The Good Fight: vége az 1. évadnak

Az az igazság, hogy nem igazán emlékszem arra, hogy korábban ennyi erős újonc indult volna el ennyire rövid időn belül.

Még csak április végén tartunk és rengeteg nagyágyú még be sem mutatkozott (Handmaiden’s Tale, American Gods…), de már olyan első évados sorozatokat nézhettünk végig, mint a Taboo, Legion, 13 Reasons Why és az év végén bemutatkozó Trollhunters. És ez a lista még csak nem is teljes, de annyi biztos, hogy a The Good Fight simán felzárkózott az előbb említett címek mellé.

The Good Fight: vége az 1. évadnak

Aki lemaradt volna a The Good Fight a The Good Wife spinoffja, amely középpontjában az anyasorozatból ismert Diane Lockhart a főszereplő. Aki pedig azért ódzkodik a sorozattól, mert nem nézte a TGW-ot, az is nyugodtan belekezdhet, hiszen nem épül konkrétan rá. Átemel karaktereket, de nem lesz érthetetlen tőle a TGF, mindenkit megismerünk, nincs értelmetlen megjelenése a karaktereknek.

A sorozat nem volt végig tökéletes, de egy percig sem volt hullámzó a teljesítménye. Viszont a szezon túlnyomó részében nagyon jól eltalálták a a főszál és a heti esetek arányát. Mindenesetre tényleg a maga a pénzügyi botrány volt a legkevésbé izgalmas pontja a sorozatnak. Még akkor is, ha ebből sikerült kihozniuk egy nagyon (jó és) mocskos fordulatot a 10. rész végén.

The Good Fight: vége az 1. évadnak

Bár az imént Diane-t emeltem ki főszereplőnek ez azért nem teljesen takarja az igazságot. Sokkal inkább mondanám azt, hogy egyenrangú karakter a többiek mellett.

Legtöbb figyelmet az újonc Maia Rindell kapta, akinek a szülei a pénzügyi botrányba keveredtek. Mivel így ő is közutálat tárgyává vált, nem egyszerű kezdő ügyvédként munkát találnia. Itt jön a képbe az az ügyvédi iroda, amely kisegíti Diane-t a bajban, és rajta keresztül kerül Maia is a Reddick&Boseman&Kolstad-hez. A tovább mögött folytatom spoilerek nélkül.

Hogy mi is az új ügyvédi iroda különlegessége, hogy feketék az ügyvédek. Mondhatnánk, hogy mi ebben a meglepő, nincs ebben semmi különös. De van, mert azért érdemes tudni, hogy a King házaspár a sorozat készítésekor abban bízott, hogy Clinton-győzelem lesz, és eszerint is kezdték el a forgatást, majd a választások után gyorsan át kellett pár dolgot írni. Szóval abszolút érdekes színteret ad a sorozatnak az ügyvédi iroda viszonya a Trump-kormánnyal, hiszen minden karakter Clinton-párti.

The Good Fight: vége az 1. évadnak

A legfigyelemreméltóbb húzása a sorozatnak, az a karakterek, a heti ügyek és magánéleti szálak együttes kezelése egyszerűen fantasztikus. Még véletlenül sem szeretnék szuperlatívuszokban beszélni, de öröm volt látni, ahogyan ennyire okosan meg tudják oldani az arányokat. Soha semmivel sem estek túlzásba, de ugyanakkor nem is voltak kimértek egyszer sem.

Ha már azt hinné az ember, hogy ennyire nem klappolhat minden egyszerre és kell lennie benne valami bénázásnak, akkor még azt is megjegyzem, hogy a The Good Fight végtelenül profi.

The Good Fight: vége az 1. évadnak

A színészek remekelnek, s bár Rose Leslie nagy félelmem volt, hogy nem lesz más, mint a Game of Thrones-os karaktere, remekül sikerült rám cáfolnia. Hiába érzem kicsit sótlannak magát a szerepét (és ebben nagyban benne van a pénzügyi botrány is), bőven a kötelező felett teljesített végig. Amikor pedig kiléptették a komfortzónájából, ott tényleg brillírozott.

A The Good Fight nagy felfedezése számomra azonban Cush Jumbo, aki már a Good Wife-ból is ismert lehet. Ebben a nőben minden megvan, ami miatt érdekesnek, izgalmasnak tudom tartani. Annyira jó a kisugárzása, annyira karizmatikus a megjelenése, hogy imádtam nézni minden percét.

The Good Fight: vége az 1. évadnak

De szinte az összes karaktert remekül használták.

Diane egyenletesen nagyon jó, de kicsit hiányoltam belőle valami átütő erőt, amit egyébként inkább Lucca-tól kaptam meg. Marissa egyszerűen zseniális, ezen nincs mit nagyon boncolgatni. Boseman szintén király, talán a legjobban kezelt figura a szezonban. Colin-t, viszont leginkább csak Lucca tette érdekessé, de mégsem érzem rossznak. Egyedül Barbara az, akivel nem nagyon tudtak mit csinálni eddig.

The Good Fight: vége az 1. évadnak

Ja, még mindenképpen essen szó a vendégszereplőkről, akik közül rengeteg telitalálat van. De Carrie Preston Elsbeth-je és Matthew Perry Kresteva-ja tett hozzá igazán sokat a sorozathoz. Ráadásul a kettejük közös jeleneteik fantasztikusak.

Az az igazság, hogy ha nagyon akarnék, akkor se tudnék mibe belekötni, így repül is az első szezonra a 9/10. Ráadásul a pilot és finálé kezdőjelenetéért hatalmas pacsi a készítőknek, ahogyan azért is, hogy egyre jobban rámentek Maia és Lucca párosára. Várjuk a folytatást.

Tovább...