenkező hatással volt ez a karácsonyi epizód.

A folytatás? Naná, hogy érdekel, pláne, hogy első ránézésre olyan, mintha a TARDIS kilökte volna magából Jodie Whittaker-t. Meglátjuk, hogy Chris Chibnall mit fog ebből kihozni. Ennél csak jobb lehet?

Tovább...