Keddi amerikai nézettség (04.04) – Korrektül kezdett a Prison Break

(Múlt heti keddi nézettség.) A CBS krimijei stabilak maradtak, leszámítva az NCIS: New Orleans-t, ami visszaesett a mélypontjára. Az NBC-n egyre jobban érződik a The Voice életkora, ugyanis a reality benézett 2.0 alá, de azért a napot még így is nyerte. A Trial & Error pedig közelít a halálos ítélet felé: ha a The Voice mögött is tizedes számokat hoz egy sorozat, arra aligha tart igényt a csatorna. A Chicago Fire is új minimumot állított be.

Az ABC-n nem volt túl erős napja a The Middle-nek, de az American Housewife-nak sem. Az Imaginary Mary esetében beigazolódott a múlt heti jóslatunk, és máris elhasalni látszik, ugyanis pontosan a kaszára váró The Real O’Neals szintjén debütált a hivatalos sávjában. A pozitívumot az Agents of SHIELD visszatérése szállította, ami erősödött az utolsó részek óta.

A FOX-on tizedes eredménnyel búcsúzott – talán végleg – a New Girl, és a The Mick sem remekelt. A Prison Break mindent összevetve egész jól kezdett tekintve, hogy az utolsó évadja nem sokkal volt erősebb, és sosem volt igazán sikersorozat. Ha 1.0 felett tud maradni, szerintem elégedett lehet a csatorna, és megvan az esélye, hogy jobb nézőmegtartása legyen, mint az orbitális bukta 24: Legacy-nek.

A CW-n javított a Legends of Tomorrow a fináléjára, az iZombie pedig pont a csatorna középmezőnyös sorozatai szintjén tért vissza. Kezdődhet a túlélésért folyó harc a The Originals-szal?

Kábelen sokat javult az Imposters, míg a The Americans rengeteg nézőt bukott. A The Detour, a The Fosters és a Switched at Birth picit visszaestek, míg az Outsiders stabilan tért vissza egy hét kihagyás után, és a Detroiters is szinten maradt.

Kábelsorozatos és (külön listában) éjszakai talkshow-s adatok a tovább mögött. Itt a top 150-es kábeles lista, csak csatornapremierekkel, ismétlések nélkül.

keddi országos nézettségek

  1. NCIS (CBS, 20.00) – 13,83M (18-49: 1.6, #2)
  2. Bull (CBS, 21.00) – 11,13M (18-49: 1.3, #T5)
  3. The Voice (NBC, 20.00) – 9,53M (18-49: 1.9, #1)
  4. NCIS: New Orleans (CBS, 22.00) – 8,88M (18-49: 1.0, #9)
  5. Chicago Fire (NBC, 22.00) – 6,29M (18-49: 1.3, #T5)
  6. The Middle (ABC, 20.00) – 5,44M (18-49: 1.4, #4)
  7. American Housewife (ABC, 20.30) – 4,39M (18-49: 1.2, #7)
  8. Prison Break (FOX, 21.00) – 3,83M (18-49: 1.5, #3)
  9. Fresh Off The Boat (ABC, 21.00) – 3,82M (18-49: 1.1, #8)
  10. Trial & Error (NBC, 21.00) – 3,76M (18-49: 0.9, #T10)
  11. Imaginary Mary (ABC, 21.30) – 3,45M (18-49: 0.9, #T10)
  12. Trial & Error (NBC, 21.30) – 3,01M (18-49: 0.7, #T14)
  13. Agents of SHIELD (ABC, 22.00) – 2,15M (18-49: 0.7, #T14)
  14. The Mick (FOX, 20.30) – 2,09M (18-49: 0.8, #13)
  15. New Girl (FOX, 20.00)– 2,00M (18-49: 0.9, #T10)
  16. Legends of Tomorrow (CW, 20.00) – 1,52M (18-49: 0.6, #16)
  17. iZombie (CW, 20.00) – 946e (18-49: 0.4, #17)

(A nézettségi adatok értelmezéséről, arról, hogy mi jó eredmény és mi nem, bővebben a Gyakran Ismételt Kérdések között olvashatsz.)

keddi kábeles sorozatok

  1. If Loving You Is Wrong – 1,889M; 18-49: 0.46, #1
  2. Hunter Street – 1,330M; 18-49: 0.28, #5
  3. We Bare Bears – 1,133M; 18-49: 0.28, #6
  4. The Detour – 1,088M; 18-49: 0.43, #2
  5. Imposters – 805e; 18-49: 0.29, #4
  6. Cloudy with a Chance of Meatballs – 757e; 18-49: 0.16, #13
  7. Outsiders – 735e; 18-49: 0.17, #12
  8. The Americans – 704e; 18-49: 0.17, #11
  9. Tosh.0 – 624e; 18-49: 0.35, #3
  10. The Fosters – 617e; 18-49: 0.26, #7
  11. Rebel – 564e; 18-49: 0.19, #9
  12. Switched at Birth – 432e; 18-49: 0.20, #8
  13. Detroiters – 341e; 18-49: 0.18, #10

Bónusz lista napi talkshow-kkal

  1. Late Show with Stephen Colbert (23:30, CBS) – 2,7/7; 18-49: 0.5, #2
  2. The Tonight Show with Jimmy Fallon (23:30, NBC) – 2,4/6; 18-49: 0.6, #1
  3. Jimmy Kimmel Live! (23:30, ABC) (ism.) – 1,5/4; 18-49: 0.4, #T3
  4. Late Night with Seth Meyers (0:30, NBC) – 1,3/5; 18-49: 0.4, #T3
  5. Late Late Show with James Corden (0:30, CBS) – 1,2/4; 18-49: 0.3, #5
  6. The Daily Show (23:00, Comedy Central) – 892e; 18-49: 0.28, #6
  7. @Midnight (23:00, Comedy Central) – 312e; 18-49: 0.13, #7

Tovább...