…és akkor megszületett az internet

...és akkor megszületett az internet 

A National Geographic első nagyszabású sorozatpróbálkozása, a Mars olyan jól sikerült és annyira bejött mind a készítőknek, mind a terjesztőknek, hogy a NatGeónál úgy voltak vele, hogy oké, akkor legyen még egy olyan sorozat, amiben a fikciós részeket megtámogatjuk dokuszegmensekkel, melyekben majd olyan komoly arcok szólalnak meg, akik rendesen alátámasztják a sztorit. Sőt, csavartak még egyet az egészen, és az új sorozat, a Valley of the Boom, azaz A Szilícium-völgy urai ugyanis eleve nem kitalált történet, hanem annak az internetnek a hajnaláról szól, amit most is használunk.

[…] Bővebben!

...és akkor megszületett az internet
...és akkor megszületett az internet
...és akkor megszületett az internet



Holnap indul az ATV Spirit, bárcsak tudnánk, kinek

Holnap indul az ATV Spirit, bárcsak tudnánk, kinek

Az ATV még tavaly nyáron, a Hetek c. lapban jelentette be, hogy új szórakoztató csatornát indítanak. A neve ATV Spirit lett, napi 24 órában sugároz majd gyermek, humor, sorozat, film, dokumentum, reality, kert és barkácsolés témakörökben, az akkori ígéret szerint javarészt vásárolt tartalmakból. A legviccesebb, hogy anno még a fiatalok voltak a célközönség, de a fenti programkínálatot elnézve a jóisten se tudja, kire lőnek.

[…] Bővebben!

Holnap indul az ATV Spirit, bárcsak tudnánk, kinek
Holnap indul az ATV Spirit, bárcsak tudnánk, kinek
Holnap indul az ATV Spirit, bárcsak tudnánk, kinek



Újabb hat(!) másodpercet mutattak meg a Trónok harcából

Bizony. A fenti videóban az HBO 2019-es évébe nyújt bepillantást a csatorna, és perszehogy feltűnik benne egy sárkányon lovagló alak (Dany?), illetve Dany és Jon Snow, amint Deresben Sansával és Brienne-nek dumálnak egy sort, és Brienne természetesen elég bizalmatlan arcot vág mindehhez. A fent látható sorozatok, minisorozatok és filmek mind láthatók lesznek itthon is:

  1. True Detective 3. évad – január 14.
  2. Watchmen – 2019 
  3. Eufória (Euphoria) – 2019. nyara
  4. Hatalmas kis hazugságok 2. évad (Big Little Lies) – 2019
  5. Az alelnök 7. évad (Veep) – 2019. tavasz
  6. Barry – 2019. tavasz
  7. Trónok harca 8. évad (Game of Thrones) – 2019. április
  8. Utódlás 2. évad (Sucession) – 2019.
  9. Csernobil (Chernobyl) – 2019. tavasz
  10. Catherine The Great – 2019.
  11. Válás 3. évad (Divorce) – 2019.

Újabb hat(!) másodpercet mutattak meg a Trónok harcából
Újabb hat(!) másodpercet mutattak meg a Trónok harcából
Újabb hat(!) másodpercet mutattak meg a Trónok harcából



Az Exatlon lett az egyhangúság új mértékegysége

Az Exatlon lett az egyhangúság új mértékegysége

Az európai versenyzők hamar megismerték a pályát, különösen az új-zélandi Paul Radisich.

Két adáson vagyunk túl a dominikai palikozásból, és ha agyonvernek sem tudom megmondani, miről és kinek szól ez a műsor, amit Exatlonnak hívnak, és kábé olyan, mintha a Survivor egzotikus helyszínét a Ninja Warror nagyon lebutított pályáival kereszteznénk, erre ráengednénk 8 profi sportolót és 8 sportos civilt, és az eseményeket nem viccesnek mondott műsorvezetők, hanem egy sportkommentátor narrálja hol sikoltozva, hol hörögve.

Mindezt minden nap, mától már 90 percben.

[…] Bővebben!

Az Exatlon lett az egyhangúság új mértékegysége
Az Exatlon lett az egyhangúság új mértékegysége
Az Exatlon lett az egyhangúság új mértékegysége



Kormánypropagandával és hibás kérdéssel is lehetsz milliomos

Kormánypropagandával és hibás kérdéssel is lehetsz milliomos

A tudásalapú vetélkedőkre itthon mindig is hajlamosak voltunk úgy tekinteni, mint valamiféle kinyilatkoztatásra, a könnyen, tömegek számára elérhető Tudás alfájára és ómegájára, a kvízmesterekre meg a Tudás Őrzőire. Ilyen volt Egri János és az Elmebajnokság, azaz az angol Mastermind hazai verziója, amiből mindenki megtanulhatta, hogy 1965 március 23-án az Aidában ki énekelte Amonasro, Núbia királya szerepét Milánóban. Már ha érdekelte, ugye. Egri János után a következő olyan kvízmester, akit az egész ország rém okosnak és intelligensnek tartott, Vágó István volt, aki egyébként lehet, hogy az, mit tudom én, de mivel a tévében annak tűnt, így a nagyközönség annak tartotta – pont mint Noah Wyle-t orvosnak az amerikaiak, akik egy repülőúton hiába bizonygatta, hogy ő nem Dr. Carter. Vágóra aztán úgy rá is hűlt ez az “Ő Az Okos Ember” jelmez, hogy amikor valami könnyedebben próbálkozott, hatalmasat bukott, mert a néző nem a frivol műsorvezetőt látta benne, és idegenül is mozgott a szerepben.

[…] Bővebben!

Kormánypropagandával és hibás kérdéssel is lehetsz milliomos
Kormánypropagandával és hibás kérdéssel is lehetsz milliomos
Kormánypropagandával és hibás kérdéssel is lehetsz milliomos



Január 12-én tér vissza A tanár az RTL-re

Január 12-én tér vissza A tanár az RTL-re

Nem szerettük nagyon az első évadot, de nem is akartuk kivájni a szemünket egy rozsdás villával a látványtól, leginkább az bosszantott nézőként, hogy ugye ilyen iskola a világba’ se, ilyen tanár sose volt, az olyan problémákat meg, mint a leányanyaság, vagy a örökbefogadás, nem 42 perc alatt fogja megoldani egy tornacipős, kócos macsó. A Nagy Ervin mellé romantikus szálként/jócsajnak rendelt Ubrankovics Júlia sem vált be, a két szereplő között pont annyi kémia volt, mint köztem és Bayer Zsolti között lenne a hajdúnánási traktorosbálon a tombolasorsoláskor. Utóbbival (nem Zsótival, a sorozatos problémával) már nem kell foglalkozni, Ubrankovics Júlia már nem szerepel a második évadban, mert lejárt a szerződése és nem kívántak vele tovább dolgozni, mondja az RTL, mert kirúgták, mondja Ubrankovics, de ezt nem mi fogjuk eldönteni. 

A helyére érkezett Trokán Nóra, aki nem a karakterét viszi tovább, hanem egy igazgatóhelyettest hoz, róla az RTL sajtóanyaga azt írja, hogy 

bájos kisugárzásával minden férfitanár figyelmét felkelti.

[…] Bővebben!

Január 12-én tér vissza A tanár az RTL-re
Január 12-én tér vissza A tanár az RTL-re
Január 12-én tér vissza A tanár az RTL-re



A faszszopók tíz év évvel később is faszszopók lesznek

A faszszopók tíz év évvel később is faszszopók lesznek

Elnézést a profán címért, de hát a cocksucker az cocksucker, ha tetszik, ha nem, és a Deadwood meg az a sorozat, amiben ez volt a leggyakoribb főnév. Az HBO három évad után kaszálta el, mert David Milch alkotóval együtt dolgozni nem volt éppen leányálom, a sorozat drága volt, a részek időben soha nem készültek el, és mivel a nézettségi listákon sem állt túl előkelő helyen, egy idő után a fejesek köszönték, de nem kértek belőle. A lezárás viszont nagyon fájó ont volt mindenkinek, így Milch kapott egy ígéretet egy kétórás tévéfilmre, amire viszont a színészeket nem volt egyszerű összehozni – végül csak sikerült és tessék, itt is a kézzelfogható eredmény, a film forog.

[…] Bővebben!

A faszszopók tíz év évvel később is faszszopók lesznek
A faszszopók tíz év évvel később is faszszopók lesznek
A faszszopók tíz év évvel később is faszszopók lesznek



comment:com 2018-12-27 08:56:13

Negyedik évad, téma a bosszú, Bobby Axelrod (Lewis) és Chuck Rhoades (Giamatti) eddig egymás elpusztításán ügyködtek, most Wendy Rhoades (Maggie Siff) segítségével nekiesnek Grigor Andolovnak (John Malkovich), Taylor Masonnek (Asia Kate Dillon), Brian Connertynek (Toby Leonard Moore) és Waylon “Jock” Jeffcoatnak (Clancy Brown), akik meg scerábe őket akarják elemészteni, de hát a Billions az már csak ilyen sorozat. A márciusban érkező negyedik évadra visszatér David Costabile, Condola Rashad, Kelly AuCoin, Jeffrey DeMunn és Malin Akerman, csatlakozik hozzájuk Samantha Mathis, Kevin Pollak, Jade Eshete és Nina Arianda. Itthon az HBO GO vetíti.






Január 2-től látható az Exatlon Hungary

Január 2-től látható az Exatlon Hungary

Mindkét nagy kereskedelmi tévé odafigyel az év elejére is, ami abból a szempontból elég szokatlan, hogy ez az az időszak, amikor a reklámozóknak nem nagyon van pénze, hiszen decemberben mindent elköltöttek, ami volt, ráadásul január évtizedek óta a kiskereskedelem fekete hónapja, ilyenkor senki nem vesz semmit, csak imádkozik, hogy kihúzza a hó végéig.

Az RTL egy napi sorozattal, a Drága örökösökkel jelentkezik, aminek első részét már meg is mutatták a sajtónak (erről külön posztban írunk majd), a TV2 pedig egy Survivorba oltott Ninja Warriorral és a Legyen Ön is Milliomos! feltámasztásával próbálkozik nézőket leültetni a tévék elé. Utóbbit Gundel Takács Gábor vezeti majd, és nagy kérdése, hogy az a műsor, amit a Vágó István-féle verzió után az RTL kétszer is feltámasztott, először Friderikusz Sándorral majd Fábry Sándorral, és kétszer kaszált el, mert semmi értelme nem volt, mennyire él meg 2018-ban főműsorban egy kereskedelmi tévén.

[…] Bővebben!

Január 2-től látható az Exatlon Hungary
Január 2-től látható az Exatlon Hungary
Január 2-től látható az Exatlon Hungary



Nahát, VV Csokit kizárták a Való Világ 9-ből

Nahát, VV Csokit kizárták a Való Világ 9-ből

A VV Csoki néven ismert vellalakó a bekerülésekor forgatott kisfilmben azt mondta, hogy

Szavazzatok rám, néger vagyok!

és ezen a platformon tolta eddig a szekeret odabent, levarrt két vagy három lakót (VV Krisztiánt nem számoljuk bele, de sanszos), majd testi épséget veszélyeztetett és kizárult. A tett: hozzávágott egy szemöldökcsipeszt VV Zsuzsu fejéhez. Nem direkt, csak ideges volt, de ez most mindegy, nem dobálunk, és kész. A bejelentést VV Csoki egyik mátkája, VV Reni olyan műsorral fogadta, mintha legalábbis a családját és a teljes falu lakosságát elvinnék a komenisták Dinnyés József turnéra bértapsolónak, kis híján még a póthaját is kiszaggatta.

Ráadásul ez pont akkor következett be, amikor a közönségszavazás alapján a legfaszábbnak választott lakó VV Csoki

A BELEVALÓ VILÁGOT VEZETHETTE VOLNA!

T.R.A.G.É.D.I.A., mondom én.

Nahát, VV Csokit kizárták a Való Világ 9-ből
Nahát, VV Csokit kizárták a Való Világ 9-ből
Nahát, VV Csokit kizárták a Való Világ 9-ből



Helló, Mr. Spock!



Januártól forog a The Terror második évada

Januártól forog a The Terror második évada

Na de hát hogy, kérdezhetnénk, az elsőt azért nem lenne egyszerű folytatni, ugye. Már ha csak a sok halálra és nem is olyan relatíve alacsony számú, lábon maradt karakterre gondolunk. Hát úgy, hogy a The Terror eleve egy antológiasorozat, annak is szánták, annak is indult, AZ IS, így lehet neki második évada, amit az elsővel csak a címbeli központ téma, a rettegés köt össze.

A második évadot Ridley Scotték nem Budapesten, hanem Vancouverben forgatják, a II. világháború alatt játszódik egy japán-amerikai közösségben, amit rejtélyes gyilkosságok tartanak rettegésben. A szereposztásról annyit tudni, hogy szerepel majd benne az eredeti Star Trekből ismert George Takei, aki gyermekként két japán-amerikai internálótáborban is raboskodott a II. világháború kitörése után, és nagyon sok mindent tud erről az időszakról – nem csoda, hogy tanácsadóként is együtt dolgozik a producerekkel, Alexander Woo-val (True Blood – Inni és élni hagyni) és Max Borensteinnek (Kong: Koponya-sziget és Godzilla).

További szereplők: Derek Mio (Hawaii Five-O), Kiki Sukezane (Hősök: Ujjászületés; Lost in Space; Westworld), Miki Ishikawa (9-1-1), Shingo Usami (Rendíthetetlen; Farkas) és Naoko Mori (Everest). Tíz rész lesz, 2019-ben jön az AMC-re, így hozzánk is.

Januártól forog a The Terror második évada
Januártól forog a The Terror második évada
Januártól forog a The Terror második évada



Beindult a februárban visszatérő The Walking Dead reklámkampánya

Alert: this man has been known to be dangerous. Proceed with caution. #TWD @jdmorgan pic.twitter.com/Sn582tCjxK

— The Walking Dead AMC (@WalkingDead_AMC) 2018. december 18.

Így. Imádom. Az évad meg ugye eleve fasza volt, szóval még joggal is lehet hypeolni.

Beindult a februárban visszatérő The Walking Dead reklámkampánya
Beindult a februárban visszatérő The Walking Dead reklámkampánya
Beindult a februárban visszatérő The Walking Dead reklámkampánya



Ismét egy duó nyerte az X-Faktort, mennybe ment két rapper

Ismét egy duó nyerte az X-Faktort, mennybe ment két rapper

Történelmi évad volt ez, a döntőbe ugyanis három olyan előadó jutott be (Stolen Beat, USNK, Tamáska Gabriella), akik közül egyik sem tud énekelni. Ehhez képest ugyan mindegy volt, ki nyer, de a rend kedvéért:

a USNK nevű formáció lett a 2018-as X-Faktor nyertese.

ByAlex mentoráltjai (a nagydöntőbe Tamáska nem jutott be) egymásnak voltak farkasai, mármint képletesen szólva mert a színpadon csak ténferegtek és láthatóan semmi keresnivalójuk rajta – de hát ez az évad egy ifjúsági reality volt, nem dalverseny. 

Ismét egy duó nyerte az X-Faktort, mennybe ment két rapper
Ismét egy duó nyerte az X-Faktort, mennybe ment két rapper
Ismét egy duó nyerte az X-Faktort, mennybe ment két rapper



Az atv péntek reggel elkapta a TV2-t

Az atv péntek reggel elkapta a TV2-t

Ilyen sem volt még, legalábbis én nem emlékszem hasonlóra: az évek óta egyeduralkodó Mokka egy korcsoportban kikapott egy korábban lesajnált kábeltévés műsortól. Nem az MTVA-tól vagy az RTL-től, hanem az atv Start című műsorától. Nem tudom, jelent-e ez valamit a jövőre nézve, azt sem, hogy ez egy trend kezdete, az tuti, hogy az atv az utóbbi két év folyamatos építkezésével sokat erősödött, úgy tűnik, határozott elképzelés mentén haladnak előre, indítanak új csatornát és így tovább.

[…] Bővebben!

Az atv péntek reggel elkapta a TV2-t
Az atv péntek reggel elkapta a TV2-t
Az atv péntek reggel elkapta a TV2-t



Nagy Feróval és Vince Lillával pimpelték fel A Dal 20019 zsűrijét

Nagy Feróval és Vince Lillával pimpelték fel A Dal 20019 zsűrijét

A 64. Eurovíziós Dalfesztivált jövő májusban rendezik Tel-Avivban, és perszehogy mi is részt veszünk rajta de hogy milyen nótával, az majd csak A Dal 2019-es kiadásából derül ki. A műsor, amit Nagy Nemzeti Dalválasztónak is nevezhetünk, kicsit átalakult, legalábbis ami a zsűrit illeti, ketten, Both Miklós és Mező Misi maradtak tavalyról, Frenreisz Károly helyett a mostanában egyre NER-kompatibilisebb Nagy Feró (oszt hol van már a ricsés lázadás, mi?) ült be, Zsédát pedig Vincze Lilla váltja, hogy a kötelező nőkvóta is ki legyen pipálva.

[…] Bővebben!

Nagy Feróval és Vince Lillával pimpelték fel A Dal 20019 zsűrijét
Nagy Feróval és Vince Lillával pimpelték fel A Dal 20019 zsűrijét
Nagy Feróval és Vince Lillával pimpelték fel A Dal 20019 zsűrijét



A nap, aminek végén Bangó Margit nokedlizni hívott

 

A nap, aminek végén Bangó Margit nokedlizni hívott

A nokedlizés, még mielőtt valamelyik élénk fantáziával megáldott olvasónk kombinálni kezdene, az aminek hangzik, mármint szó szerint, Bangó Margit rám nézett, pontosabban a hasamra, és azt mondta, hogy jó, akkor majd te is eljössz hozzám, paprikáscsirke nokedlivel jó lesz? Jó hát. Hogy a picsába’ ne. Ez nem úgy volt, hogy mentem az utcán, ő jött szembe, has, nézés, mondás, hanem úgy, hogy közös műsorban szerepeltünk, a ma este látható Tesztbeszéd című talkshowban, a Spektrum Home Nagy Őszi Általános Szórakoztatócsatornává Avanzsálásának egyik elemében.

De még mielőtt rátérnénk arra, hogy kerültem egy asztalhoz négy közismert emberrel afféle kakukktojásként, pár szó erről a váltásról, mert kell. Kell, mert az, hogy az AMC négy saját gyártású műsort is beindított egy olyan csatornáján, amin leginkább az angolszász országok házátalakítós reality műsorai mentek, meg, ha jó emlékszem, az a kiskertes cucc, amiben egy loncsos hajú, szemüveges faszi termelte meg magának a répát (és ez, bármilyen furcsa is, de engem megnyugtatott, mármint a tény, hogy rajtam kívül is vannak őrültek), az azért fontos, mert a csatornacsalád tulajdonosai ezek szerint hosszú távon számolnak a magyar csomaggal, és költenek is rá. Az már más lapra tartozik, hogy az elindított műsorok egyikét sem érheti az a vád, hogy a fiatal tévénézőket akarja megfogni, este kilenctől nem hiszem, hogy tinihordák csavarnák ki a muter kezéből a távkapcsolót, hogy megnézhessék, mit gondol Ábel Anita vagy Kovács Patrícia Bochkor Gábor mellszőrzetéről, vagy éppen arról, hogy mit kérdezett Steiner Kristóf tőlem, a 49 éves indexes újságírótól, mert most őszintén, mi a tökömért érdekelné?

[…] Bővebben!

A nap, aminek végén Bangó Margit nokedlizni hívott
A nap, aminek végén Bangó Margit nokedlizni hívott
A nap, aminek végén Bangó Margit nokedlizni hívott



Jön az újabb Nyomorultak-feldolgozás

Ha valakinek hozzám hasonlóan rémálmai vannak a legutóbb, mozis verzió óta, amiben Russel Crowe, Annme Hathaway és Eddie Redmayne is énekelt (jó, Hugh Jackman is, de ő tud), VAGY volt annyi esze, hogy messze elkerülje az országos giccset, DE maga a történet érdekli, az most örüljön de nagyon, mert 2019-ben jön a klasszikus történet sorozatverziója, olyan színészekkel, mint

  • Dominic West (Jean Valjean),
  • David Oyelowo (Javert),
  • Lily Collins (Fantine),
  • és Olivia Colman (Madame Thénardier)

Az ugye a listából, és az előzetesből is világos, hogy éneklés az most nincs, de másként sikerült szakítania hagyományokkal, Javert szerepét ugyanis egy fekete színészre, a rém tehetséges David Oyelowóra bízták, ami majd tuti ad muníciót a kommentelőknek világszerte, meg itt lent is. A hatrészes sorozatban Adeel Akhtar (The Night Manager), Ellie Bamber (Éjszakai állatok), Josh O’Connor (Durrellék Korfun), és Erin Kellyman (Raised by Wolves) is szerepel, a forgatókönyvét pedig a Büszkeség és balítéletet is jegyző Andrew Davies írta.

Jön az újabb Nyomorultak-feldolgozás
Jön az újabb Nyomorultak-feldolgozás
Jön az újabb Nyomorultak-feldolgozás



Csendes kis folyó + iszonyú mennyiségű CGI = a tévétörténelem egyik leglátványosabb robbanása

Csendes kis folyó + iszonyú mennyiségű CGI = a tévétörténelem egyik leglátványosabb robbanása

A The Walking Dead nézettsége az előző szezonban teljesen bezuhant az USA-ban, az idei kilencedik évaddal pedig nemhogy megállt volna a nézővesztés, hanem tovább folytatódott, a korábbi csúcsidőszak 15 milliós nézettségéhez képest a mostani évad részei minössze 5-6 millió nézőt hoznak.

Valószínűleg ezért is volt szükség arra, hogy valami iszonyú látványossal álljanak elő a készítők, ami a kilencedik évad ötödik részében meg is történt: egy hatalmas zombicsordát repítenek a levegőbe a főszereplők, de magánál a jelenetnél sokkal érdekesebb, ahogy készült.

[…] Bővebben!

Csendes kis folyó + iszonyú mennyiségű CGI = a tévétörténelem egyik leglátványosabb robbanása
Csendes kis folyó + iszonyú mennyiségű CGI = a tévétörténelem egyik leglátványosabb robbanása
Csendes kis folyó + iszonyú mennyiségű CGI = a tévétörténelem egyik leglátványosabb robbanása



Fleischman doki visszatér Alaszkába

Fleischman doki visszatér Alaszkába

Vannak olyan amerikai sorozatok (Dallas, Vészhelyzet, Rabszolgasors, stb), melyek úgy épültek be a magyar néplélekbe, hogy arra igazán logikus magyarázat nem nagyon akad. Ilyen az USA-ban 1990-95 között vetített Northern exposure, amit Miért éppen Alaszka? címmel 1994-től vetített szépen sorban a MTV, a TV2, a Viasat és a Sorozat+ is levetített, de valahogy mindenütt megcsúszott egy kicsit a dolog:

  • a Magyar Televízió az első három évadot vásárolta meg, leadta az első kettőt és a harmadik első részét (1994)
  • a TV2 az első négy évadot adta le (1988)
  • a Viasat3 egy kivétellel az összes részt bemutatta (egy zenével kapcsolatos szerzői jogi vita miatt az 1. évad 4. epizódja nem volt látható) azaz itthon ők adták le elsőként az ötödik és a hatodik évadot is. (Az utolsó két évadra szinkronhangot kellett cserélni, amiről itt írtunk.)

    […] Bővebben!

Fleischman doki visszatér Alaszkába
Fleischman doki visszatér Alaszkába
Fleischman doki visszatér Alaszkába