Dear White People: az 1. évad

A Netflix elkezdte felfedezni, hogy a 20 perces sorozatok valójában nem 40 percesek. Itt van például a Dear White People, amelynek mindössze a pilotja (itt írt róla winnie) hosszabb kicsit. Abból a szempontból ez teljesen jó, hogy amikor csak egy epizódra van valakinek ideje, akkor nem egy országos csatornás dráma hosszát üljük végig. Viszont a Dear White People nagyon jól működött volna hosszabban is.

Dear White People: az 1. évad

Justin Simien 2014-ben elkészítette a Dear White People című filmet, amelynek a sorozat afféle adaptációja folyománya. Néhány alakítás azért történt időközben. Az időközben egyre ismertebb Tessa Thompson helyére Logan Browning lett castingolva, és azt kell mondjam, hogy ez abszolút jó cserének bizonyult. De a többi színészcsere sem lett mellényúlás.

A sorozat pedig ott veszi fel a történet fonalát, ahol a film abbahagyta. Az egyetemi kampuszon valaki egy “black face” partit rendez, ami rávilágít a rasszizmus jelenlétére, illetve nem helyén való kezelésére ebben a közösségben.

Dear White People: az 1. évad

Szóval egy nagyon is fontos problémát kapunk egy mikroközösségre levetítve. Mi pedig zömében a fekete hallgatók szemszögéből látjuk, miként élik meg az egész jelenséget. Lehetne ebből ennyi alapján egy klisékkel teli tucatsorozat is, amilyet ezerszer láttunk. Itt viszont nagyon jól oldották meg az egészet azzal, hogy több szemszögből ismerjük meg a történetet, hiszen minden epizódban más szereplő kerül nagyító alá, ami azt is eredményezi, hogy rendkívül sokszínűvé válik a sorozat.

Még talán abban sem lenne semmi különleges, hogy több szemszögből látjuk a bulit és az utózöngéket, de az baromi nagy húzás, hogy az egyes szereplőkhöz más és más vizuális és történetmesélési megoldásokat választanak. Néhol kicsit sajnáltam, hogy nem szaladtak meg igazán ezekkel, de Lionel és Gabe epizódjait ezek piszkosul képesek voltak feldobni.

Dear White People: az 1. évad

Ráadásul nem  is csak ezen a bulin pörög végig a történet, az 1×05-től olyan durván szövik tovább ezt a szálat, hogy percekig lestem, hogy mit is látok. Hihetetlen, hogy egyik pillanatról a másikra mennyire váratlanul felkavaróvá tudott válni a Dear White People.

Nem is tudom, minek nevezzem, de lett a sorozatnak egy epizodikus jellege, miközben komolyan átívelő volt a történet. Nem lett belőle egy massza, amiről nem lehetett eldönteni, hogy merre tart, mert nemcsak maga a szezon, hanem minden epizód is gyönyörűen ível, van tetőpontja.

Dear White People: az 1. évad

A szereplők is teljesen rendben vannak. Mindenkinek akad valamiféle jellegzetessége, amivel közelebb kerülhet a nézőkhöz. A karakterek kapcsolatait is rendesen körüljárják, ráadásul a flashbackek az első pillantásra ellenszenves figurákat is megkedveltetik, szóval nagyon jól használják ki az ebben rejlő lehetőségeket.

Mit is mondhatnék még? Kifejezetten okos a humora, vagy ahogy winnie is jelezte a pilotkritikánál, nagyon szellemes a sorozat – plusz Giancarlo Esposito narrálása minden pénzt megér. Talán eddig az év meglepetése a Dear White People, kimondottan jól keverte a feelgood dolgokat a komoly témákkal.

Tovább...