The Good Place: kezdett a 2. évad

Az igazán jó cliffhangerek egyik ismérve, hogy azon túl, hogy egy jókora gyomrossal küldi el a nézőt a szezonközti szünetre, később kezd is vele valamit, ne adj Isten, alapjaiban újrastrukturálja vele magát a sorozat, mint teszem azt a The Leftovers is tette.

Míg a drámák közt is akad bőven olyan, ami inkább csak vaktölténnyel riogat, addig a The Good Place-nek köszönhetően van jelenleg egy olyan országos komédiánk is, ami nem csak, hogy ambiciózus, de iszonyúan okosan is szövi a történetét.

The Good Place: kezdett a 2. évad

Mike Schur tavalyi sorozata eléggé megosztó fogadtatásra talált nálunk a Junkie-n, hiszen kapott már hideget, langyosat és meleget is tőlünk, ám mivel jómagam is az utóbbi tábort erősítem, tennék még egy toborzókört itt a főoldalon, mielőtt rátérnék az erősen spoileres részekre.

Kezdve rögtön azzal, hogy mennyire borzasztóan friss élmény egy országos szitkomnál, hogy spoilerekről beszélhetünk. A The Good Place esetében viszont ez nagyon is áll, mert nem csak az első évad fináléja okozhatott meglepetést, de annyira high-concept – gyakorlatilag sci-fi – szériáról van szó, hogy minden epizód rendszeresen egy kisebb fordulattal ér véget, ami ugyan tény, hogy se nem elvárás, se nem elegendő, de kétségtelenül sokat dob az összképen.

The Good Place: kezdett a 2. évad

Ehhez persze kell egy elegánsan egyszerű alapsztori is, ami remek táptalajt szolgáltat ahhoz, hogy gyakorlatilag bármit építhessenek belőle az írók. A pilot első perceiben Eleanor Shellstrop (Kristen Bell) kinyitja a szemét egy békés váróteremben, Michael (Ted Danson) beinvitálja az irodájába, majd nyájas hangon közli vele, hogy halott, de aggodalomra semmi ok, hiszen példamutató életének hála, a Jó Helyre került.

A gond viszont az, hogy valami hiba csúszott a rendszerbe, hiszen Eleanor Shellstrop finoman szólva sem egy mintalélek, ám ezt esze ágában sincs az égiekkel megosztani. Helyette csupán a mellé beosztott lelki társát, Chidi-t avatja be a titokba, aki történetesen etikát és filozófiát tanított földi életében, így közös erővel megpróbálnak Eleanor-ból jó embert faragni.

The Good Place: kezdett a 2. évad

Felzárkózni viszonylag könnyű, hiszen alig több, mint 6 óra alatt be lehet érni a rajongókat a 2×05-nél (a Netflix-en fent van végig magyar felirattal is – és hetiben kerül fel), ráadásul egy próbát minimum megér, ha valami újra, frissre és frappánsra vágytok.

Tény azonban az is, hogy a sorozat inkább okos, mint klasszikus értelemben vicces, és bár kifejezetten sokféle humorral operál – a háttérben elszórt street food táblás viccektől kezdve a teljesen meta dolgokig -, nem egy térdcsapkodósan kacagós, harsány darabról van szó, ami szerintem még az előnyére is válik.

The Good Place: kezdett a 2. évad

A szereposztás kifogástalan. Kristen Bell karizmája például elengedhetetlen ahhoz, hogy Eleanor minden földi tette ellenére szeretnivaló maradjon, akinek tiszta szívből szurkolhatunk, míg Ted Danson rutinos, nüanszokkal teli játéka a részemről simán megért volt legalább egy Emmy-jelölést, de a mellékszereplőket alakító zöldfülűbb gárdát is csak dicsérni lehet.

Emellé kapunk még egy kifejezetten kreatív díszlettervezést és egy olyan kaliberű írást, ami egyszerre hat játékos improvizációnak, mégis az utolsó apró részletig ki van előre minden találva benne. Úgy fajsúlyos, hogy egy percig sem szűnik meg mellette könnyednek limonádénak maradni.

The Good Place: kezdett a 2. évad

The Good Place tehát a beszürkült, elkényelmesedett országos szitkomkínálat bevállalós, vagány antitézise, aminek tényleg inkább az ötletességén vigyorgok elégedetten bólogatva, mint a humorán, de épp azt szeretem benne, hogy valami más.

Ha kedvet kaptatok a sorozathoz, ne olvassatok tovább, se itt, se máshol, sőt még a hozzászólásoktól is óva intenék mindenkit. Tényleg a lehető legkevesebb tudással érdemes belevágni, elvégre majdhogynem minden kanyarban várja az embert valami kisebb-nagyobb meglepetés. Ha viszont szinten vagytok, lapozzatok bátran a tovább mögé, ahol a második évad első öt részéről lesz szó spoileresen.

The Good Place: kezdett a 2. évad

A tavalyi finálét követően alighanem a legtöbben az első évad újragondolt változatát vártuk, kissé máshová helyezett hangsúlyokkal, ahol kevesebb szerep jut a földi flashback jeleneteknek, illetve többször látjuk Michael-t és bandáját aknamunka közben. Ezzel szemben egészen meglepő az a változatos tempó, amit idén diktálnak, ahogyan az is, hogy milyen formabontó szabadsággal kezelik az időt az örökkévalóság adta keretek között.

A dupla nyitórész nagyjából hozta is azt a remix-érzést, amit a csattanó kínált fel, mégsem húzta egy egész szezonon át, hogy Eleanor-ék fejében összeálljon a kirakós. Majd gyakorlatilag átrobogtunk több, mint 800 sikertelen verzión, hogy aztán egy satuféket követően, valós időben, egyetlen nappaliban töltsük el azt a negyedórát, amikor megszületik a csótányszövetség Michael és az emberek között.

The Good Place: kezdett a 2. évad

Önmagában az sem kis teljesítmény, hogy a teljesen eltérő iram ellenére is organikusan sodródik tovább a cselekmény, de talán mégis azt lehet a leginkább értékelni a sorozatban, hogy mennyire jól működnek a felszínen fekvő átívelő sztori alatt megbúvó rétegek is.

Ha már Ted Danson karaktere a showrunner, Mike Schur nevén osztozik, külön érdemes kicsit olyan szemmel is nézni a Truman Show-t idéző “The Good Place”-projekt működtetését, mintha csak egy írószobát vizsgálnánk, ahogy egy történetet próbálnak kreálni a karaktereknek. A 2×03-ban végigdarált verziók újra és újra felbukkanó típushibái láttán néha akaratlanul is Chuck Lorre szitkomgyárában éreztem egy kicsit magam, ahol ugyan megállás nélkül zakatol a gyártósor, de mégiscsak attól lesz valaki “karakter”, mert sántít vagy akcentusa van.

The Good Place: kezdett a 2. évad

Ugyanígy érdekes a szitkomos analógián túl a sorozat egyik központi kérdése, a fejlődés is. Eleinte csupán Eleanor jellemfejlődési szélmalomharcáról beszélhettünk, ám mióta lehullt a lepel, azóta ugyanúgy ráhúzható ez magára a “The Good Place”-re vagy az eheti epizód után akár Michael karakterére is. Bármilyen banálisnak is tűnik ez leírva, de tényleg úgy látszik, hogy a készítőket bizony nagyon izgatják az olyan elemi morális kérdések, hogy mit jelent jó embernek lenni vagy azzá válni.

Ráadásul mindezzel úgy gyurmáznak hétről hétre, hogy folyamatosan kéz a kézben jár a spiritualitás és a tudomány.

Egyrészt létezik a túlvilág, de mégis egy kikísérletezett, laborszerű környezetet kapunk a megmagyarázhatatlan helyett. Számszerűsítve, mérhetővé van téve a jóság mértéke, amit bár elméleti síkon, az etikaórákon keresztül próbálnak meg Eleanor-ék elsajátítani, mégis döntően az egymásért tett és hozott áldozatokkal, megélt pillanatokon, élményeken keresztül érik el – sokszor talán tudtukon kívül is – a fejlődést. Inkább válik számukra a szimuláció egyfajta önmagukkal szembenéző csoportterápiává, mintsem tényleges kínzássá, hiszen van lehetőségük a változásra.

The Good Place: kezdett a 2. évad

A karakterek kezdeti jellemrajzát ráadásul nem csak semmiben lebegő startvonalként vázolja fel nekünk a sorozat, de a flashback jelenetek révén segítenek megérteni azt is, hogy mitől váltak hőseink azzá, akik. Annak ellenére, hogy Eleanor háttere a jéggel és szívószállal fehérbort vedelő anyukával közel sem ideális, egy pillanatig sem mentegetik őt Schurék, csupán kontextusba helyezik.

A szezon kezdetekor például meg voltam arról győződve, hogy idén arra fog kimenni a játék, hogy a “The Good Place” statisztái maguk is saját játékuk áldozatává válnak, avagy önmagukat is elkezdik kínozni a köztük kialakult versenyszellemmel, titoktartással és részről részre rájuk ragadó emberi dolgokkal, jelenleg viszont talán az a kérdés izgat a legjobban, hogy kevésbé pokol-e a pokol, ha tudjuk róla, hogy ott vagyunk.

The Good Place: kezdett a 2. évad

Tahani ugyanis hiába tudja, hogy egy jobb, nagyobb, menőbb partival próbálják majd meg kínozni, mégis belemegy a játékba és nem csak eljátssza, hogy veszít, hanem tényleg úgy is éli meg. Eleanor, akit végig a titoktartás kellett volna, hogy felőröljön, most ugyanúgy titkot kell, hogy tartson, csupán nem csak a sajátját, de az egész csapatét is.

Egyszóval tele van frappáns, apró nüanszokkal az idei évad is, aminek továbbra is az az egyik legnagyobb erénye, hogy hétről hétre képes meglepetéseket okozni és olyan fordulatokat szőni a történetbe, amit bár csak ritkán látni előre, mégsem tűnik soha erőltetettnek.

Mike Schur és csapata egy bazi nagy fába vágta a fejszéjét ezzel a sorozattal, de az alapján, amit eddig láttunk – és tudván, hogy az idei szezon már az első évad fináléjakor is bőven ki volt találva -, egy percig sem tartok attól, hogy megfeneklene majd az a kreatív lendület, ami az országos kínálat talán legjobb jelenlegi sorozatává teszi a The Good Place-t.

Tovább...