Designated Survivor: vége az 1. évadnak

Olvasgatom a network-sorozatok évadzárós írásait az oldalon (ez a kilencvenharmadik…), és az elmúlt évekkel összehasonlítva egyre több helyen látom azt, hogy a szerzők „egyszer meg lehet nézni”, „guilty pleasure”, „a sok minőségi közt akár ez is elfér”, „ha épp nincs jobb” meghatározásokat hajigálnak be a kalapba, már ami a drámákat illeti. Hol van már az a körberajongás, ami mondjuk 10 évvel ezelőtt övezte az országos szériákat, melyek úgy tudtak kommerszek maradni, hogy közben mégis nyújtottak valami újat?

Designated Survivor: vége az 1. évadnak

Kellett ez a rövid kitérő, mivel én is hasonlóan üres frázisokat fogok puffogtatni a Designated Survivor kapcsán. Tehetem, mivel nem hiszem, hogy félnem kellene a hazai, véresszájú, oroszlánepével átitatott billentyűzetű, Maggie Q nevét mellkasukra tetováló DS-rajongóktól, a sorozat ugyanis nagyon szépen elfér az „egynek elmegy”-kínálat középső, de semmiképp sem legfelső polcán.

Designated Survivor: vége az 1. évadnak

Pedig az egész szépen is elsülhetett volna: először az ABC felkérte showrunner-nek azt az Amy B. Harris-t, aki korábban olyan összeesküvés elméletes-politikai akciósorozatokon dolgozott már, mint a Sex and the City, a Gossip Girl, vagy éppen a The Carrie Diaries. Ezek után teljesen érthetetlenül, „kreatív nézeteltérések” miatt a csatorna már a pilot után kivágta (látatlanban is megtippelem, hogy Harris a családi vonatkozást akarta erőltetni, némi romantikával) és a helyére szerződtették Jon Harmon Feldman-t.

Designated Survivor: vége az 1. évadnak

Az ő palettája azért már jóval színesebb (Tru Calling, Dirty Sexy Money, No Ordinary Family és még sokan mások), de féltávnál ő is elhagyni kényszerült a sorozatot. Oké, róla azért nem mondott le a csatorna, hiszen azóta már kötött is egy készítői szerződést az ABC Studios-szal, ettől függetlenül nyilván nem feltétlenül kellett volna lelépnie, ha minden szép és jó lett volna. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül.

A nézettség a nyitányhoz képest a 18-49 évesek között nagyot esett a tizedik részre (azaz a hosszú szünetre), és ekkor szellőztették meg azt is, hogy hiába a sorozatfőnök elméleti teljhatalma, az elkészült szkripteket illetően a végső szó a főszereplő-producert, Kiefer Sutherland-et illeti.

Designated Survivor: vége az 1. évadnak

Érkezett tehát a főnöki székbe Jeff Melvoin, aki jó 3 évtizedes szakmai múltra tekinthet vissza, és sikerült megállítania a nézők további elvándorlását, korrekt szinten tartva a sorozatot az amúgy is gyengébb számokat hozó tavaszi időszakban.

Ha azt gondolnátok, hogy akkor innentől fogva sikersztoriról beszélünk, ki kell ábrándítsalak titeket: az évad végeztével Melvoin-t is felállították a székéből (mondjuk exec. producerként maradni fog), az ő helyére Keith Eisner került, aki legutóbb a The Good Wife csapatát erősítette.

Designated Survivor: vége az 1. évadnak

És akkor azt már tényleg csak alsó hangon jegyzem meg, hogy az ötletgazda és tippre vezető író, David Guggenheim New York-ban felügyeli a Los Angeles-i írószobából érkező forgatókönyveket, melyekből aztán Torontóban készül a sorozat, miközben a fejük felett legyek módjára hullanak a sorozatfőnökök.

Van tehát baj rendesen: a csatorna vélhetően azért is küszködik ennyire, mert sejtésem szerint ez az egyik legdrágább szkriptelt drámájuk. Másfelől bitang erősek a Live+7 adataik, melyek azt mutatják, hogy a premiert követő egy hétben hányan tekintik meg adott epizódot; a csatorna nyilván nagyon szeretné, ha ezeket az utólagos nézőket „élővé” lehetne konvertálni valahogy.

Designated Survivor: vége az 1. évadnak

A jó írás egyik titka elméletileg az, ha a bevezető nem hosszabb a lényegi résznél, de csak ismételni tudom magam: a Designated Survivor egy olyan konspirációs-politikai (meg családi és magánéleti dráma), ami ínségesebb napokon egynek elmegy, ha már kicsit megcsömörlöttünk a kábel- és streaming-es minőségi túlkínálattól. Amikor már néznénk egy kis kommerszet is.

Designated Survivor: vége az 1. évadnak

Ezzel az egyetlen gond az, hogy a sorozat valami brutál véresen komolyan veszi magát, és miközben sokat akar markolni (Guggenheim szerint ez a West Wing-Homeland-House of Cards elegye), szinte semmit sem fog. Maga az összeesküvéses rész még úgy-ahogy rendben is lenne (bár minden eredetiséget nélkülöz), ha közben nem kellene erőltetni a teljesen semmire való politikai szálat, meg időnként a magánéletet is.

Designated Survivor: vége az 1. évadnak

Arra szerencsére már Feldman is hamar rájött, hogy a gyerekek tűzrevalóak, úgyhogy pikk-pakk megszabadult tőlük, a feleséget játszó Natascha McElhone-t pedig ügyesen integrálták ahhoz, hogy alig tűnjön fel, szinte semmi szükség sincs rá.

Designated Survivor: vége az 1. évadnak

A nagyobb gondot az jelentette, hogy miután elült a káosz, a fő nyomozás mellett kvázi epizodikus politikai széria lett az első évadból (főleg Melvoin főnöksége alatt), úgy nagyjából a Madam Secretary szintjén, és szerintem ez mindent elárul azért.

Már csak azért is megéri összehasonlítani a két sorozatot, mert a főszereplő körüli stáb mindkét esetben szánalmas: komolyan el nem bírom képzelni, hogy ennyire sótlan, semmitmondó figurákat hogy a francba lehet megalkotni, aztán meg úgy drámázni velük, mintha kicsit is érdekelne a sorsuk.

Designated Survivor: vége az 1. évadnak

És akkor a végére jöhet az atom: hiába Kiefer Sutherland a főszereplő (aki szokás szerint nagyon jól játszik), és hiába neki jut a legtöbb képernyő-idő, tényleg csak a karizmáján múlik az, hogy Maggie Q el ne lopja előle a show-t.

Nem is feltétlen a bitang színészi kvalitásai miatt, mert hát Q egy teljesen közepes színésznő, hanem azért, mert messze az övé volt a legérdekesebb történetszál az egész évad során, az új főnöknek nagyon észnél kell lennie jövőre, hogy kicsit okosabban keverje az arányokat.

Designated Survivor: vége az 1. évadnak

Zárásul pedig jöhet egy újabb klisé: hiába rendelkezett hatalmas potenciállal a Designated Survivor, a többség elvárásait szerintem nem ugrotta meg a széria, és nem kellenek látnoki képességek ahhoz sem, hogy ez minden bizonnyal a továbbiakban sem fog változni. Mi pedig szajkózhatjuk továbbra is: egynek elfér.

U.i.: pont Virginia Madsen-t kukázták ki a második etapra? Nálam a Canto-Ricci páros repülne…

Tovább...