Daredevil: a 2. évad

Néha rám tör, hogy nem akarok teljesen lemaradni a képregény-sorozatokról (bár a Legion…), és az országos Marveles próbálkozásokkal nem vagyok kibékülve, szóval a The Defenders-re készülve gyorsan megnéztem a Netflixen a Daredevil 2. évadját, aminek az 1. szezonja elég jó volt, hiszen elvileg ott vezették fel a mostani ellenséget. Vagy valami ilyesmi. Már van  írásunk a Daredebil S2-ről,  szóval rövidebb leszek, de még a mai The Defenders-írás előtt még ki akartam tenni.

Daredevil: a 2. évad

A történet gyors összefoglalása annyi, hogy The Punisher felvezetése, vagyis szinte nulladik évadnak beillő szála mellett behoztak egy sokáig arctalan főellenséget is. És úgy érzem, hogy itt fognak ténylegesen elveszíteni engem, amellett, hogy a kivitelezés is döcögött kicsit.

A legnagyobb gondom mégis az, hogy a realizmus után, ahol túlerőben levő sima gengszterek is nehézséget okoztak, most elvileg képzett nindzsák ellen nyomult sokszor Daredevil, amikből tömegeket tudott nagyjából lenyomni. Nem volt igazi “minden el van veszve”-pillanat, mert vagy nagyon gyorsan feloldották, mint amikor feltűnt Stick, vagy pedig utána alig foglalkoztak vele, ld. a kardok titkos erejét.

Daredevil: a 2. évad

Arról nem is beszélve, hogy a sok bunyó miatt sajnos a koreográfia is visszafejlődött kicsit. Konkrétan a sokadik 45 fokos levegőben pördülés a végén lefele rúgással-mozdulat (“mert az látványos”) nekem sok lett. Itt tenném hozzá azt is, hogy a sok ellenfél miatt többször fordult sorbaállás a pofonért. Hiányzott az erő, műviesebb lett az egész – lehet, hogy az új showrunnerök miatt?

Bár lehet, hogy túl negatívnak tűnök, de igazából az utolsó pár részt leszámítva rohadt jól szórakoztam, és erről a Megtorló tehet. Így gondolom, az sem meglepő, hogy mire szavaztam a minap. Frank Castle karaktere kapott érzelmi töltetet, az akciói brutálisak voltak, és a közte és Daredevil közötti eltérések nagyon jó dinamikát adtak. Nyilván egy képregény-sorozat szintjén, de amikor a morális témákat taglalták, azt jó volt nézni. (Konkrétan van egy hosszabb beszélgetésük egy tetőn, ami az évad legjobb része, pedig senkit sem lőnek vagy rúgnak le.)

Daredevil: a 2. évad

Sajnos Elektra, meglehet, hogy a színésznő miatt, egyáltalán nem győzött meg, bár még mindig jobb volt, mint Jennifer Garner. Mondjuk neki volt nehezebb dolga, hiszen a kicsit unalmas főellenség szálán tűnt fel.

Itt is egyébként a huzavona volt igazán rossz, amit Matt lenyomott: “a rendes életet válasszam-e, de itt van ez a régi érzés, csak hát a nő gyilkos”, á! Ott telt be a pohár, amikor lezajlott az “elvesztettem a barátaimat, de itt vagy nekem te”-mondat, hogy aztán 2 perccel később már tök máshogy gondoljon mindent.

Daredevil: a 2. évad

Összességében egy 7/10-et szórnék rá erre a szezonra. Még mindig egész jó a sorozat, de már közel sem annyira, mint az elején.

Tovább...