Walking With… – írta Vrahno

Talán nem túlzás a BBC „Walking with…” átfogó címet viselő őslénytani edutainment műsorait kultuszműveknek nevezni. Nemcsak dokumentumfilmek összességéről van szó, hanem teljes márkáról, ami számos folytatást, spinoff médiát és merchandise terméket foglal magában. Jogos tehát a kérdés, ez tényleg tudományos igényű ismeretterjesztés lenne, vagy márkanévvel lepecsételt, szórakoztatóipari néphülyítés?

Walking With… – írta Vrahno

A 90-es években Tim Haines dokufilm-producer a Jurassic Park effektjei láttán grandiózus ötlettel állt elő: egy tévésorozatéval, ami az őskori vadvilágot a legújabb tudományos felfedezések alapján eleveníti fel. Így fogant meg az 1999-ben képernyőre tűzött klasszikus, a Walking with Dinosaurs. Alapötletét tekintve talán nem az első a maga nemében, de a legjelentősebb, legnagyszabásúbb és legismertebb.

Imagine you could travel back in time, to a time long before man.

Hagyományos természetfilmről van szó, mely hat darab félórás epizódja nagy vonalakban végigkíséri a földtörténeti középkor élővilágának fejlődését. Hangulatilag tökéletesen visszaadja a BBC megszokott állatos dokufilmjeit, hitelesnek és valósnak érződik. Ám amit látunk, mégsem igazi: a sorozat alanyai vadonbéli élő-lélegző állatok helyett speciális effektusok, amik kitalált, de többé-kevésbé tudományosan alátámasztott történeteket élnek át. A WWD célja nem pontos tudományos tézis felállítása, hanem hogy a különféle, egymásnak gyakorta ellentmondó elméletekből és bizonyítékokból szemezgetve az őskorról egy lehetséges képet nyújtson.

Walking With… – írta Vrahno

Ez tehát nem mese, a dinók és társaik állatok módjára viselkednek, és bár mindegyik rész egy teljes történetet mond el, a narratívák nem hatnak túl mesterkéltnek. Lebutítás vagy köntörfalazás sincs: az őslények minden tevékenysége, harcaik, párzásuk, szenvedésük, esendőségük a nyers realizmus jegyében kerül képernyőre. A tovább mögött folytatom.

A készítők ügyeltek arra is, hogy a számítógépes animációval, bábukkal, modellekkel életre keltett lényeket a lehető legautentikusabb helyszínekbe illesszék be. A CGI állatok mozgása jobbára hihető, szerencsére nem olyan túlanimáltak és rajzfilmszerűek, mint számos későbbi rokonműben. Jóllehet, az effektek java mai szemmel nézve aligha meggyőző, sok a szembetűnő animációs baki, az őslénybábuk küllemre pedig néha elütnek a számítógépes változatoktól. De ne feledjük, hogy noha kiadásakor ez volt a valaha gyártott legdrágább ismeretterjesztő műsor, mégiscsak tévés büdzsével gazdálkodott.

A látottakba való elmélyülést nagyban segíti, hogy nincsenek „talking head”-ek, azaz közbeillesztett jelenetek meginterjúvolt szakértőkről. Helyettük Kenneth Branagh magasztos narrációja kísér minket, az élményt pedig Benjamin Bartlett lenyűgöző zenéje egészíti ki, amely minden epizódnak sajátos hangzásvilágot ad.

Walking With… – írta Vrahno

Jó, de tanulunk is valamit? Egy ilyen műnél a spekuláció elkerülhetetlen, és semmi támpontot nem kapunk arról, hogy a prezentált „tények” közül melyek megalapozottak vagy légből kapottak – ez a sorozat mellé kiadott könyvek feladata volt. Az őslénytani elméletek persze folyton változnak, és a készítők több megbocsátható tévedést vétettek (pl. a tollatlan raptorok ma már elfogadhatatlanok lennének), ám olykor a puszta szenzáció vagy az egyszerűség kedvéért söpörték félre a tudományos hitelességet.

Egyes őshüllőket rossz helyen vagy időben helyeztek el, másokat töredékes, bizonytalan leletanyag alapján felnagyítottak. A „25 méteres, 150 tonnás” Liopleurodon például e sorozatnak hála került be a köztudatba, holott a valóságban kevesebb, mint 10 méter és tonna lehetett. Több kritika érte az állatok küllemét is, és a hírhedtté lett, anatómiai hibáktól hemzsegő T. rex dizájnra különösen nehéz magyarázatot találni – a sorozat egyes leszólói szerint a készítők valami reklámarcnak, kabalafigurának szánták, és szándékosan tervezték ilyen „sajátos” kinézetűre.

A tudományos tényekkel és elméletekkel való szabados bánásmód hamar felbőszítette a tudósokat, paleo-művészeket és egyes újságírókat. Mi tagadás, a műsornak talán csak egy pár őslény-rekonstrukciója állja még meg a helyét tudományos szempontból, egyeseket pedig ma már más néven ismerünk. A sorozat tagadhatatlanul elavult, vajmi kevés valódi tudományos értéke maradt, inkább szórakoztatásra való.

Walking With… – írta Vrahno

Bizony szórakoztató is volt, hiszen az átlagnézők körében aratott sikere rögtön megnyitotta az utat a folytatás előtt. 2000-ben egy kétrészes különkiadást dobtak képernyőre: a The Ballad of Big Al egy sérülések nyomait őrző, híres Allosaurus csontvázkövület alapján rekonstruálja a valódi állat életét. S mintegy reakcióul az alapsorozatot ért kritikákra, a második rész felfedi az epizódhoz felhasznált tudományos háttéranyagot, részletesen bemutatva, hogy az egyes kijelentéseket mire alapozták.

Az igazi folytatás, a szintén hatrészes Walking with Beasts 2001-ben érkezett. Ezúttal a földtörténeti újkor, az emlősök kora került terítékre.

This is a world where birds eat horses.

A készítők itt már több karakterizációt engedtek meg maguknak. Több állatot személyes névvel illetnek, és a cselekmények is „kerekebbek”, drámaibbak, tehát jobban érződik, hogy előre megírtak. Illetve kinek tetszik, kinek nem, de az őslények sokkal gyakrabban törik át a negyedik falat. Még az operatőrt is felökleli egy kicsi Paraceratherium… vagyis elnézést, egy „indricothere”, ugyanis a franchise egyik érdekes szokása, hogy az állatok némelyikére nem konkrét nemzetség- vagy fajnevével utal, hanem a tágabb csoportjuk nevével. A készítők mentségére, egyes őslények tényleg gyakran váltanak tudományos nevet.

Walking With… – írta Vrahno

A sorozat ismét nagy siker lett, a cinikusabb dinoszauruszkutatók pedig jót nevettek ősemlőskutató kollégáikon, amiért a BBC az ő szakterületüket is „meggyalázta”. De mivel a WWB sokkal jobban ismert állatokról szól, tudományos szempontból értéktartóbb elődjénél. A zavaró tévedések kapcsán meg kell említeni, hogy a gyilkológépként prezentált Gastornis madár igazából mindenevő vagy növényevő volt (a werkfilm és könyv említi, de elveti ezt az elméletet), valamint a kardfogú macskák hiénaszerű testfelépítéséhez sem igen passzol az oroszlánoktól átvett életmód. Ez is a franchise bosszantó vonása: számos őslényt ma élő állatok viselkedésmintájába akar belepasszírozni, sokszor meglehetősen alaptalanul.

2002-ben a BBC frissített. A WWD újabb kétrészes különkiadásához (The Giant Claw és Land of Giants, de emlegetik a Chased by Dinosaurs összefoglaló néven is) a megannyi dokuműsorból ismert Nigel Marven zoológust kérték fel, hogy birkózzon robotdinókkal és ámuldozzon utólag odaanimálandó szörnyeken. Ezúttal tehát valódi műsorvezetőt kapunk, aki testközelbe kerül az őslényekkel.

Walking With… – írta Vrahno

A special egyik érdeme, hogy végre bemutat tollas dinókat is, viszont a raptorokat továbbra is pikkelyekkel ábrázolja. Az akkoriban egyre elfogadottabbá váló tudományos felfedezések és elméletek figyelmen kívül hagyása és az elavult nézetekhez való ragaszkodás nagy kihagyott lehetőség a franchise részéről, főleg hogy Amerikában a Discovery Channel ez időtájt több tollas dinoszauruszos műsort is gyártott, lépéselőnybe kerülve a BBC-hez képest.

2003-ban Nigel kalandjait kitoldották a Sea Monsters című trilógiával, melyben hajólegénységével együtt az őstörténet hét legveszélyesebb tengerét látogatja meg. Szórakoztató meg minden, és érdekes látni, ahogy a Walking with…-féle ősállatok emberekkel meg modern eszközökkel kerülnek kapcsolatba, de a néző egy idő után visszasírja az eredeti formátumot és Kenneth Branagh hangját.

Walking With… – írta Vrahno

A BBC-nek viszont megtetszhetett az időutazó prezentőr ötlete, ugyanis a szintén 2003-as, négyrészes Walking with Cavemen-ben Robert Winston professzor figyeli meg alanyait, az ősembereket. Teljes epizódos történetek helyett a műsor rövidebb drámai jelenetekkel operál. Az egész voltaképp spinoff, más stáb készítette, ezért egyesek a franchise fekete bárányának tartják.

Elődeinket ezúttal jelmezt vagy sminket viselő színészek alakítják, szóval küllemre élethűbbek, mint a WWB elég vacak kinézetű számítógépes majomemberei, ám ez az eljárás sem tökéletes, elvégre a primitívebb fajok testarányai jócskán eltértek a mai emberétől. A greenscreen effektek sem a legjobbak, főleg amikor Homo habilisek hülyéskednek Winston úr kocsijával (minek?), és összességében kihagyható a műsor.

Walking With… – írta Vrahno

2005-re a csapat végre visszatért az alapokhoz, de a földtörténeti ókort bemutató Walking with Monsters mindössze háromrészes lett. Csúszómászókkal, halakkal meg kisebb hüllőkkel nem könnyű félórás, magával ragadó történeteket előadni, ezért egy-egy epizódban itt is több rövidebb sztorit mutatnak be, különböző korokból. Oda a WWD és WWB lassabb tempója és nyugodtabb hangulata.

This is life’s forgotten story. An epic war for our world. A war between monsters.

A WWM, talán épp a felgyorsult iram miatt, nagy hangsúlyt fektet az erőltetett drámára és akcióra. Az állatok a címnek megfelelően szörnyekként viselkednek, minden mindig harcol, gyilkol, bömböl, krákog (még az ízeltlábúak is!) szóval itt a realizmus már csak egy elfeledett eszme. Az új formátum részeként időnként bepillantunk az állatok belsejébe, hogy közelebbről lássuk a nagy „evolúciós fejlesztéseket”, és ez legalább kölcsönöz a dolognak némi tudományos mellékízt.

Walking With… – írta Vrahno

Ennek dacára a sorozatok közül talán ez a legtudománytalanabb. Ez részben érthető, hiszen az ebben szereplő lényekről elég keveset tudunk. Viszont a törzsfejlődés bemutatása igen elnagyolt, sok jelentős változás csak egy-két mondatos említést kap, de indoklást már nem, és az evolúció menete több ponton hibás. A készítők dolgát megnehezítette az is, hogy a karbon időszaki szegmens óriáspókjáról forgatás közben derült ki, hogy nem is pók volt, hanem tengeri skorpió, és már nem volt idejük újraanimálni a jelenetet.

A WWM minimálisan oktató jellegű, de ettől még teljesen nézhető, és bár az effektek hátterekbe történt integrálása nem mindig tökéletes, maguk a CGI modellek nagyon részletesek, közeliken is jól mutatnak. A giccsesebb szövegeknek hála Branagh is kamatoztathatja drámai előadói tehetségeit. Mégis kár, hogy a leghosszabb földtörténeti időt bemutató sorozat lett a legrövidebb és legelkapkodottabb.

Walking With… – írta Vrahno

Ezek után a franchise szerteágazott. ’07-ben indult turnéra a Walking with Dinosaurs: The Arena Spectacular show, egy dinórobotos és -jelmezes élő előadás, ami nagyjából az eredeti szériát adaptálja. A ’06-os Prehistoric Park és ’07-es Primeval sorozatok nagy jóindulattal felfoghatók a Walking with… széria leszármazottaiként. Az előbbiben Nigel Marven őslényparkot létesít, az utóbbi pedig a jól ismert scifi-akciósorozat, amiben Nigel szintén felbukkan egy jelenetre, hogy végre megegye valami.

2008-ban a WWD felújított narrációval és „talking head”-ekkel ismét vetítésre került, így próbálták valamivel frissíteni elavult tudományos oldalát, de az effektek hiányosságait nem tudták korrigálni. A BBC 2011-es, Planet Dinosaur című, teljes egészében CGI-animációval készült ismeretterjesztő sorozata egyfajta utód volt, de gyorsan feledésbe merült. A 2013-as, beszélő dinós Walking with Dinosaurs mozifilm pedig talán több kárt okozott a márkának, mint jót.

Walking With… – írta Vrahno

A legmorcosabb paleontológusok sem tagadhatják le, hogy a Walking with… franchise fellendítette az érdeklődést a tudományterületük iránt. Önmagában is remek produkció, de ismeretterjesztő létére rengeteg benne a hülyeség, ami részben saját hibáira, részben pedig csak a korára és forrásbéli hiányaira vezethető vissza. Hordereje azonban vitathatatlan, végérvényesen átalakította a tudományos műsorkészítés teljes struktúráját, és annyi utánzatot inspirált, hogy mára a CGI őslényes dokuműsorok szinte önálló műfajjá váltak.

Ne azért nézzük, hogy tanuljunk, ahhoz túl pontatlan és elavult. De élvezhetjük a hangulatot, a szép természeti tájakat, a mesteri zenét, és bár az állatok kinézete és viselkedése nem pontos, a sorozatok elhihetően adják vissza, hogy milyen lehetett az ősvilág. Szerintem e tekintetben minden más hasonló műsort maga mögé utasít.

Walking With… – írta Vrahno

Charles Knight vagy Zdenek Burian klasszikus őslényes festményeit és Willis O’Brien vagy Ray Harryhausen dinóbábus filmjeit sem azért kedvelik, mert pontosak, hanem mert szépek, élvezetesek és megmozgatják az ember képzeletét. Mint a paleo-média mérföldköveinek egyike, a Walking with… széria is közéjük tartozik.

Tovább...