The Good Doctor: 3 rész után

Akkor nagyjából meg is van az egyik megragadt országos újoncom. Bár egy nagy probléma van vele: próbál egyensúlyozni a karakterek között, de sajnos csak a főhős története érdekes egyelőre.

The Good Doctor: 3 rész után

A House készítőjének új sorozatáról a pilotjánál mindent leírtam az alapokról, szóval csak röviden: egy autista sebészgyakornokról szól, akinek a kórházba való érkezése a helyi hatalmi helyzetet is megbolygatja.

Na most, ami tényleg problémás egyelőre, az a hatalmi játszmák sora. Szinte minden “méregetés” közben azt érezni, hogy ehhez még nem építették fel a karaktereket kellőképpen. Nincs tisztázva a jelenlegi helyzetük ahhoz, hogy a dilemmájukat átérezzük. Konkrétan a kórház élére pályázó sztársebészre gondolok, hiszen nem elég beszélni arról, hogy mi között kell választania, hanem jobban be is kell mutatni.

The Good Doctor: 3 rész után

Viszont a fenti negatívumok egyáltalán nem törnek le. Egyrészt még ilyen módon építkezve is csak eljutnak velük valahova, ami lehet, hogy idővel bekattan majd, másrészt pedig mindeközben az érzelmes rész is megmaradt, és továbbra is jól játszott a sorozat a nézővel, hiába volt lassú zenés montázs is benne.

Konkrétan a harmadik rész végén amikor Shaun bedobja a másik nézőpontot, az eléggé jó módon koppanós helyzet volt. Kár, hogy előtte a Scrubs rémlett fel sokszor a donorra váró csávó kapcsán. Mármint ez valós dráma, teljesen megértem, hogy oda nyúltak, csak Dorianékkel jobban ütött anno.

The Good Doctor: 3 rész után

A lényeg, hogy simán maradok a “jó doktorral” még egy darabig, remélem, a hangsúlyok is javulnak majd, mert amikor nem Shaunhoz köthető dolgok vannak, azok bizony kicsit unalmasak egyelőre.