Master of None: az 1. évad

You realize fun is a new thing, right? Fun is a luxury only your generation really has!

Komédiát és dramedy-t mindig jóval nehezebb ajánlani, mint drámát, már csak azon oknál fogva is, hogy a humor megítélése mindig is jóval szubjektívebb lesz, mint egy sötétebb történeté. De ami talán ennél is fontosabb, egy intelligensebb komédiának vagy egy feelgood dramedy-nek többnyire az a próbája, hogy mennyire gondolkodtat el az élet apró-cseprő vagy éppen nagy dolgairól, és mennyire enged magához közel érzelmileg.

Master of None: az 1. évad

Ami engem illet, szinte már teljesen immúnissá váltam a kommersz felhozatalra, így szitkomokból is egyre inkább a kábeles darabokat keresem, pusztán azért is, mert sokkal mélyebbre mernek ásnak a karakterek lelkében és amúgy is többre szoktam értékelni egy kósza kuncogásnál, ha valamit fülig vigyorral végigmosolyoghatok.

A Master of None jelenleg talán a legempatikusabb komédia a tévében, így nem csoda, hogy egyetlen nap alatt sikerült is ledarálnom mind a 10 epizódját. Ahogyan ahhoz sem fér kétség nálam, hogy az év újoncáról van szó, letaszítva a tavasz óta címtartó The Jinx-et a trónjáról.

Master of None: az 1. évad

Annak ellenére, hogy human-hez hasonlóan már a pilotot is bírtam – főleg azért mert végre gyerekként mutattak be gyerekeket egy sorozatban – baromira meg tudom érteni, ha valaki 10-15 perc után elköszönt tőle, mert azt kell hogy mondjam, hogy Aziz Ansari és Alan Yang Netflix-es komédiája, bár egészen sokszínű, de csak valamivel később fedi fel a legelőnyösebb oldalát, és találja meg saját hangját olyan magabiztossággal, ami leginkább csak a 2-3. szezonok magasságában szokott bekövetkezni.

A sorozat főszereplője Dev (Aziz Ansari), egy 30 éves indiai színész srác, aki a harmadik X-be lépés küszöbén az élet nagy kérdéseivel találja magát szembe. Az őt körülvevő mellékszereplők és a részről részre változó témák, kalandok pedig remek terepet adnak ahhoz, hogy ezt több irányból is körbejárják játszi könnyedséggel.

Master of None: az 1. évad

Leginkább ez a csupaszív természetesség adja a Master of None legfontosabb alkotóelemét, ami egyrészt hasonlítható akár a Louie-hoz vagy a Girls-höz, ha ezeknek az egzisztenciális kérdéseknek a kergetését vesszük alapul. De remek példa lehet Woody Allen munkásságának Annie Hall körüli szakasza is, ha a hangulatot vagy a dialógusok minőségét nézzük.

A Master of None azonban talán abban különbözik a fenti példáktól, hogy sokkal emberközelibben nyúl a témáihoz és az esetek többségében nagyon pozitív és optimista válaszokkal szolgál saját kérdéseire.

A sorozat egyébként szereti a tematikus epizódokat (gyerekvállalás, szülők, nők és a férfiak helyzete) és erre jócskán ráerősít a sallangmentes, csupán feliratokból álló főcím is, ahol ugyan semmi látványosat nem kapunk, de mindig hangsúlyosan kiírják az epizódcímet, ami példátlanul ritka manapság.

Master of None: az 1. évad

Annyira más hangulatot áraszt például a pilot, mint a második epizód, ahol az írópáros szüleinek történetét is megismerhetjük – ráadásul Ansari valódi szüleivel eljátszva -, hogy mindenkinek nagyon tudom ajánlani, azoknak is, akik a pilotot akár már a közepénél kilőtték, mert hangulatra talán jobban képviseli a Master of None-t, mint az első rész.

A csúcspontot és az átívelést azonban a Dev és Rachel (Noël Wells) közötti párkapcsolati szál hozza be, aminél aranyosabb romantikus minisztorit jelenleg egyetlen sorozat sem tud felvonultatni. Nemcsak azért, mert eszméletlen jók együtt, hanem mert Rachel abszolút egyenrangú partner, nem pusztán Dev szerelmének és vágyainak tárgya – ezt pedig a Master of None-on kívül talán csak a You’re The Worst merte bevállalni mostanában.

Master of None: az 1. évad

Nem véletlen talán az sem, hogy a két legszuperebb epizód teljes egészében hozzájuk kapcsolódik. Az 1×06-ban első randiként Nashville-be utaznak egy napra egy klisés éttermezés vagy mozizás helyett, míg az 1×09-es ‘Mornings’ című rész majdnem egy teljes évet mutat be nekünk az életükből, annak minden csúcs- és mélypontjával együtt, csupán apró reggeli pillanatok felvillantásaival mesélve el, hogy hogyan is sodrónak egymáshoz közelebb vagy éppen távolabb.

– Did they live happily ever after?
– I don’t know about ever after, but they’re pretty happy now.

A három legfontosabb csapásirány a Master of None-ban mindenképpen a romantikus vonal, Dev filmes karrierje és a tematikus válaszkeresések, de ki kell emelni, hogy tele van olyan életszagú apró beszélgetésekkel, ahol éppen Eminem Lose Yourself-jének dalszövegét elemzik, arról diskurálnak, hogy milyen érzés kifejezetten magasnak vagy alacsonynak lenni, illetve, hogy miért nincsenek az állatoknak szellemei.

Master of None: az 1. évad

Ami engem illet, nekem édes mindegy volt, hogy Dev éppen Sherlock-ot darál a haverjaival, Busta Rhymes-szal pacsizik le egy kosármeccsen, a barátnője nagymamájával tölt el egy baromi menő napot vagy összeszűri a levet egy ételkritikus csajjal – akit mellesleg egy háromszoros Emmy-díjas színésznő alakít (nem lövöm le, legyen meglepetés) -, a Master of None kegyetlenül bejött és simán megérdemli a 9/10-et.

Hazudnék ha azt mondanám, hogy tudom, hogy mire utal a sorozat címe, de tény, hogy olyan sok arca van és olyan sok mindenhez nyúl, hogy bár valóban jack of all trades, de Aziz Ansari eddigi legérettebb munkája sokkal inkább Master of Everything, mert már-már pofátlanság, hogy egy sorozat pusztán 10 epizód alatt ennyire friss, okos, empatikus és imádnivaló legyen egyszerre.


© CyClotroniC for Sorozatjunkie, 2015. | Permalink | 4 comments | Add to del.icio.us
Post tags:

Feed enhanced by Better Feed from Ozh

Tovább...