Pilot: People of Earth

A TBS úgy döntött, hogy nincs elég sci-fi sorozat, ezért forgattak egy komédiát a témában, csak épp humor nem került bele.

Pilot: People of Earth

A People of Earth olyan emberekről szól, akiket már elraboltak az űrlények, és utána azzal a szöveggel, hogy különlegesek, visszatették őket a Földre. Persze senki nem hisz nekik, tipikus módon furcsának tartják őket, és csak egymás között tudják megbeszélni egy olyan támogatói csoportban, mint amilyen az anonim alkoholistáké.

Róluk, illetve szektaszerű viselkedésükről ír cikket a sorozat főszereplője, aki természetesen cinikusan tekint az egészre. A csavar nem meglepő módon az, hogy az elraboltaknak igazuk van, sőt, az újságíró is járt már fenn az űrhajón. Amikor erre rádöbben, akkor az egész életét átértékelni kényszerül.

Pilot: People of Earth

A lényeg mindenképpen: a furcsa karaktereknek igaza van, az űrlények tényleg akarnak valamit itt a Földön. A poénok pedig abból jönnének, hogy a józan ésszel megáldott újságíró és a tipikus szektatag másképp gondolkozik, na meg abból, hogy a földönkívüliek sem túl szervezettek.

A megvalósítás sajnos eléggé amatőr, és ezt nem is a trükkökre vagy épp a díszletekre értem, hanem a rendezés és a vágás tűnik annak, mindenféle kreativitást nélkülözőnek. Viszont tele van a sorozat máshonnan ismert arcokkal. Mondjuk inkább mellékszereplő kaliberekkel, és sajnos a The Daily Show-ból érkező Wyatt Cenac nem tudja a vállára kapni őket az egyetlen arckifejezésével.

Pilot: People of Earth

Ezen kívül még az is probléma volt a People of Earth-ben, hogy hiába látom a poénokat, még csak mosolyogni sem tudtam rajtuk. Na jó, az idióta űrlényes jeleneten talán sikerült, de sehol máshol. Ennek megfelelően a folytatás sem pörgetett fel túlzottan. Legyen 5/10.


© human for Sorozatjunkie, 2016. | Permalink | 2 comments | Add to del.icio.us
Post tags:

Feed enhanced by Better Feed from Ozh

Tovább...