Game of Thrones – 7×03: The Queen’s Justice

I have to die in this strange country, just like you.

A történet kerek egészét tekintve, több szempontból is fontos epizódot hozott az eheti Game of Thrones, először találkozott ugyanis egymással két meglehetősen fontos karakter és több kósza szálat varrt el alighanem teljesen a 7×03.

Game of Thrones – 7×03: The Queen’s Justice

Már csak a szezon természetes ívét tekintve sem meglepő, hogy ismét egy fokkal érdekesebb egy órát kaptunk a sorozattól, mint múlt héten, de érezhetően jót tett neki a jóval kevesebb helyszín mellett a múlton vagy a jövőn való merengés is, ráadásul emlékezetes egysorosok tekintetében is egész jó hetet zárhatunk.

A tovább mögött spoilerekkel folytatom.

Nyúlfarknyi jelenet volt csupán, mégis régi ismerősként idézett meg némi sejtelmességet Varys és Melisandre beszélgetése, melyben Mel nem csak saját, de Varys sorsát is előrevetítette. Kifejezetten szimpatikus húzás a sorozat részéről, hogy a vihar előtti csend nem csak a téblábolásról vagy a végjátékhoz szükségtelen történetfonalak elégetéséről szól, hanem ilyesmiről is, amihez nem kell Falon túlról hazatérő druidának vagy vörös papnőnek lenni, bőven elég ehhez akár Jorah és Sam búcsúja vagy Jaime és Olenna zárójelenete is.

Game of Thrones – 7×03: The Queen’s Justice

A jövőnél talán még érdekesebb szerepet kapott a múlt, amivel ugyan a mostani epizód hangsúlyosan foglalkozott, de kifejezetten fontos volt eddig általánosságban is. A jelmeztervezők nem csak az ajtón kopogtató télnek rendelték alá az idei szezon ruhatárát, de ha megfigyelitek, szépen megfosztottak mindenkit a színektől is.

A fekete persze több ház lobogójában is megjelenik, így Dany és tanácsadói komorabb viselete ezzel, míg Cersei vagy Olenna ruhája főleg a gyásszal magyarázható. Azért is érdekes a halál, az elmúlás és a bosszú témája ebben a sorozatban, mert ezek azok a régi terhek és tüskék, amik nagyon megnehezítik vagy egyenesen ellehetetlenítik az egyre égetőbben szükséges összefogást.

Game of Thrones – 7×03: The Queen’s Justice

A Game of Thrones egyik kedvenc szadista játéka mindig is az volt, hogy éppen attól fosztja meg rendre karaktereit, ami a legfontosabb számukra, legyenek azok Cersei gyermekei, Jaime keze, Bran szabadsága vagy Tywin latrinán hagyott büszkesége. Nem érhet hát meglepetésként senkit, hogy a sorozat idén kifejezetten lubickol a fogat fogért szellemiség iróniájában és hiába lenne egyre sürgetőbb a békepipázás, nem úgy tűnik, hogy megszakadna valaha is ez a kör.

Ott van Arya Frey-lakomája, Obara és Nymeria halála, és most Tyene-nek is pontosan azt a halált szánta Cersei, amit Ellaria is Myrcella-nak (és ha csak véletlenül is, de Jaime Olenna-nak). Fel is vetődött bennem a kérdés, hogy vajon ti mit éreztetek, mennyire gyűlöltétek ezért Cersei-t vagy volt édes a bosszú számotokra?

Akárhogy is, mindenképpen érdekes aspektusa a sztorinak ez a kibogozhatatlan morális háló, amiben mindenki jogosnak látja a saját bosszúját, de azonnal bosszút esküszik, ha éppen rajta csattant az ostor. Pedig jól látszik, hogy a nagyok de-hát-ő-kezdte játéka egy fikarsznyit sem érdekli például Királyvár népét, ugyanúgy megtörlik a lábukat a meztelenül végighurcolt Cersei-ben, mint annak foglyaiban is, nekik tényleg édesen mindegy, hogy kitől van a kenyér és a cirkusz. Ezért is érdekes számomra, hogy mekkora szerep jut majd minden olyan apró gesztusnak, amit ezzel a szemlélettel szemben tett bárki is a történet folyama során, gondolok itt akár Melisandre elengedésére vagy Jorah meggyógyítására.

Game of Thrones – 7×03: The Queen’s Justice

Jon és Dany első találkozását annak ellenére beárnyékolták őseik tettei, hogy egyikük sem felelős azokért. Amellett, hogy jó pár dologban különböznek – amit amúgy a bemutatásuk mesterien festett le -, mégis meglehetősen sok közös van Jon-ban és Dany-ben a belengetett vérvonalon túl is. Bár az első évadokhoz képest sokat pallérozódott Jon stílusa is, még mindig nem az a jellem, aki fölöslegesen csűrné és csavarná a szavakat és bizony kell neki egy Sir Davos, akinek legalább annyira remek érzéke van az ilyesmihez, mint Dany oldalán Tyrion-nak.

Míg Jon döntően a Falon vagy azon túl töltötte a történet eddigi részét, Dany Essos-t járta be. Ki a vadakat, ki a makulátlanokat és rabszolgákat mentette meg és állította maga mellé, ráadásul egy volt kalózzal, keleti papnővel, törpével, eunuchhal és egykori rabszolgalánnyal veszik magukat körül, teljességgel hátat fordítva a westeros-i konvencióknak.

Game of Thrones – 7×03: The Queen’s Justice

Nem vagyok biztos, hogy elengedhetetlen volt, hogy ennyire távolról induljanak meg a közös nevező felé, de főleg Dany-nek tenne jót, ha felmelegedne ez a viszony közöttük. Dany ugyanis továbbra sem működik nekem igazán, pedig nagyon kevés kéne ahhoz, hogy kategóriákkal javuljon a karaktere.

A sorozat első szezonjában messze az egyik legérdekesebb története volt az idegen kultúrába csöppent szeppent kislányként, ahol hamar a talpára, majd idővel a sarkára is állt, de ami a legfontosabb, hogy tele volt a sztori emberi, személyes pillanatokkal, amikből egyre kevesebb jutott neki az évek haladtával, ahogy a barátibb kapcsolatai is inkább professzionálissá hidegültek idővel.

Rendre furán érzem magam a jelenetei alatt, mert végig az motoszkál a fejemben, hogy az írók egy magabiztos, erős, határozott uralkodónő képét akarják lefesteni, számomra mégis inkább az akaratosság és gőgösség kerül az előtérbe viszonylag kevés pozitív éllel. Ez kisebb részt Emilia Clarke hibája is, akinek amilyen jól állt az első szezonos Dany szerepe, annyira idegenül fest most Daenerys Targaryen bőrében, a nagyobb baj viszont talán az, hogy hiányzik mellőle egy Drogo vagy egy Jorah, akivel néha Dany is lehetne, nem csak fél tucat cím birtokosa.

Game of Thrones – 7×03: The Queen’s Justice

Végül, de nem utolsó sorban, még meg akartam említeni a Stark gyerekeket is egy kicsit, ha már végre Sansa-t is sikerült egy jóval kompetensebb színben ábrázolni, akiről újfent simán elhiszem, hogy el tudna vezetni egy házat.

És hát itt van Bran is, akiknek a száláért sosem rajongtam igazán, így engem lepett meg a legjobban, hogy mennyire tetszett most nyugodt hangú, sejtelmes druidaként, akit tényleg úgy lengett körbe a misztikum, hogy egy másodpercig sem volt túljátszva a jelenet. Már előre várom, hogy mi lesz itt, ha Arya is csatlakozik hozzájuk, mert mindhárman annyi változáson mentek keresztül az első évad óta, hogy én a készítők helyében egy fél epizódnyit simán elidőznék mondjuk az első közös vacsorájukon.