Legion: vége az 1. évadnak

De rég hallgattam a Bolerót. Ta tata tatatata… ta. Egy kép.

Legion: vége az 1. évadnak

Az biztos, hogy az FX letette az asztalra az eddigi legjobb képregény-sorozatot (alapozásnak itt a pilotkritika a történettel). Már azoknak, akik az elvontabb darabokat szeretik, mert a realistábbak inkább a Daredevil első évadja felé hajlanak, nem? A lényeg, hogy a Legion jött, látott, és letaglózott. Vagyis.

Legion: vége az 1. évadnak

Szóval amikor átment szöveglapokkal készített fekete-fehér némafilmbe, akkor már tudtam, hogy elérkeztünk a tetőponthoz. Egyszerűen nem hittem el, hogy ezt milyen ötletesen fűzték a történetbe, és biztos voltam benne, ennél már nem lesz jobb. Sajnos igazam lett. Ez csak a finálé erejéből vesz el egy kicsit.

Legion: vége az 1. évadnak

Az évadról kicsi konkrétabban azt mondható el, hogy az első részben felvázolt dolgokat a végéig képes volt tartani. Értem ez alatt a rengeteg ötletes díszletet, jó jelmezeket és zenéket, és elszállt történetvezetést.

Egy ideig még emelni és képesek voltak a szintet, hiszen a főszereplő memóriájában való mászkálásban szinte bármit megcsinálhattak, és ezzel eléggé éltek is a sorozat készítői. Fantasztikus vágások és átvezetések voltak, remek zenék és olyan vizuális ötletek, amiken néha csak pislogni lehetett.

Legion: vége az 1. évadnak

Ami még nagyon tetszett, hogy igazából nem is bonyolult a sorozat. Még ne kommentelj, várj, mondom: a hullámvasút rész a rengeteg WTF-pillanattal is remek, de közben nem kell félni attól, hogy valamiről lemaradtunk, mivel általában a magyarázattal sem spórolnak.

Így értünk el a fináléhoz és az egyetlen negatívumhoz… ta ta.

Legion: vége az 1. évadnak

Az utolsó részben egyszerűen túl sok volt az expozíció. Nemcsak öntötték ránk az információt (olyat előtte is tettek), de mindezt mindenféle extra cselekmény, vagy vizuális meglepetés nélkül vitték véghez, egy kicsit furcsa helyzetben. Persze utána ezt is kiküszöbölték, mivel az utolsó 20 perc méltó befejezése lett az addigi őrületnek.

Legion: vége az 1. évadnak

Még egy kicsit kitérnék a látványra. Mármint tudom, hogy a vizuális megoldásokat már éltettem, de külön kiemelném, hogy milyen ügyesen kerülték meg a mozifilmektől azért elmaradó költségvetés hátrányait.

Ugye az egészet egy kicsit régimódi sci-fi art directionnel hozták létre, amibe a “gyengébb” trükkök még illettek is. A Verne-utalások — és itt visszatérnék arra, hogy mennyi mindent magyaráztak, hiszen direkt említik az írót név szerint is — meg kifejezetten jól estek nekem.

Legion: vége az 1. évadnak

Hopp a főszereplőről majdnem nem is tettem képet. Egyszerűen nagyon kevés ehhez hasonlító sorozat van, szerintem aki ezért odavolt, az a Wilfrednek adjon még egy esélyt. Aki meg csak most néz bele ebbe, annak sok sikert.

Ta tata tatatata… ta. Vagyis nem, a végére inkább a Pink Floyd és a hold sötét oldala kell, nem? Hova tettem a CD-t…?