Quantico: vége a 2. évadnak

Ó. Te. Jó. Ég.

Nem kérdés, a Quantico mostanra kiharcolta magának a legnagyobb guilty pleasure tisztségét az országos adókon. Ez persze nem annyira jó hír Josh Safran showrunner-nek, hiszen a sorozat mindvégig, ha nem is véresen, de azért komolyan vette magát, viszont pont emiatt nem működik olyan szériaként, amely elé bármikor odaültethetnénk a családot/haverokat, hogy ezt most akkor együltő helyben tessék ledarálni.

Quantico: vége a 2. évadnak

Az egy dolog, hogy én betegre tudtam nevetni magam egy csomó ócska fordulaton, írói lustaságon, vagy éppen azon, ahogy Johanna Braddy színészkedés címszó alatt szénfeketére kihúzott szempillákkal és meggyvörösre rúzsozott ajkakkal fintorog úgy, mint aki alig várja a „Vége!” felkiáltást, hogy rohanhasson a mosdóba, hiszen tudom, hogy mások éppen ezeknek köszönhetően menekültek el fejvesztve már az első évad közben.

Quantico: vége a 2. évadnak

És ezzel meg is válaszoltam a nagy kérdést: nem, TELJESEN FELESLEGES visszatérni azoknak, akiket egyszer már kikergetett a világból a Quantico, mert joggal mondhatom, hogy a második szezon csak rátesz egy lapáttal az első történéseire. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül.

„Kedvenc” FBI (CIA?) ügynökünk, Alex Parrish ismét nehéz időszak elé néz: terroristák egy csoportja a G20-konferencián több, mint ezer embert ejt túszul, köztük az Amerikai Egyesült Államok elnökét, a First Lady-t, és számtalan világi hatalmasságot.

Quantico: vége a 2. évadnak

Első követelésük amnesztia egy börtönben sínylődő hacker részére, de mint mindig, a háttérben ezúttal is egy sokkal komolyabb összeesküvés áll. És a terroristák között természetesen (ld. még: első évad) ott van(nak) Alex CIA-kiképzőtáborban megismert társai, akik közül senki sem az, akinek gondolnánk.

Quantico: vége a 2. évadnak

Nem mondom, úgy az első 5-6 rész még egész szépen összeszedett volt, úgy tűnt, hogy tényleg tart valamerre a sztori, a történések átláthatóak és úgy-ahogy logikusak is voltak; na de mindezt összehozni volt egy egész nyaruk az íróknak.

Utána viszont már érkezett a szokásos katyvasz, és úgy megkavarták a dolgokat, hogy ember lett légyen a talpán, aki hetiben nézte, és még követni tudta, hogy ki kivel van, ki ártatlan igazából, és ki az, aki csak megjátssza magát. Mindez nyakon öntve egy nagy adag szappannal és helyenként kifejezetten idegesítő karakterekkel, plusz a már említett lusta, trehány megoldásokkal.

Quantico: vége a 2. évadnak

Az évad legbosszantóbb hibája – és ezt a kártyát nem egyszer, és nem is kétszer játszották ki -, hogy a történések logikusságát, egyes események elkerülhetetlenségét, karakterek adott cselekedeteit azzal indokolták meg a néző felé, hogy valamelyik szereplővel kimondatták: „jelen helyzetben ez az egyetlen lépésünk van, nincs más választásunk! Neked el kell csábítanod XY-t / muszáj betörnöd ide-oda, mert különben MINDENT ELBUKUNK.

Az egyszeri néző meg csak ül a kanapéján (onnan persze könnyű agyalni), és kapásból mond 3-4 olyan alternatívát, amelyben a karaktereknek mégsem kellene kompromittálódniuk, lemenniük kutyába, stb., csak hát akkor nem tudnának bekövetkezni azok a váratlan fordulatok, amelyeket egyébként helyenként teljesen jól talál ki az írógárda, csak hát az a fránya odavezető út…

Quantico: vége a 2. évadnak

Egyébként, ha látni szeretnétek, hogy milyen az, amikor egy csatorna látványosan beleszól a készítők munkájába a zuhanó nézettség miatt, érdemes belenézni az évadba úgy középtájon. Egyfelől a 2×14-től kezdve a Quantico szerkezetet váltott Person of Interest-módra, és szerializáltból előbb szigorúan epizodikusba, majd pár résszel később hibridbe ment át. Másrészt karakterek, egész történetszálak tűntek el látványosan vagy indoklás nélkül, vagy kurta, hiteltelen magyarázattal.

Plusz csatlakozott Hunter Parrish is a csapathoz, nyilván, hogy felrázza az amúgy sem álló vizet, de az ő karaktere (no meg színészi alakítása) csak olaj volt a szezont egyre inkább elemésztő tűzben, és az állandó jelenlétének köszönhetően a sorozat folyamatosan ama bizonyos cápa körül bolyongott: hogy megugrotta-e, az egyéni megítélés kérdése.

Quantico: vége a 2. évadnak

Egy biztos: az évadnak nem vált előnyére, hogy az arculata látványosan megváltozott. Messze nem volt tökéletes a Quantico korábban sem, de ennek a sorozatnak akkor is a flashback-es szerkezet, a whodunit, és Alex állandó kettős játszmája a sava-borsa; ezek eltűnésével kiherélődött a szezon, és random nyomozóssá degradálódott, azoknak is a rosszabb fajtájából.

Quantico: vége a 2. évadnak

Nyilván a komor végjáték kárpótolt valamennyire, mint ahogy az is plusz pont (nálam legalábbis), hogy nagyon is aktuálpolitikaira vették a figurát tavasszal, egy lehetséges, nem túl távoli jövőképet felvázolva. Pacsi jár néhány tényleg trükkös, hihető átverésért is, meg persze Graham Rogers vendégszereplése is falat kenyérként kellett.

Quantico: vége a 2. évadnak

Végszó: érdekes színfoltja a Quantico a jelenlegi network-tévézésnek. Sótlansággal, unalommal nem lehet vádolni: hihetetlen fordulatainak köszönhetően leginkább a Shonda-blokkban találná meg a számítását, hiszen mostanra már sem a Scandal, sem a How To Get Away with Murder nem különb nála.

A rajongók kaptak egy harmadik évadot (azon az áron, hogy az eddigi főnök, Josh Safran távozik) ahol természetesen én is ott leszek kíváncsian, az arcomat tenyerembe temetve egyszerre sírni és nevetni, mert hát új főnök, új esélyek, és látni akarom, ahogy Priyanka Chopra beépül az NSA lehallgatói, vagy a DEA zsarui közé.

Tovább...