Ötvenöt éjszakán át forgattak egy csatajelenetet a Trónok harca utolsó évadához

A záróévad grandiózus lesz, ezt tudtuk. Hat rész, másfél óra darabja, a legeslegutolsó még tán ennél is hosszabb, nagy csaták, drámák, halálok. Azt viszont fel sem tudtuk mérni, mekkora meló megy bele a vélhetően mindent eldöntő csatába: 55, egymást  követő éjszaka forgatták. A producer így köszönte meg a stáb munkáját:

 

Az 55 napos forgatás egyébként tévés rekord, jóhogy, ahogy a hetedik évad egyik sárkányos jelenete is az volt, amiben húsz kaszkadőrt gyújtottak fel egyszerre, és kerültek be vele a Rekordok könyvébe. 55 napig filmeket szoktak forgatni, egy átlagos tévéepizód – tehát nem egy csata, hanem egy 42 perces rész – forgatása 7-8 napig szokott tartani. 






Jövő áprilisban jön a Trónok harca utolsó évada

Maisie Williams (Arya) árulta el, hogy decemberig forgatják a sorozat nyolcadik évadát, melynek minden epizódja 80-88 perces lesz, azaz egy-egy mozifilmben kell gondolkodni minden héten (a finálé meg gondolom két óra alatt nem áll meg), és ezt rendesen össze kell rakni. A decemberi időpontot úgy kell érteni egyébként, hogy utómunkával és uforgatással együtt, a külsőket és a nagyjeleneteket nyár végére mind felveszik majd. A premierdátumos infót az HBO egyelőre nem erősítette meg.

[…] Bővebben!






A Trónok harca azért nem lesz idén, csak jövőre, mert nekünk így lesz jó

A Trónok harca ugye jelenleg a legtöbbet hype-olt, legkeresettebb, legtöbbet letöltött, legleglegebb sorozat a tévében, így a kérdés jogos, hogy ha már van egy ilyen portékád, azt nem kellene-e esetleg minél hamarabb a fogyasztó elé tolni, már csak az addig üsd a vasat, míg meleg elvet is követve? De. Az HBO elnöke, Casey Bloys szerint erről kvázi mi, nézők tehetünk:

Nem csúszásról van szó, nem egészen. Hagytuk az alkotóknak, hogy olyan tempóban dolgozzanak, amilyenben ők akarnak, és amiről azt gondolják, hogy a lehető legjobb minőséget eredményezi. Olyat, amit a rajongók elvárnak.

Kellett nekünk igényesnek lenni 🙁 Félreértés ne essék, ha attól lesz űberfasza a záró etap, hogy kotlanak rajta, akkor hajrá, felőlem csúsztassák akár 2020-ig se akkor olyan is legyen.

Ja, és szolgálati közlemény: mostantól semmilyen nem hivatalos, kiszivárgott, ellopott infót és/vagy fotót nem fogunk lehozni az utolsó évadról, legyen meglepetés mindenkinek.






Azt hitted, mindent tudsz Westeros történelméről?

Na persze. Azért ezt itt most nézd meg légy szíves, és majd kommentekben megtárgyaljuk. 






Nekiesnek a zombik Deresnek

Jó, tudom, hogy 1) nem zombik, vagyis nem így hívják őket, DE AZOK, és 2) egyértelmű volt, hogy a Trónok harca hetedik évadában a Falon átözönlő élőhalott-sereg előbb-utóbb nekiesik az első útjukba kerülő nagyobb várnak is, az meg ugye Deres, de akkor is hír, és vannak képek is. Szarok, de vannak. Spoileresebb infók az ugrás után.

[…] Bővebben!






Röhejesen rejtegeti a Trónok harca forgatókönyvét az HBO

Eléggé megviselte az HBO fejeseit a Trónok harca körüli ezer biztonsági bénázás: előre kiderült az előző évad kábé összes fordulata, volt rész, amit véletlenül előbb vetítettek le, hackerek lopták el a forgatókönyvet, és így tovább (minden balhét összeszedtünk az előző, a témáról szóló cikkünkben). Azt már korábban bejelentették, hogy a legutolsó epizód legvégét többféle verzióban is le fogják forgatni, hogy ha esetleg kiszivárog, ne lehessen tudni, melyik lesz a valódi. A Forbes viszont most megtudta, hogy a forgatókönyvet még ennél is röhejesebb módon védik.

Azt írják, még szerencsétlen színészek sem tanulhatják és gyakorolhatják kedvükre a szövegüket a forgatás előtt, mert még előlük is hét lakat alá zárva tartják a forgatókönyvet. A Ser Davost játszó Liam Cunningham például azt mondta: megkapta mind a hat rész szövegkönyvét, csak éppen megnyitni nem tudja őket, és nem tud velük hazamenni, ugyanis a könyvek olyan digitális kópiákon vannak, amelyeket kizárólag a belfasti Trónok harca-stúdióban lehet megnyitni. Amihez speciális engedélyeztetés kell, és azt egyelőre, így a forgatás előtt még nem kapták meg a szereplők sem.

A Jaime Lannistert játszó Nikolaj Coster-Waldau egyébként azt mondta a különféle verziók leforgatásáról, hogy szerinte ez tiszta hülyeség, a cégnek esze ágában sem lenne dollárszázezreket költeni arra, hogy leforgasson valamit, amit aztán fel sem használ. Szóval valójában lehet, hogy a stúdió az olcsóbbik megoldást választotta: el akarják hitetni, hogy amit esetleg drónokkal levideóznak a paparazzók, azok nem is biztosan a valódi felvételek, hogy ha már esetleg kiszivárog pár jelenet, legalább össze legyen zavarva a közönség.






Az HBO egy ötödik Trónok harca-testvérsorozaton is dolgozik

Korábban már beszámoltunk róla, hogy az HBO jelenleg négy különböző Trónok Harca-testvérsorozaton dolgozik. Azért a nyakatekert megfogalmazás, mert ahogy itt is írtuk, ezek annyiban hasonlítanak majd a jelenleg futó sorozathoz, hogy ugyanabban a világban játszódnak. De ennyi. Időben sokkal korábban fog játszódni a cselekmény, amiről egyelőre még semmit sem tudni. Most viszont az Entertainment Weekly arról ír, hogy az eddigi négy mellé felírhatunk egy ötödiket, ez pedig alkotói szinten a legközelebb van a jelenlegi sorozathoz.

[…] Bővebben!






Sok fasza extra lesz a Trónok harca hetedik évados Blu-ray-kiadásán

Jó, ezzel sok újat nem mond az ember, perszehogy lesz rajta, egyébként miért fizetne ki érte az ember egy tonna pénzt, amikor maguk az epizódom tökéletes minőségben streamelhetők az HBO GO-ról, amíg világ a világ? Én mondjuk kivárom a nyolcadik évad végét és majd az ultimate fanpack kiadást veszem meg műanyag vastrónnal meg sárkányokkal, de én idióta vagyok.

Ezeket kapjuk a hetedik évados pakkban, amiből lesz DVD és Blu-ray (december 12.) és digitális letölthető verzió (szeptember 25):

  • audiokommentár (David Benioff, D.B. Weiss, Jacob Anderson, Gwendoline Christie, Liam Cunningham, Kit Harington, Lena Headey, stb.)
  • két eddig nem látott werkfilm 
  • egy 45-perces, Conquest & Rebellion: An Animated History of the Seven Kingdoms című animációs film Pilou Asbæk (Euron Greyjoy), Nikolaj Coster-Waldau (Jaime Lannister), Aidan Gillen (Littlefinger), Conleth Hill (Varys), Harry Lloyd (Viserys Targaryen) és Sophie Turner (Sansa Stark) narrálásával amiből megismerhetjük Westeros történelmét (ez csak korlátozott ideig lesz elérhető) (csak Blu-ray és DVD)
  • Creating the North and Beyond werkfilm a Falon túli világról és csatákról (csak digitális letöltés)
  • From Imagination to Reality: Inside the Art Department werkfilm két részben a látványtervezésről (csak Blu-ray él DVD)
  • Fire & Steel: Creating the Invasion of Westeros werkfilm a fanfavorit jelenetek hátteréről (csa Blu-ray és DVD)
  • Histories and Lore animációs werkfilm (hét rész) az évad ikonikus helyszíneinek történelméről és történetszálairól Nikolaj Coster-Waldau, Aidan Gillen, Iain Glen és mások narrálásával (csak Blu-ray)
  • Az epizódok alatt bekapcsolható funkció, ami hátteret ad az éppen látható karakterekről és helyszínekről (csak Blu-ray)






Megvan a tuti recept a Trónok harca végének kiszivárgása ellen

Nem volt éppen szerencsés éve a Trónok harcának, már ami a titoktartást illeti: meghekkelték a szerverüket, kiszivárgott egy forgatókönyv, véletlenül előbb játszottak le egy részt és így tovább (az összes balhét összegyűjtöttük a cikk végén). Úgyhogy nem csoda, hogy az HBO azon agyal, hogy érjék el, hogy a sorozat hosszú-hosszú évek óta várt, legnagyobb csattanóját, azaz a legutolsó epizód legvégét hogyan tartsák mégis titokban. És ki is találtak egy megoldást.

Az HBO programigazgatója, Casey Bloys jelentette be, hogy a biztonság kedvéért többféle, alternatív befejezést is leforgatnak majd, hogy ha ki is szivárog egy felvétel vagy forgatókönyv, akkor se lehessen tudni, vajon tényleg az lesz-e a befejezés. Sőt, Bloys úgy fogalmazott, az intézkedés célja, hogy “Senki ne tudhassa, mi is fog történni”, szóval még a színészek előtt is titokban akarják tartani, végül melyik befejezés kerül adásba.

A trükk egyébként nem újdonság, már a Dallas is eljátszotta, aztán hasonlóan járt el a Maffiózók és a Breaking Bad stábja is.

A Trónok harca utolsó, nyolcadik, hat mozifilm-hosszúságú részből álló évadának forgatása csak októberben kezdődik, és el is tart jövő áprilisig, így könnyen lehet, hogy 2019-ig várni kell a befejezésre.

És akkor az idei balhék időrendben:

  1. Hónapokkal az évadnyitó előtt kiszivárog az évad szinte teljes története.
  2. Hackerek törik fel a cég levelezését és szervereit, ellopnak 1,5 terabyte-nyi adatot
  3. Kiszivárog több bemutatás előtt álló sorozatepizód és a Trónok harca 4. részének forgatókönyve.
  4. A hackerek 6 millió dollárt kérnek.
  5. Egy indiai tévétől a bemutató előtt kiszivárog a 7×04.
  6. Az HBO 250 000 dollárt kínál a hackereknek.
  7. Az HBO Espana véltelenül idő előtt levetíti a 7×06-ot.
  8. Feltörik az HBO Twitterfiókját.






Egymilliárd letöltés a Trónok harca hetedik évadának

Jól tetszett olvasni, EGYMILLIÁRD bezony, ez még duplatöltelékes, mentás Oreóból is sok, nemhogy kváziközépkorból. A számot az illegális letöltések mérésére szakosodott MUSO nevű cég szolgáltatta, a következőkkel együtt:

  • az évad epizódjait átlagosan 14,7 millió alkalommal töltötték le egyenként
  • az évadnyitót 72 óra alatt 90 millió alkalommal szedték le vagy streamelték illegálisan
  • az évadzárót ugyanilyen időtartam alatt 120 millió alkalommal töltötték le
  • az évadra vetített 1,03 milliárd illegális nézés vagy miafasz 84,6 százaléka volt stream, 9,12 százaléka torrent, 5,59 százaléka meg egyéb letöltés

Ilyen jellegű aktivitást, mármint ennyire eltökéltet, nagyszámút és világméretűt a cég még nem tapasztalt, azon meg pláne kiakadtak, hogy az eddig az illegális piacot uraló torrentezés mennyit esett vissza. 






Szappanoperába illő fináléval hagyott itt minket másfél évre a Trónok harca

Befejeződött az HBO-n a Trónok harca hetedik évada. Ebben a posztban spoileresen tárgyaljuk az évad legfontosabb eseményeit.

[…] Bővebben!






A városvezetés csitította el az aggódó Trónok harca-rajongókat

Utolsó részéhez érkezett a Trónok harca hetedik évada, és bár Texast épp hurrikán sújtja, az államban élnek olyanok, akik mondjuk nem a szeretteik épségéért izgulnak, hanem azért, hogy zavartalanul tudják nézni az évadzárót.

Sok texasi ugyanis attól tart, hogy a Harvey hurrikán miatti áramkimaradások tönkretehetik a 81 perces utolsó rész élményét. Austin vezetése a rendkívüli helyzet miatt túlélési tippeket gyűjtött össze a Redditen, és mindjárt a címben azzal kezdték, hogy mindent megtesznek azért, hogy ne menjen el az áram vasárnap este, amikor a rajongók épp az évadzárót nézik.

A Harvey hurrikánnak közben már legalább egy halálos áldozata van. (via Vanity Fair)






Lassan moziba is járhatnánk Trónok harcát nézni

Nem elég, hogy idén a Trónok harca csúszott pár hónapot, az eddig megszokott tíz helyett mindössze hét epizódot kaptak a nézők. Cserébe annyi a jó hír, hogy a The Dragon and the Wolf (a sárkány és a farkas) címet kapó finálé 81 perc hosszú lesz, ami a két és fél órás, monstre blockbusterek előtt simán mozifilmes időhossznak számított. Szóval a most vasárnapi évadzáró minden eddiginél grandiózusabb lesz, legalábbis játékidőben biztosan. Ez szépen illeszkedik ahhoz a hírhez, miszerint a jövő évi, utolsó Trónok-harca évad ugyan csak hatrészes lesz, viszont mind a hat közel másfél óra hosszú és mozifilmes minőségű lesz. Innentől már adja magát a kérdés: mikor mehetünk végre moziban nézni Trónok harcát?






A szemünknek és nem a szívünknek szólt

Utolsó előtti epizódjához érkezett a Trónok harca utolsó előtti évada. Az HBO-n hivatalosan hétfőn este debütált a hatodik epizód, aminek eseményeit ebben a posztban spoileresen tárgyaljuk.

[…] Bővebben!






Mennyire ártott a Trónok harca nézettségének az idei balhéhalom?

Lássuk csak:

  1. Hónapokkal az évadnyitó előtt kiszivárog az évad szinte teljes története.
  2. Hackerek törik fel a cég levelezését és szervereit, ellopnak 1,5 terabyte-nyi adatot
  3. Kiszivárog több bemutatás előtt álló sorozatepizód és a Trónok harca 4. részének forgatókönyve.
  4. A hackerek 6 millió dollárt kérnek.
  5. Egy indiai tévétől a bemutató előtt kiszivárog a 7×04.
  6. Az HBO 250 000 dollárt kínál a hackereknek.
  7. Az HBO Espana véltelenül idő előtt levetíti a 7×06-ot.
  8. Feltörik az HBO Twitterfiókját.

Ha ezek után a nézettség csökkent volna, senki nem csodálkozna, hiszen ha akarja, már mindenki megtudhatja, mi történik az évadban (ez egyáltalán nem biztos), és két részt jóelőre megnézhetett. A nézettség viszont nemhogy nem csökkent, de sorozatrekordokat hozott, az évadzáróra pedig az HBO abszolút rekordja (a Sopranos-finálé tartja) is megdőlhet.

  • 7×01 – 10,1 milló néző (sorozatcsúcs)
  • 7×02 – 9,27 millió
  • 7×03 – 9,24 millió
  • 7×04 – 10,16 millió (sorozatcsúcs)
  • 7×05 – 10,71 millió (sorozatcsúcs)

A Sopranos 11,9 millióval vezeti a filmcsatorna örökranglistáját.






Tévedésből szivárgott ki a következő Trónok harca-rész

Hatalmasat bakizott a spanyol HBO: véletlenségből négy nappal korábban tették közzé a Trónok harca következő részét, a hetedik évad hatodik darabját, írta meg a Telegraph.

[…] Bővebben!






Idén utoljára még egyszer lefékezett a Trónok harca

A hetedik évad ötödik epizódjával folytatódott az HBO-n a Trónok harca. Posztunkban spoileresen tárgyaljuk az epizód főbb eseményeit.

[…] Bővebben!






A jobbkezes színésznő kalandja a balkezes kardozással

Hancu kolléga szúrta ki, hogy van ez a videó, amit úgy érdemes nézi, hogy gondoljunk bele: Maisie Williams, az Aryát alakító színésznő jobbkezes, viszont a karaktere ballal vív. Ha agyonvernek sem tudnám megtanulni.






A nap képe: Sárkányolás

Lány sárkánnyal. 2017, digitális.






Nem volt egyszerű felvenni a Trónok harca legutóbbi epizódját

A werkfilmben aki él és mozog, mesél arról, mi kellett a 7×04 végén látott elképesztő, 14 perces csatajelenet felvételéhez. Meló, sok meló.