Monthly Archives: december 2014



TOP-5: 2014 legnagyobb mozis csalódásai

Az Oscar-gálára hangolódva egyre több kiváló alkotás kerül a mozikba, ilyenkor pedig különösen könnyű megfeledkezni arról, hogy bizony a 2014-es év sem múlhatott el nagy mozis csalódások nélkül. Összeállításunkban öt filmet választottunk ki, melyek egyértelműen elmaradtak a hozzájuk fűzött elvárásainktól.    
1. A lista első helyezettje Ryan Gosling rendezői debütálása, a Lost River. A színészről a korábbi évekkel ellentétben idén nem sokat hallhattunk, ugyanis az egyetlen dolog, amivel felhívta magára a figyelemet a Christina Hendricks főszereplésével készült filmje volt, mely csúfosat bukott a kritikusok körében.
A Variety értesülései szerint a Lost Rivert forgalmazó Warner Bros. a rendkívül negatív kritikai visszhang miatt csupán egyetlen napon, korlátozott számú mozivásznon mutatja be a filmet, 2015 áprilisától pedig DVD és BluRay lemezek mellett VOD-terjesztésre is számíthatunk.
Bár a stúdió hivatalosan nem indokolta, hogy miért álltak el a Lost River mozis forgalmazásától, azonban abban biztosak lehetünk, hogy a döntéshez van némi köze a film a Cannes-i Filmfesztiválon való szereplésének is, ahol a kritikusok egyhangúan pocskénak nyilvánították a Gosling moziját. Az alkotást legtöbben David Lynch munkáihoz hasonlították, azonban az összes ítész kiemelte, hogy ez a hasonlóság csak a legrosszabb értelemben értendő.   
2. Bár ettől némileg enyhébb fogadtatásban részesült, de összeállításunkból nem maradhat ki a Sony-botrányért felelős Az interjú sem. Az órisái hype miatt decemberre az év egyik legjobban várt produkciójává avanzsált film a bemutatását követően azonnal lehűtötte a kedélyeket, bár az internetes forgalmazással még így is össze tudott kalapozni 15 millió dollárt. Az igazsághoz hozzá tartozik, hogy Seth Rogen filmje nem lett rossz, de azt a felhajtást, amit kapott, egyértelműen nem érdemelte meg.
3. Nem maradhat ki a szórásból a Johnny Depp nevével fémjelzett Transzcendens sem, melynek forgatókönyve még a legjobb szkriptek feketelistáján is szerepelt. Ennek ellenére az elsőfilmes Wally Pfister kezei között szétcsúszott a történet, melyen a sztárparádé sem tudott segíteni. Pfister, aki nem mellesleg Christopher Nolan filmjeinek állandó operatőre, kapott hideget-meleget, amiért az egyik legígéretesebb sci-fi projektből egy nagyon is felejthető, átlagon aluli mozit készített, ráadásul a bevételek is arról árulkodtak, hogy többről van szó a kritikusok fanyalgásánál.   
4. A vígjátékok között erős a mezőny a csalódást keltő filmek között, ugyanis könnyedén helyet lehetne szorítani a Förtelmes főnökök 2-nek vagy a Szexvideónak is, azonban a választásunk a Hogyan rohanj a veszTEDbe című Seth MacFarlane filmre esett. A rendező az olyan szériákkal, mint a Family Guy vagy az Amerikai fater már bizonyított, azonban második élőszereplős filmje sem a kritikusokat, sem a közönség nem győzte meg. Míg a Ted 549 millió dolláros bevételre tett szert, a rendező western paródiájára alig több mint 85 millió dollár értkében váltottak jegyet, mely jó fokmérője az érdeklődésnek. 
5. Idén sem maradtunk folytatásfilmek nélkül, melyek között szintén erős mezőny alakult ki. Szóba jöhetne a 300: A birodalom hajnala vagy a Transformers: A kihalás kora is, azonban mentségükre legyen mondva, hogy a közönség pontosan tudhatta, hogy azt fogja kapni, amire számít. Sajnos nem ez volt a helyzet a Sin City: Ölni tudnál érte esetében, melyre kilenc évet kellett várnunk. A negatív visszhang alaposan elvette a mozizók kedvét, így a film az Államokban mindössze 13 millió dollárt hozott, de összbevételei sem érik el a 40 milliót. Jelzésérétkű lehet, hogy az első rész közel 160 milliót kaszált.



DiCaprio filmjét töltöttél le a legtöbben

A Martin Scorsese rendezésében bemutatott A Wall Street farkasa lett a 2014-es év legtöbb alkalommal letöltött filmje. A Leonardo DiCaprio nevével fémjelzett produkciót 30 millióan töltötték le illegálisan, melyet a képzeletbeli dobogón alig lemaradva követ a Jégvarázs (29,92 millió) és a Gravitáció (29,36 millió). A Top10-es lista további sorrendje: A hobbit: Smaug pusztasága (27,63 millió), Thor: Sötét világ (25,75 millió), Amerika Kapitány: A tél katonája (25,63 millió), Herkules legendája (25,13 millió), X-Men: Az eljövendő múlt napjai (24,38 millió), 12 év rabszolgaság (23,65 millió), Az éhezők viadala: Futótűz (23,54 millió).



Rekordot döntött az Amerikai mesterlövész

Erősen indított az Oscar-verseny egyik esélyese, a Clint Eastwood rendezésében készült Amerikai mesterlövész. A film a premierjét követő négy napban minden idők legtöbb bevételt hozó karácsonyi időszakban bemutatott, limitált számú mozivásznon vetített filmje lett, ráadásul korlátozott vásznon debütáló film idén még nem teljesített ilyen jól. Az irakban szolágó katonát alakító Bradley Cooperfőszereplésében bemutatott alkotásra 850 ezer dollár értékben váltottak jegyet a mozinézők. Annak tükrében, hogy a filmet mindössze négy helyszínen mutatták be, ez egészen kimagasló, helyszínenként 212 ezer dollárt jelent.



Újabb Marvel-filmben szerepelhet Vin Diesel

A galaxis őrzőiben Groot hangját kölcsönöző Vin Diesel játszhatja az Inhumans – Embertelenek című képregény-adaptáció egyik főszerepét, legalábbis erre utal a színész facebook oldalán közzétett képe, melyen az előtérben ő maga, a háttérben pedig az “Are you inhuman?” felirat látható.
Diesel nem először szellőztette meg, hogy szerepelni fog a Marvel 2018 novemberében érkező produkciójában, és bár hivatalos bejelentésre még sem a színész, sem a Marvel oldaláról nem került sor, a külföldi sajtó az utóbbi hónapokban nyílt titokként kezelte a dolgot.
A Inhumans – Embertelenekhez kapcsolódó pletykákak augusztusban maga Disel indította el azzal, amikor ezt írta: „Van egy olyan furcsa érzésem, hogy a Marvel azt gondolja rólam, hogy Embertelen [Inhuman] vagyok.” Ezt fejelte meg a színész a legújabb, már említett bejegyzésével, melyen ráadásul Ihumans feliratú pólót visel. A hozzászólások között természetesen azonnal megindultak a találgatások, egyesek azt sejtik, hogy a színész Black Bolt karakterét játszhatja majd a filmben.
Az Inhumans Stan Lee és Jack Kirby szerzeménye, melynek szereplői 1965-ben a Fantasztikus négyes 45. füzetében jelentek meg először. A történet hősei, akiken a Kree faj végzett genetikai kisérletet Attilan városában élnek, és mindegyikük különleges képességekkel rendelkezik. Black Bolt a királyi család vezetője, aki a hangjával iszonyú erőt képes felszabadítani. Ez a szerep kétségkívül jól illene a színészhez, bár az igazsághoz hozzá tartozik, hogy a karakter néma.  
Az Inhumans – Embertelenek 2018. november 2-án debütál a mozikban.



Ben Stiller sem szorongatta meg a Hobbitokat

A bemutatását követő második hétvégén is magabiztosan megőrizte első helyét Peter Jackson Hobbit-trilógiájának záró epizódja, a A hobbit: Az öt sereg csatája. A filmre az ünnepeket követő napokban 124 millió forint értékben 84 ezer néző váltott jegyet. A hétvégén debütáló, Ben Stiller főszereplésével készült Éjszaka a múzeumban: A fáraó titka jócskán lemaradva végzett a második helyen. A produkcióra a premierjét követő napokban 27 ezren voltak kíváncsiak. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát a kritikusok körében csúfosat bukó A hetedik fiú című fantasy foglalhatta el, melyre közel 24 ezren voltak kíváncsiak. A top10-es listára két további újonc fért fel. Míg  a Hogyan írjunk szerelmet valamivel több mint 9 ezer, addig az Asterix: Az istenek otthona 9975 nézőt vonzott a mozikba. 



Chris Pine szerint nem kap folytatást a Jack Ryan

Chris Pine a Moviefone-nak adott interjújában elmondta, hogy az alacsony bevételek miatt a Paramount valószínűleg nem tervez folytatást Kenneth Branagh rendezésében bemutatott Jack Ryan: Árnyékügynökhöz. A színész bevallotta, bántja, hogy nem hozták ki a maximumot a filmből, ugyanis nagyon értékesnek tartja a franchise-t. Sőt, reméli, hogy egyszer, akár más színésszel és egy jó sztorival még visszatérhet a mozivászonra a titkosügynök. A kémthriller az Államokban mindössze 50,6 millió dolláros bevételre tett szert, melyet a világ többi részén további, csalódást keltő 135,5 millióval tudott csak bővíteni. 



Idris Elba reagált a James Bond-pletykákra

Alig több mint egy hete számoltunk be róla, hogy a Sonty ért hackertámadás után kiszivárgott email szerint a stúdió elnöke, Amy Pascal Idris Elbat szeretné megnyerni James Bond szerepére, a színész twitter csatornáján máris reagált a híresztelésekre: „A 007-esnek jóképűnek kell lennie, igaz?  Örülök, ha azt gondoljátok, hogy van rá esélyem. Boldog új évet mindenkinek!” A színész neve már 2011-ben is felmerült egy lehetséges James Bond-film kapcsán, melyet követően így nyilatkozott: „Nem akarok fekete James Bond lenni. Sean Connery sem a skót James Bond volt, Daniel Craig pedig nem a kék szermű James Bond, szóval ha eljátszanám a karaktert, nem akarom, hogy azt mondják, én vagyok a fekete Bond.”



Aaron Paul lesz a fiatal Han Solo a Star Wars spin-offban?

A Totál szívás sztárja, Aaron Paul lehet a Gareth Edwards (Godzilla) rendezésében készülő, fiatal Han Solo köré épülő Star Wars spin-off főszepelője.
Az már egy ideje köztudott, hogy Edwards rendezi franchise Star Wars – Az ébredő Erőt követő első spin-offját, mely az előzetes tervek szerint 2016 decemberében debütál majd a mozikban, azonban a főszereplőről és a történetről egyelőre csak homályos találgatások folytak.
A film a híresztelések szerint a fiatal űrkalóz, Han Solo és pilótája, Chewbacca kalandjait dolgozza fel, azonban ezt egyelőre sem a Disney, sem a LucasFilm nem erősítette meg. A Making Star Wars értesülései szerint a spin-off főszerepét Aaron Paul játszhatja, sőt, ha hihetünk az oldalnak, a fim forgatási munkálatai 2015-ben veszik kezdetüket a Pinewood londoni stúdiójában, ugyanott, ahol jelenleg a 24 Bond-film, a 007 Spectre: A Fantom visszatér is forog. A Making Star Wars nem először szellőztet meg hírt a franchise-zal kapcsolatban, és az eddigiek alapján érdemes hitelt adni az értesüléseiknek.
Mint az korábban kiderült, a Rian Johnson (Looper – A jövő gyilkosa) rendezésében készülő Star Wars: Az utolsó Jedik és a spin-off között lesz némi átfedés, ugyanis jó eséllyel mindkét epizódban fel fog tűnni Han Solo, azt azonban még nem tudni, hogy Harrison Ford visszatér-e az űrkalóz szerepében.
A címnélküli Gareth Edwards Star Wars spin-off premierjét 2016 december 16-ra tűzte ki a Disney. 



Jennifer Lawrence a legjobb, Adam Sandler a legrosszabb hollywoodi befektetés

Bár nem ő legjobban kereső színész, Jennifer Lawrence filmjei a BoxOfficeMojo bevételi statisztikái szerint 1,4 milliárd dollár bevételt hoztak csak a 2014-es évben.
A Forbes a napokban összeállította a legkevesebb és a legtöbb hasznot hozó hollywoodi színészek listáját, mely szerint a jelenleg mindössze 24 éves, Oscar-díjas színésznő a legbiztosabb befektetés, ami a filmjeinek jövedelmezési rátáját illeti. Az előkelő első helyet olyan filmek biztosították be számára, mint az X-Men: Az eljövendő múlt napjai és Az éhezők viadala: A kiválasztott – 1. rész, utóbbit ráadásul továbbra is világszerte játsszák a mozik. A franchise záró epizódja jövőre debütál a mozikban, így Lawrence jó eséllyel 2015-ben is ott lesz az élvonalban.
Akárcsak a második helyen végző Chris Pratt (1,2 milliárd), aki 200 millió dollárral maradt el kolléganőjétől.  A galaxis őrzői és A Lego-kaland sztárja 2015-ben a Jurassic Worldben játszott főszerepével szintén könnyedén megismételheti az idei kiváló szereplését.
A harmadik helyen mindössze tíz millió dollár különbséggel  Pratt mögött Scarlett Johansson (1,18 milliárd) végzett. A színésznő a dobogó utolsó fokára az Amerika Kapitány: A tél katonája, a Lucy és A felszín alatt című filmjeivel ért fel.
A további helyezettek a bevételek sorrendjében: Mark Wahlberg (Transformers: A kihalás kora – 1,05 milliárd dollár), Chris Evans (Amerika Kapitány: A tél katonája, Túlélők viadala – 801 millió dollár), Emma Stone (A csodálatos Pókember 2., Káprázatos holdvilág, Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) – 764 millió dollár), Angelina Jolie (Rendíthetetlen, Demóna – 758 millió dollár), James McAvoy, Michael Fassbender, Hugh Jackman (X-Men: Az eljövendő múlt napjai – 746 millió dollár).
A legrosszabb jövedelmezési rátával rendelkező színész Adam Sandler lett, a Frobes számításai szerint ugyanis minden egyes belé befektetett dollár mindössze 3,2 dollár bevételt hozott.    



Emily Blunt lehet Captain Marvel?

Miután a Marvel bejelentette, hogy milyen adaptációkkal készül 2020-ig, az egyik legnagyobb visszhangot a Captain Marvel kapta, melynek főszerepe kapcsán azonnal megindultak a találgatások. Emily Blunt lehet az első női Marvel-hős, aki önálló filmet kap?
Bár a film premierje több mint három év múlva lesz esedékes, az utóbbi hetekben egyre több helyen és alkalommal merült fel a színésznő neve. Emily Bluntot a hazánkban hamarosan debütáló Vadregény egyik sajtóeseményén az egyik újságíró arról kérdezte, hogy megkereste-e őt a stúdió a szereppel kapcsolatban, azonban a válasz minden bizonnyal nem tölti el túl nagy örömmel a színésznő rajongóit.
„Ez vicces, mert rengeteg embertől hallottam a Captain Marvel dolgot. Bár hivatalosan engem senki nem keresett meg. Senki nem hívott. Őszintén nem tudom, mi lehet a pletyka alapja. Azt gondolom, remek szerep lehet. Én csak szeretnék jó szerepeket játszani, és néha nehéz az ilyenekre rátalálni ezekben a nagy szuperhős filmekben. A női szerepek általában nem annyira erősek bennük, de az utóbbi időkben kétségkívül jobbak lettek.”  
Nem Blunt az egyetlen, akinek felmerült a neve a projekt kapcsán. Egy hónapja a Vikingek sztárja, Katheryn Winnick egyértelművé tette, hogy érdekelné őt a szerep, de szóba került  Jessica Chastain neve is, aki bár megerősítette, hogy tárgyal a Marvellel, azt azonban nem árulta el, hogy mely szerep kapcsán került sor a találkozóra a múlt hónapban.
Bár mindhárom színésznő mellett szólnak érvek, az mindenesetre nem vonható kétségbe, hogy Blunt A holnap határa című sci-fiben bizonyította, hogy kiválóan megállja a helyét az akcióorientált produkciókban is.
A Captain Marvel premierjét 2018 július 6-ra tűzte ki a stúdió, a film rendezőjéről és forgatókönyvírójáról egyelőre nincsenek információk.  



Mark Ruffalo a Bosszúállók 2-ről

Az elmúlt másfél hónapban számtalan pletyka kapott szárnya a Bosszúállók: Ultron kora sztorijáról, Mark Ruffalo azonban a Total Filmnek adott interjújában új részleteket osztott meg a jövő tavasszal debütáló filmről.
Azt már eddig is tudtuk, hogy a címszereplő Ultront maga Tony Stark (Robert Downey Jr.) hozza létre, azonban a teremtménye valamilyen okból kifolyólag az emberiség ellen fordul. Ruffalo a már említett interjúban ezt annyival egészítette ki, hogy az általa megformált karakternek, Bruce Bannernek van némi felelőssége abban, hogy Ultron öntudatra ébredve hatalomhoz jutott. „Banner a Stark-toronyban él. Együtt dolgozik [Starkkal], ahol Burce-nak saját laboratóriuma van. Olyan projekten munkálkodik, ami kiegészíti Tony sajátját, ez pedig a kísérlet baljós kimeneteléhez vezethet” – árulta el a színész.
Az egyelőre nem derült ki, hogy az előzetesben látott Hulkbuster-páncélos Stark és Hulk miért csapnak össze, illetve hogy melyikük a felelős azért, hogy a kettejük dolgai idáig fajultak. Ehelyett a színész Banner és a Scarlett Johansson által alakított Fekete Özvegy (aka Natasha Romanoff) közötti viszonyról ejtett néhány szót.
„[Bruce] és Natasha kapcsolata elmélyül. Van valami hasonlóság közöttük, én elveszett lelkeknek látom őket.” Ami Bannert és Hulkot illeti, a színész elmondta, hogy a karaktere egyre magabiztosabb, de egy ponton, ahogy az az előzetesből is kiderülhetett, kicsúszik a lába alól a talaj. A film egyik fontos kérdése, hogy mennyire képes Burce kezelni Hulkot, ugyanis a visszaváltozás a dolgok nehezebbik része. „Hulk nem akarja átadni a helyét. Sokkal nehezebb visszatérni, mint átváltozni.” A karakter identitásválsága miatt Ruffalo szerint új oldaláról ismerhetjük majd meg Bannert. „Az egyetlen dolog, amitől Hulk fél, az Banner. Ez egy érdekes dinamika” – tette hozzá.
Bár az előzetes alapján a rajongók az első résztől némileg sötétebb folytatásra számítanak, a színész megnyugtatta őket mondván, a film rendezője,  Joss Whedon a humorról sem feledkezett meg.
A Bosszúállók: Ultron kora 2015. május 1-én debütál a mozikban. 



A Sony végre a sarkára állt: bemutatják a The Interview-t

Épp tegnap írtuk meg, hogy a Sony ügyvédje, David Boies az NBC-nek elmondta, hogy a valamilyen formában biztosan bemutatásra kerül majd a Az interjú, ma újabb fordulat áll történt az ügyben. A Sonyt számos kritika érte, hogy engedett a hackerek követeléseinek, melyek nyilvánvalóan hatással voltak arra, hogy végül úgy döntöttek, december 25-én korlátozott számú mozikban levetítik a filmet. Az Amerikai Egyesült Államok elnöke, Barack Obama üdvözölte a döntést.



Justin Lin rendezi a Star Trek 3-at

Véget értek a találgatások a Star Trek: Mindenen túl rendezői székét illetően, ugyanis a Paramount bejelentette, hogy a Halálos iramban 6. direktora, Justin Lin kapta meg a lehetőséget.
Miután Roberto Orci kihátrált a projekt mögül, az elmúlt két hétben számos pletyka kapott szárnyra a sikeres franchise harmadik epizódja kapcsán. Az esélyesek között felmerült Rupert Wyatt (A majmok bolygója: Lázadás), Morten Tyldum (Kódjátszma), Daniel Espinosa (Védhetetlen) és Duncan Jones (Warcraft: A kezdetek) neve is, a stúdió választása azonban arra a Justin Linre esett, aki az elmúlt években a Halálos iramban-filmeknek köszönhetően a legnagyobb bevételeket pordukáló rendezők közé lépett elő.   
Lin épp kapóra jött, ugyanis a Universal elhalasztotta 2012-es, Jeremy Renner nevével fémjelzett A Bourne-hagyaték folytatását, ugyanis sikerült megállapodni a Matt Damon-Paul Greengrass duóval, hogy további epizóddal bővítsék a sikeres Bourne-franchise-t. A Deadline értesülései szerint a rendezőt felkérték a Halálos iramban befejező, dupla részének megrendezésére is, azonban a stúdiónak jó eséllyel más direktor után kell néznie, miután Lin a Star Trek: Mindenen túl mellett tette le a voksát.
A Paramount a rendező bejelentése után röviddel kitűzte a premier dátumát is, mely 2016. július 8-án lesz esedékes. Addig bőven van idő egy új forgatókönyv megírására is, ugyanis a Paramount dobta Roberto Orci és írótársai szkriptjét, azt azonban jelenleg nem tudni, hogy Lin kiveszi-e majd a részét az írásból is. Orci egyébként producerként továbbra közreműkdöik a produkcóban.    



Mégis Wahlberg játssza az Uncharted főszerepét?

Bár korábban már visszautasította, úgy tűnik Mark Wahlberg továbbra is az esélyesek között szerepel a rendkívüli népszerűségnek örvendő Uncharted című videojáték-adaptáció főszerepére. A színész neve négy évvel ezelőtt merült fel először Nathan Drake szerepe kapcsán, de miután 2011-ben a rendező, David O. Russell kihátrált a projekt mögül, Wahlberg is visszalépett. A Sonyt ért hackertámadás során kiszivárgott emailek egyikéből azonban kiderült, hogy a színész már idén nyáron találkozott a film rendezőjével, Seth Gordonnal (Förtelmes főnökök), hogy átbeszéljék a részleteket. Az Uncharted 2016. július 10-én debütál a mozikban.    



Berlinben debütál A szürke ötven árnyalata

A 65. Berlini Filmfesztiválon debütál E.L. James  nemzetközi bestsellerének filmadaptációja, A szürke ötven árnyalata. A filmet február 11-én egyetlen időpontban vetítik majd. A Sam Taylor-Johnson rendezésében készült produkció főszerepeit Dakota Johnson és Jamie Dornan játsszák. A vetítésen a két színészen kívül tiszteletét teszi majd a rendező, a forgatókönyvíró () és a regény szerzője is.



Mégis bemutatják a The Interview-t? George R.R. Martin saját moziját is felajánlotta

A Trónok harca szerzője, George R.R. Martin felajánlotta, hogy saját, Sante Fe-i mozijában szívesen bemutatja a The Interview-t. Eközben a Sony ügyvédje szerint a produkció mindenképp el fog jutni a nagyközönséghez.
A Az interjú eredetileg karácsonykor debütált volna a mozikban, azonban a Sony engedve a hackerek zsarolásának, úgy döntött, nem mutatja be a Seth Rogen és James Franco nevével fémjelzett produkciót.
A tűz és jég dala regényciklus szerzője, George R.R. Martin nem köntörfalazott, és blogbejegyzésében gyávaságnak nevezte a Sony és az amerikai mozihálózatok döntését. „Ezek az óriási vállalatok, melyek zsebből megvehetnék Észak-Koreát, nem mutatnak be egy filmet, mert Kim Jong-un ellenzi, hogy kigúnyolják?” – tette fel a kérdést a szerző. „A vállalatok ilyen fokú gyávasága megdöbbent. Még jó, hogy ezek a srácok nem voltak ott, amikor Charlie Chaplin elkészítette a The Great Dictator-t. Ha Kim Jong-un megijeszti őket, Adolf Hitlertől a nadrágjukba csináltak volna” – tette hozzá.
Martin elmondta, hogy több ezer kis, független mozi van szerte az országban, melyek örömmel bemutatták volna a filmet Észak-Korea fenyegetései ellenére is, sőt saját moziját is felajánlotta a Sonynak. „Gyere el Santa Fébe Seth [Rogen], mi levetítjük neked a filmedet.”  
Bár Martin nem látta a filmet, és így azt sem tudja, mennyire jó vagy sem, úgy véli, ez teljesen lényegtelen, ugyanis maga a tény elfogadhatatlan, hogy egy külföldi hatalom és névtelen hackerek döntsenek egy hollywoodi film sorsáról.  
Martin korábban maga is megosztotta az előzetest a saját honlapján, azonban miután a Sony levette a hivatalos anyagot, a szerző egy gúnyos South Park részt töltött fel.
Bár a Sony korábban kijelentette, hogy semmilyen formában nem mutatják be a filmet, továbbra is mérlegelik a lehetőségeiket. A legvalószínűbb, hogy a Az interjú a YouTube-on, vagy VOD-szolgáltatáson keresztül juthat majd el a nagyközönséghez. A Sony ügyvédje, David Boies az NBC-nek egyenesen úgy nyilatkozott, hogy a film forgalmazásra fog kerülni, azonban az, hogy milyen formában, jelenleg még nem eldöntött.



Magabiztosan végzett az élen a Hobbit

A papírforma szerint Peter Jackson Hobbit-trilógiájának záró epizódja, a A hobbit: Az öt sereg csatája végzett az élen a magyar hétvégi bevételi toplistán. A filmre a premierjét követő négy napban közel 184 millió forint értékben 129 ezer néző váltott jegyet. Ridley Scott epikus, bibliai ihletettségű filmje, az Exodus: Istenek és királyok jócskán lemaradva végzett a második helyen. A produkcióra a bemutatását követő második hétvégén 17 ezren voltak kíváncsiak. A képzeletbeli dobogó harmadik fokát a Dumb és Dumber kettyó foglalhatta el, mely idehaza 25 millió forinttal növelte a bevételeit. Bár a Paddington a vártál némileg rosszabbul kezdett a múlt héten, egy helyet előrelépett a toplistán, így most az ötödik helyet kaparintotta meg. 



Nem jelölték Oscarra a Fehér Istent

Nem került rá filmje, a arra az Oscar-díjra esélyes kilenc idegen nyelvű filmet tartalmazó listára, melyből hamarosan kiválasztásra kerül az öt legjobbnak ítélt külföldi alkotás.  A Filmakadémia nyolc éve bevezetett rendszere óta egyetlen alkalommal szerepelt magyar produkció a listán, éppen tavaly, amikor A nagy füzet volt versenyben az Akadémia aranyszobráért. A jövő évi Oscar-gála február 22-én kerül megrendezésre.  



Kate Winslet a Steve Jobs-film női főszereplője?

Bár a forgatás még meg sem kezdődött, már eddig is rendkívül kalandos utat járt be a Walter Isaacson életrajzán alapuló Steve Jobs-film. A projekt mögül számos rendező, színész, végül a Sony is kihátrált, melyet követően a Unviersal felkarolta  a filmtervet ,és rohamos iramban nekilátott az előkészületi munkálatoknak. A jelenlegi állás szerint míg az Apple-vezért Michael Fassbender, a cég társalapítóját, Steve Wozniakot Seth Rogen játssza majd. A legújabb hírek szerint Natalie Portman után az Oscar-díjas Kate Winslet a stúdió kiszemeltje a film női főszerepére, akivel már meg is kezdték a tárgyalásokat. Az utóbbi hetekben a film körül megélénkülő pletykák szerint az Apple korábbi elnökét, John Scullyt Jeff Daniels alakíthatja.  A filmforgatókönyvét Aaron Sorkin írja, a produceri teendőket pedig  Scott Rudin, Mark Gordon és Guymon Casady látják el.



Hamarosan forog a Transformers 5

Mark Wahlberget további Transformers-filmek főszerepében láthatjuk a jövőben, ráadásul Michael Bay is visszatérhet a franchise következő epizódjának rendezői székbe.
Bár a kritikusok körében csúfosat bukott a Transformers: A kihalás kora, Michael Bay filmje az egyetlen olyan idei produkció, melynek összbevételei átlépték az 1 milliárd dollárt. Bár a franchise következő epizódjáról eddig nem sokat lehetett hallani, az azonban a bevételek tükrében nem lehetett kétséges, hogy nem utoljára láttuk Optimus fővezért a mozivásznon.
A Transformers: A kihalás kora, sztárja, Mark Wahlberg legújabb filmje, a Hazárdjáték kapcsán az MTV-nek adott interjújában megerősítette, hogy számíthatunk további folytatásokra, sőt az ötödik, egyelőre cím nélküli rész forgatása hamarosan meg is kezdődik.  Azt egyelőre nem tudni, hogy ki fogja rendezni az ötödik epizódot, ugyanis Bay még augusztusban azt mondta, hogy végzett a szériával. Ezt azonban érdemes fenntartásokkal fogadni, ugyanis hasonló bejelentést tett a harmadik Transformers-filmet követően is. Ráadásul Wahlberg szavai azt sejtetik, hogy Bay mégis visszatérhet. „Nem beszélhetek Mr. Bay nevében, de valami azt súgja nekem, hogy hamarosan újra együtt fogunk dolgozni. ”
Nem Wahlberg az egyedüli, aki azt szeretné, ha ismét Bay foglalná el a rendezői széket. Az Optimus fővezér hangját kölcsönző Peter Cullen szeptemberben elmondta, reménykedik benne, hogy a rendező tovább folytatja a munkát a franchise-zal.
A Paramount tervei szerint a Transformers: Az utolsó lovag valamikor 2016-ban kerülhet a mozikba, bár egyelőre arról sincsenek információk, hogy készült-e már forgatókönyv a projekthez, ahogy arról sem, hogy Wahlbergen kívül kik térhetnek vissza a robotos film legújabb epizódjában.