Junkie stábbővítés?

Az elmúlt években mondhatni hagyománnyá vált, hogy évente bővítjük a Junkie stábját egy fővel, és most is erre szeretnénk sort keríteni. Hátha valakit érdekel a lehetőség.

(Valahol durva, hogy miközben mi is egyre többet foglalkozunk a bloggal és egyre több sorozatot nézünk, utóbbiak rohamosan növekvő száma miatt egyre kisebb hányadukat tudjuk lefedni. Szerencsére ebben nagyon sokat segítenek a vendégírások, de ha valaki rendszeresen “publikál” nálunk, az még nagyobb és előre tervezhetőbb segítség.)

Anno hárman (+ Snake) kezdtük a blogot, de folyamatosan bővültünk, és bele sem akarok gondolni, hogy hol tartanánk, ha nem szállt volna be közénk előbb Bruzsy, majd Hooligan, Desmond Wallace, CyClotroniC, Neoprimitiv, superpityu, Casey Novak, Thomas, Shannon, dzsiaj, DennyKeh vagy Deny. Nekik nagy köszönet utólag is.

Sokáig úgy bővültünk, hogy egyes rendszeres vendégíróinkat megkérdeztem, hogy lenne-e kedvük saját név alatt közzé tenni írásaikat közvetlenül a blogra, kikerülve a többlépcsős, mail-en keresztüli kritikaírást, beszerkesztgetést, ami nekik is, nekem is kevesebb macera. Mivel azonban legutóbb bevált, most is nyilvánosan meghirdetnék egy lehetőséget a csatlakozásra egy, esetleg két fő részére.

Miről is van szó? Nos, valójában az egész nem különbözik sokban a vendégbloggerkedéstől, csak rugalmasabb és “hivatalosabb” annál.

Úgy “működünk”, hogy ha valaki írni akar valamiről, akkor megírja a blog felületén, és idővel (általában elég hamar) az írás kikerül a blogra. Mivel ez nem munkahely, csak hobbi, így attól, aki beszáll közénk, a világon semmit nem várunk el, sem több írást, sem rendszerességet, nincs kvótánk, nem sürgetünk vagy rúgunk ki senkit, csak örülünk, ha tud segíteni. Annak pedig még jobban, ha többször és színvonalasan teszi azt, no meg, ha olyan sorozatokról ír, amikről a többiek nem, vagy nem szívesen.

Javarészt kritikaírásról lenne szó, hiszen az olvasókat a sorozatok érdeklik leginkább – pilotírások, finálékritikát, évadértékelő posztok vagy random epizódokról szólók, ti is látjátok, hogy miket szoktunk kirakni. De ez nem kizárólagos dolog. Ha a ki akar rakni egy videót, képet, előzetest, moment of beauty-t, akármit, akkor nyugodtan megteheti, hiszen minden poszt segítséget jelent.

A lényeg tehát, hogy olyan junkie-k jelentkezését várjuk, akikben van valami írói véna, de ha valaki átvenne egy rovatot, vagy indítana egy újat egy általa preferált témában, kategóriában, akkor természetesen még kritikaírói képességre sincs szükség – ld. van, aki közülünk szinte csak a nézettséges vagy díjátadós posztokkal foglalkozik.

Mindezért cserébe pedig annyit tudunk felajánlani, hogy a nekünk szóló ajánlatokat megosztjuk a stábtagokkal. Ezek lehetnek meghívások (premier előtti film- és sorozatvetítések, sajtótájékoztatók, interjúkészítési lehetőségek, sorozatforgatás-látogatások), egyéb kedvezmények (streamszolgáltatásokhoz való hozzáférések), screenerek, sorozatos ajándékok, stb.

És, talán az sem elhanyagolható, hogy mivel (nektek köszönhetően) egyre többen veszik észre és ismerik el a Junkie-t, így akár ugródeszkának, szárnypróbálgató platformnak is lehet használni, ha valaki később karrierszerűen is írásra adná a fejét. (Ez általában rossz duma a szívességi alapon végzett melóknál, de már többször előfordult, hogy valaki profitált belőlünk, ezért merem leírni.) Azt pedig mondanom sem kell, hogy bármiben segítünk, ha van rá lehetőségünk, esetleg a kapcsolatainkra lenne szükség.

A fenti ajánlat talán inkább azoknak szól, akiknek már jelentek meg írásai nálunk, hiszen őket “ismerjük”, tudjuk, hogy minőség tekintetében nem találnánk esetében sok kivetnivalót, de semmi nincs kőbe vésve természetesen, az is jelentkezhet, aki eddig sosem írt, csak írjátok meg az elképzeléseiteket, hogy miben tudnátok/szeretnétek segíteni.

A lényeg, hogy akinek fűlne ilyesmihez a foga kommentben vagy levélben jelezzen. A többit megbeszéljük.