Ezek pedig a legjobb tavalyi főcímzenék

Tegnap megnézhettétek a 2017-es Emmy-re jelölt főcímeket (szigorúan a vizuális dizájn alapján), most pedig itt vannak a zenék. Két éve érdekes módon nem volt átfedés a két kategória között, tavaly már akadt, idén pedig három sorozat is duplázott, a The Crown (Hans Zimmer másért kapott nominációt) és az American Gods zenéje nem kapott kiemelést, másik […]



Ezek a legjobb tavalyi főcímek?

Jöjjön az éves külön posztunk az Emmy-jelölt sorozatos főcímekről. Ez az a kategória, ahol általában nincs esély duplázásra ismétlésre, hiszen csak újoncok, 1. évados sorozatok versengnek – esetleg főcímet cserélők. És ezek azok a kategóriák, melyek esetében bárki felelősséggel kritizálhat, hiszen pár rövid videót a sorozat ismerete nélkül is meg lehet ítélni – sőt, általunk […]



Én nem csengetnék be meztelenül senkihez

Két Oscar, négy Emmy és öt Golden Globe – ezeket mind Jesica Lange nyerte (tök jogosan) 1976-os első szerepe óta. Játszott színházban, filmben, sorozatban, legutóbb Ryan Murphy American Horror Story-antológiasorozatában volt nagyszerű (különösen az első meg a boszorkányos évadban), most pedig az egyik leglegendásabb hollywoodi cicaharcról, a Bette Davis-Joan Crafword hisztiről szóló Feud (A viszály) című szériában látható. Emailben kérdezhettünk tőle párat, ez lett belőle.

Mennyit tudott Joanról, mielőtt belevágtak a munkába? Mi tetszett meg ebben a sorozatban?

Elég meredek lépés volt, mert egy színdarab, a Hosszú út az éjszakába munkálatai után estem be, szóval nem készültem hónapokig a szerepre. Megérkeztem a forgatásra, és rögtön belevágtunk. Mondtam is Ryannek (Ryan Murphy, a sorozat társalkotója), hogy fogalmam sincs, mit kell csinálnom. Fogalmam sem volt, hogy kicsoda Joan Crawford. De amikor elkezdtem utánanézni, egészen lenyűgözött a karakter, mivel rengeteg olyan oldalról szemlélhetjük, amiket az emberek szerintem nem is ismernek. Joan mindig is nagyon zárkózott volt, páncélként viselte a magáról szívós munkával felépített képet. Az ismerősei mesélték, hogy valahányszor belépett egy szobába mindig rendesen bemutatkozott. “Helló, Joan Crawford vagyok.” Mintha nem ismerték volna fel kapásból. Egy életen át építette a karrierjét, és amit elért, ahhoz foggal-körömmel ragaszkodott.

[…] Bővebben!






Emlékeztető: Hope klinika 2. évad + Gerilla 1. évad + Viszály: Bette és Joan + Az élet csajos oldala 6. évad

Ma. 17:55. STORY4. Saving Hope – 2×01 (kritika) Ma. 21:00. VIASAT6. Guerrilla – 1×01 (pilotkritika) Ma. 21:55. FOX. FEUD: Bette and Joan – 1×01 (pilotkritika + szinkronos promó + szinkronhangok) Ma. 23:30. RTLII. 2 Broke Girls – 6×01 (kritika) – napiban! (úgy tűnik, nem érdekelte a közönséget, így késő estére került)



Délelőtti videó 4.: Viszály: Bette és Joan

Nemsokára kezd itthon is a FOX-on a FEUD: Better and Joan, a tovább mögött a szinkronos előzetes.



Finálé előtt: FEUD: Bette and Joan

Ryan Murphy ugyan nem készítőként, de az egyik fő kreatív emberként jegyzi a FEUD című, szokás szerint sztárokkal teletűzdelt antológiát, ami itthon azért közel sem aratott akkora sikert, mint az AHS, az ACS vagy az SQ. A kosztümösség csak nem lehet az oka. A filmes insider világ is érdekesnek tűnik. Akkor meg?

A tovább mögött megnézhető a vasárnapi finálé előzetese – én meg abszolút komolyan kérdezem, hogy kinek ajánlanátok a sorozatot? Mi jó benne?



A FEUD: Bette and Joan egyik technikai meglepetése

A FEUD-ról nem sokat írunk, hiába a klasszikus Hollywood a témája – engem nem kapott el, winnie pedig még bele sem kezdett. De mivel a két híres színésznő ellenségeskedése egy Oscar-show-t is magába foglalt, így bizony azt is életre keltették a sorozatban. Na, ebből van egy gyönyörű tracking shot a tovább mögött, avagy vágás nélkül […]



A FEUD: Bette and Joan folytatásában

Odakint sem sok fiatal nézőt érdekelt a FEUD, szerintem itthon sincs másképp, de aki szerint nem volt álmosító az egyébként igényesen és jó színészekkel megvalósított első rész (pilotkritika itt), az a tovább mögött csekkolhatja az évadelőzetest, hátha megerősíti a folytatásba vetett hitét.



Pilot: FEUD: Bette and Joan

Ezt a pilotot egyértelműen le kell mentenem örökre, hiszen tökéletes álmatlanság ellen. Nem is tudom, mikor unatkoztam ennyire piloton, mint az FX Feudján. Nem igazán rossz, de valahogy mégsem közepes, egyszerűen csak altató. Röviden összefoglalva Joan Crawford és Bette Davis ellenségeskedéséről szól a sorozat, illetve ez a szezon. Mindketten hollywoodi sztárok voltak a második világháború […]



Sztárparádé a FEUD: Joan and Bette-ben

Itt van még egy poszt a FEUD-ról, ami nyilván akkor lenne indokoltabb, ha annyira kiemelkedő kritikákat kapott volna, de persze a színészek kapcsán már most több kritikus emlegeti az Emmy-t. Jessica Lange, Susan Sarandon, Catherine Zeta-Jones, Stanley Tucci, Alfred Molina, Judy Davis, Jackie Hoffman és Alison Wright. A vendégszereplők között pedig ott lesz Kathy Bates, […]



Ők ellenségeskednek

Itt az új Ryan Murphy-sorozat plakátja, ami eléggé stílusosan mutatja be a két főszereplőt, akik Bette Davis-t és Joan Crawford-ot alakítják. A “ma” induló FEUD amúgy lezárt történet, évados antológia, a már berendelt második évad új, ismert “ellenségeskedést” fog bemutatni. A sok előzetes amúgy megvolt?



Délelőtti videók 1.: FEUD: Bette and Joan

Észvesztő mennyiségű előzetes és rövid promó készült a Ryan Murphy executive produceri közreműködésével készült új antológiához, a FEUD-hoz, de ezt az American Horror Story-nál már megszokhattuk.

Akit maga a sorozat érdekel, annak a hivatalos előzetest (és a remek főcímet) ajánlom, illetve a tovább mögötti, színfalak mögé betekintő hosszabb videót (az első a sorban), ezek után jönnek a külön forgatott teaserök, meg mindenféle rövidke promó, amik jól átadják a sorozat hangulatát. Ami tippre nagyon nem lesz a kenyerem, de majd meglátjuk.



Hírszerda – FEUD 2. évad! Mount Pleasant-kasza!

Mai magyar premier: Amerikai fater 10. évad + Gyerekkel vagyok 1. évad Premier: The Replacement S1, Little Women: LA S6, Who Killed Jane Doe? S1 + Finálé: Inside West Coast Customs S4, Tattoo Girls S1 + folytatódott a The Voice S12 + elnöki beszéd volt a tévében Magyar premier – RTL Klub: 03.04 Tetthely – Egy […]



Ilyen lesz a FEUD főcíme

Ryan Murphy új antológiájának, a FEUD-nak az első szezonja márciusban indul és a Bette and Joan alcímet fogja viselni. (Nyugi, Murphy nem készítő, mint az AHS-ben, csak executive producer, mint az American Crime Story-ban.) És ez azt is jelenti, hogy kiemelt főcím dukál a sorozatnak. A tovább mögött az intró, mégpedig klasszikus, Saul Bass-t megidéző stílusban.



Délelőtti videó 1.: FEUD: Bette and Joan

A FEUD Ryan Murphy új antológia-sorozata, amiről itt írtunk bővebben. Az első évadban Joan Crawford és Bette Davis hollywoodi ellenségeskedését fogjuk látni Jessica Lange és Susan Sarandon főszereplésével. Remek gárda, viszont eléggé furcsa a tovább mögötti előzetes.



Délelőtti videó 1.: FEUD: Bette and Joan

Ryan Murphy új évados antológiája lesz a FEUD – legalábbis neki fogják tulajdonítani, mint az American Crime Story-t, de ez sem saját projektje, a készítők valójában Jaffe Cohen és Michael Zam, és Tim Minear lesz a showrunner. A sorozat minden szezonja egy-egy nagy ellenségeskedést, viszályt mutatna be: az első évad Joan Crawford és Bette Davis-ét.

A két filmsztár 1962-ben a What Ever Happened to Baby Jane?-nel próbálta feltámasztani saját karrierjét, de hiába a siker, a közös munka szörnyű volt. Főszereplők: Jessica Lange és Susan Sarandon, mellettük pedig Alfred Molina, Stanley Tucci, Judy Davis, Dominic Burgess, Sarak Paulson, Catherine Zeta-Jones, Alison Wright, Molly Price, Kathy Bates, Jackie Hoffman. A tovább mögött az első teaser – az AHS stílusában.