Második blikk: This Is Us + Lethal Weapon

Második blikk: This Is Us + Lethal Weapon

This Is Us – 1×02: 6,5/10. (Pilotkritika itt.) Na, végre egy második rész, ami nem okozott csalódást, pedig lett volna honnan visszazuhanni. Az írók nagyon jól elkapták a sorozat hangulatát, érzékenyen nyúlnak a témákhoz, a két főmotívumért pedig továbbra is oda vagyok: a főszereplők közötti kapcsolatért, valamint azért, hogy láthatjuk bizonyos dolgok miképpen alakulnak a csavarnak köszönhetően.

Az is tetszik, hogy továbbra sem egyértelmű a felállás, újabb kérdőjeleket helyeztek el a történetben, hogy még véletlenül se tűnjön kiszámíthatónak, s ennek köszönhetően némelyik jelenet több réteget is kap, ami nagyon izgalmas. Az egész rész afféle érzelmi hullámvasút volt, folyamatosan változott a hangulata, ami az utolsó jelenetben csúcsosodott ki, mert ott a kislány mondata után az ember érzett valamit, hogy aztán hirtelen…

Verdikt: mindenképp nézős. Egyedül talán azért nem voltam oda, hogy Rebecca és Jack kapcsolatából nem láttunk olyan sokat a pilotban, hogy az 1×02-ben erősebben hassanak a változások.

Második blikk: This Is Us + Lethal Weapon

Lethal Weapon – 1×02: 5,5/10. (Pilotkritika itt.) Meglepetés volt a folytatás, mert nem krimiként folytatódott, inkább karakterizáló akciókomédia volt. Nem volt klasszikus bűnügy, meg “ki a gyilkos?”-kérdés, meg kikérdezős akciózás, cserébe kaptunk marakodást, meg eksönt, és továbbra is érzelmeket. Azt meg ki hitte volna, hogy a főszereplők kapnak komolyabb színészi feladatot is, Clayne Crawford nagyon meggyőző.

Verdikt: nem rossz ez, nem rossz, nehéz lenne belekötni és tetszik, hogy van egyénisége a sorozatnak. De talán még valami plusz hiányzik, hogy megtartsam a 3. rész után.


© winnie for Sorozatjunkie, 2016. | Permalink | No comment | Add to del.icio.us
Post tags: ,

Feed enhanced by Better Feed from Ozh

Tovább...