Visszatér a Nokia 3310

Évek óta az internetes meme-k alapkelléke A Nokia legendás mobilja: ha strapabíró telefonról, elnyűhetetlen eszközről esik szó, akkor biztos, hogy előkerül a 3310-es, ami még Chuck Norrisnak is túlságosan kemény dió.




Persze az idő minden emléket megszépít, de kétségtelen, hogy a 3310-es maga a Nokia sikertörténete: pontosan erre szokták mondani, hogy jókor, jó helyen voltak és megalkották a kor tökéletes mobilját, ami kicsi volt, kompakt, jól össze volt rakva (hohó, de még mennyire jól!), egy hétig bírta az akksija és a 84 × 48-as monokróm kijelző minden célra tökéletes volt, főleg a Snake futtatásához.

Aztán 126 millió eladott példány után szép lassan eljárt felette az idő, jöttek a színes kijelzős, majd az okostelefonok, de az internet népe nem felejt és a világháló azóta is életben tartja a legendát. Egészen mostanáig, mert nagyon úgy áll a helyzet, hogy a legenda visszatér.

Feléled poraiból a Nokia, ahogy ezt már mi is megírtuk, február 26-án jön majd a nagy bejelentések napja, amikor is minden bizonnyal lerántják a leplet a Nokia 3-ról és a Nokia 5-ről is (a 6 és 8 már ismert, nem meglepő módon ez utóbbi lesz a cég új Androidos csúcsmobilja), mellette pedig ha minden jól megy, akkor a modernizált 3310-esről is.

Hogy ez a modernizálás pontosan mit jelent, azt egyelőre még nem lehet tudni (ha van egy kis sütnivalójuk, márpedig miért ne lenne, akkor a leginkább emlékezetes részeihez nem nyúlnak a telefonnak), az viszont már tudvalevő, hogy az “új” 3310-es 59 eurós áron (nagyjából 19-20 ezer forint) lesz majd kapható.

Ha belegondolunk, hogy az emberek mennyire vevők mindenre ami retro és ami visszahozza a régi szép napok emlékeit, akkor a siker már most borítékolható, remélhetőleg a Nintendo kiskonzoljával ellentétben a gyárak is felkészültek a rohamra és lesz elég készülék a piacon.

The post Visszatér a Nokia 3310 appeared first on Hessteg.

Tovább...