Éjszakai Ragadozók (2016) – kritika

Szándékosan nem tájékozódtam a megtekintés előtt a történetről, a háttérről és a fél szemmel elkapott előzeteseken, avagy ajánlókban átáramló információkon kívül nem is nagyon tudtam semmit a filmről. A szereplők közül a két főszereplő személyével tisztában voltam, ez épp elegendő is volt ahhoz, hogy érdeklődve üljek a film elé.




Mi az, amit tudunk előzetesen? Az ex-feleség, aki egy boldogtalan (második) házasságban él, kap az ex-férjtől egy csomagot, benne egy regény nyers kéziratával a nőnek címezve.
A regény címe Éjszakai Ragadozók, épp az, ahogy korábban a férj emlegette a történet női főszereplőjét. Susan ugyanis súlyos alvászavarban szenved, éjszakánként szinte egyáltalán nem alszik, a cím azonban több jelentést is kap a cselekmény előrehaladtával.

Nem rohannék azért ennyire előre. Amit még fontos tudni, hogy nem mindennapi történetvezetés az, ahogy a film elkalauzol; egy regény szolgált alapanyagul, melyet Austin Wright amerikai író vetett papírra, eredetileg Tony és Susan címmel. Felkeltette az érdeklődésemet, mert egyedi dolognak tartom az „egy regény a regényben” megoldást, könyvben pedig kifejezetten nagyot üthet. No, azért képernyőn sem rossz…

Néhány név, ami garancia a minőségre

A szereplők között Amy Adams, Jake Gyllenhaal, Michael Shannon és Aaron Johnson egy fajta biztonsági övként kötöz a kanapéhoz. Az ember akarva-akaratlanul is jóra és minőségre számít e nevek hallatán, ismerve a színészek korábbi munkáit. Ráadásul Michael Shannon idén Oscar jelölést is kapott, mint a legjobb férfi mellékszereplő, a filmben nyújtott alakításáért.
A kezdő jelenetek váratlanul érik az embert, én is pislogtam nagyokat; első nekifutásra tartottam tőle, hogy végig valamilyen iszonyatosan aberrált mozit nézhetek majd, s ha az első gondolatom nem is volt helyes, ezzel szemben a biztonsági öv mellett a teljes alkotást végig kísérő feszültség még oda is szegezett ahhoz a bizonyos kanapéhoz.

Ahogy korábban említettem, két szálon fut a cselekmény. Adott egy az ex-nejnek címzett regény, melyet az elejétől a végéig követhetünk Susan Morrow (Amy Adams) képzelete segítségével. A regénybéli cselekmények párhuzamban haladnak a jelen történéseivel, valamint az általa felelevenedő emlékekkel.

Lassan kiderül az, amire számíthatunk is; a regény nem véletlenül lett Susan-nak címezve, fontos jelentéstartalommal és szimbolikával teljes egészében róla szól. Ahogy haladunk előre kiderül, hogy Jake Gyllenhaal két karaktert is alakít: a múltbéli első férjet és az egy erőszakosabb thriller-regény főszereplőjét is, ahol is Susan az Apa (Tony) szerepével társítja a férfit.

Telitalálat.

A nagy meglepetés talán Aaron Johnson, akit már megannyi szerepben láthattunk. Szuperhős storykat kifricskázó vígjátékban kezdte még szinte gyerekként (Kick/ass), aztán Godzilla nyomába eredt, de megmentette a világot is a Bosszúállók oldalán, mondanom sem kell, hogy ezt a szerepet is remekül hozza. Michael Shannon pedig nem véletlenül kapta a jelölést, remekül játssza a kalapos texasi nyomozót, akinek a végén már igazából minden mindegy. A karakter súlyos betegségéről már az előtt tudomást szerezhetünk, ha alaposan figyelünk, mielőtt azt konkrétan szóban megemlítenék. Le a kalappal! Végül az ő figurája lendíti leginkább előre a történetet, pontosan annyira válik szimpatikus figurává a végére, mint amennyire nem volt az az elején, bár nem igazán a legális ösvényen teszi mindezt. A főhősnő viszont, ahogy haladunk előre egyre unszimpatikusabbá válik.

Happy endet ne várj. Vagy mégis?

Semmiképp nem nevezném kiszámíthatónak az Éjszakai ragadozókat, miközben gyomorgörcsben várod a következő történést, szinte biztosan nem az fog történni, mint amire számítasz.

A film háromnegyedénél már biztosra vehető, hogy itt happy end nem lesz, legalább is nem klasszikus értelemben. Az abortusz még mind a mai napig egy igen megosztó téma, nem is tisztem ezt boncolgatni, azonban nagyon találónak érzem a felbukkanó szimbolikát. Remekül ábrázolja mit is érezhetett Edward, amikor is ezzel szembesült.

Negatívumként talán egyetlen dolgot tudnék kiemelni, az pedig a két lezáratlan történetszál.

Ez teljesen a nézőre van bízva, mindenki gondolhat, amit akar, vagy szeretne. Hiányérzetem viszont nincs emiatt, mert így is kerek a történet. Mindenki megkapja méltó büntetését és a leckét; valamiért mégis elégedetten álltam fel a kanapéról: Tony végül is nem egy létező karakter a filmben, „csak” egy szereplő a regényből, így ennek nincs nagy súlya. A legnagyobb lecke, azonban még is Susané így végül kapunk egy, nem a klasszikus értelemben vett, amolyan „negatív” happy endet.



Remélem összejön az az Oscar díj. Részemről többször nézős darab lesz az Éjszakai Ragadozók és az sincs kizárva, hogy a könyvet is megszerzem és elolvasom majd.

The post Éjszakai Ragadozók (2016) – kritika appeared first on Hessteg.

Tovább...