A Peak TV utóhatásai

Túl sok a néznivaló.

Így kezdte Donnie a posztját, amiben a Peak TV-jelenségről írt. 2015-ben 419 eredeti, fikciós sorozat ment az amerikai csatornákon, azóta kiderült, hogy 2016-ban még több, konkrétan 455.

A Peak TV utóhatásai

Ennek kapcsán tényleg csak az jutott eszembe, hogy az “ez a sorozat jó”-kijelentés mostanra semmit sem jelent. De tényleg semmit.

Tudjátok, van az a mondás, hogy ha minden kiemelkedik, akkor semmi sem emelkedik ki. Vagy valami ilyesmi. Ezt konkrétan a posztok vastagbetűs részeinek kiválasztásakor szokott eszembe jutni, de elég sok mindenre áll. Például a Peak TV-re is.

Nemcsak magamon vettem azt észre, hanem winnie Twitterén, vagy épp az itteni kommenteket is böngészve, hogy ha van egy olyan sorozat, ami mondjuk 5 éve még simán elfért volna a nézősök között, annak most egyszerűen nem tudunk helyet szorítani. Már nem elég annyi, hogy jól van megcsinálva. Ez konkrétan az országos tévéken futó sorozatokra a legigazabb, de mostanra a kábelesekre is érhető lesz.

A Peak TV utóhatásai

Még ha ki is veszem az agyonfókuszcsoportozott darabokat a pixisből, a maradék nagy része akkor is simán egyéni kasza. Látom, hogy korrekt a forgatókönyv, jók a színészek, elmegy a rendezés, profi a fényképezés, de ez kevés. Amikor elkezdtem sorozatok nézni, és egyre több volt a “filmes” kinézetű, akkor még ez is elég volt a kiemelkedéshez. Most nem.

Persze mindezek mellett amúgy simán érhető az is, hogy aki mostanában kezd sorozatot nézni, az simán ott ragadhat egy ilyen előtt, mert ő még nem látott 30 összeesküvőset vagy nyomozósat. És ezzel nincs is semmi baj ám, nem nagyképűsködni akarok.

A Peak TV utóhatásai

A lényeg, hogy ha minden jó, akkor az a középszer. Szerencsére még mindig lehet feljebb menni. Technikailag is. Még mindig vannak jobban fényképezett, vágott és rendezett sorozatok, de igazából még ezeknek is kell valami plusz. Egy Mr. Robot nem véletlenül zuhant meg 2016-ban, pedig a 2. évadja is gyönyörű volt. Eközben pedig a nosztalgiavonat Stranger Things nem véletlenül lett akkora siker sokaknál.

Basszus, ez a poszt még az Atlanta közben jutott eszembe. Ami nem elég, hogy jól volt megírva, érdekes problémákra koncentrált, zseniálisan rúgta fel a szabályokat, de még képileg is ütött. Az a sorozat az átlag filmes kinézetnél filmesebb volt, szemben az épp aktuálisan darált Sneaky Pete-tel, ami valahogy mégsem áll össze, pedig minden alkotóeleme profi. De erről majd annál a kritikánál bővebben.

A Peak TV utóhatásai

De a fentiekre a szakmában levő nagyobb agyak is rájöttek ám, nekik az a problémájuk, hogy lassan elfognak a kreatív emberek. Régen, ha adtak nekik valamennyi pénzt, és nem szóltak bele, akkor szívesen mentek hozzájuk alkotni a jobbak. Mostanra már a pénzt is önteni kell, ha “blockbustert” akarsz csinálni a tévében.

Tovább...