The Shield-szavazás

Na, mi a véleményeteket a sorozatról?

Nem akarok senkit befolyásolni, de a The Shield (itthon Kemény zsaruk) simán ott van minden idők 10 legjobb sorozatában. Aki szerint nem, az nyugodtan fejtse ki kommentben.

Konkrétan a The Shield és a The Wire fináléja óta nem csináltak jobb zsarus sorozatot ennél a duónál. Azért került most elő az előbbi, mert a 15 éve kezdte meg a pályafutását, 2002 március 12-én. Sokaknál Vic Mackey és a Strike Team tette az FX kábelcsatornát és Shawn Ryant, a showrunnert a térképre. Utóbbi azóta nem játszotta még el az összes kreditjét. (Sőt, az íróstábban ott volt még Kurt Sutter, Glenn Mazzara, Charles H. Eglee is.)

Amúgy a The Shield az a sorozat, amit a filmes világból érkezőknek is nyugodtan lehet ajánlani, hiszen abba az 5%-nál kisebb halmazba tartozik, amelyik rendes véggel bír. Akkor és úgy fejezték be, amikor akarták.

És míg sokszor csak a nosztalgia miatt szeretjük egy hosszú sorozat végét, itt konkrétan folyamatosan nőtt a minőség, ami kicsúcsosodott a befejezésben. Nem hagyott minket lógva, mint a The Sopranos (bár azt is szerettem), hanem minden ígéretet beváltott a pilotra visszamenőleg.

Az évek során biztos hullámzott kicsit a széria minősége, de így visszagondolva egy igazi negatívumot tudok csak felhozni, mégpedig azt, hogy a szabályokat felrúgó pilot után – gyorsan bemutatja, hogy itt egyáltalán nem a tipikus beépülős zsarus helyzetről lesz szó – pár részen át nem találta a hangját. Egy fél szezont le kell nyomni, mert érdemes.

Gondolom, még a remek vendégszereplőket is meg kéne említenem, hiszen amikor egy hosszabb sorozat már leülne, akkor itt jött Glenn Close egy brutális évadban vendégszerepelni, hogy utána Forest Whitaker vegye át tőle a stafétát még nagyobbat villantva. Egyszerűen hihetetlen a már említett folyamatos tartása, néhol pedig emelése a minőségnek.

Akkor most lássuk, hogy ti miképp viszonyultatok hozzá. Aki pedig belenézne, az szerintem üljön neki, itthon még 03.31-ig elérhető a Netflixen is.

Note: There is a poll embedded within this post, please visit the site to participate in this post's poll.

Tovább...