Előzetes vasárnapi amerikai nézettség

Miképp a The Orville ősszel, úgy a The Resident is amerikai focis hátszéllel lett indítva most, és szinte ugyanúgy kezdett mindkét sorozat. És amikor azt mondom, hogy “szinte”, úgy értem, hogy “pontosan” (a FOX orvosos drámája így nyitott: 8,6M; 18-49: 2.7), de lehet, hogy mire kijönnek a végleges eredmények, mindez módosulni fog – a különbség […]



Komoly a Dundee-folytatás

A minap jött egy rövid teaser a Dundee-hoz, amiben Danny McBride hülyült kicsit a legendás Krokodil Dundee fiaként. Hát most itt van még egy teaser, ebben már Chris Hemsworth is feltűnik a humorával, és így már egyre valószínűbb, hogy ez egy tényleges film, nem csak valami víruskampány. Dundee fial segít előkeríteni az igazi Dundee-t.



Új képen a Statham vs. Cápa

A film címe The Meg, ez az amiben Statham kiment egy vízalatti állomásról pár tudóst, akiket egy cápa basztat. Ez meg az új kép a filmből.



Chastain és Spencer karácsonyi vígjátéka

A Variety úgy tudja, hogy A segítség főszereplői, Jessica Chastain és Octavia Spencer ismét egy vásznon téblábolnak majd, méghozzá a Universal Pictures égisze alatt készülő, egyelőre címmel még nem rendelkező

The Chastain és Spencer karácsonyi vígjátéka on filmnews.hu.



Screen Actors Guild Awards 2018 – A győztesek

Tegnap este a szokásos ünnepélyes ceremónia keretén belül a színészek szakszervezete is döntött, hogy kik kapják a legjobbaknak járó elismerést. A 24. alkalommal megrendezett Screen Actors Guild házigazdai posztját Kristen

The Screen Actors Guild Awards 2018 – A győztesek on filmnews.hu.



TV-spotosdi: Red Sparrow, Tomb Raider, Game Night

Midről volt már szó külön, szóval most inkább beömlesztem őket ebbe a posztba együtt. Itt van Jennifer Lawrence szexi ügynökként a Red Sparrowbam, itt van Vikander Laraként a Tomb Raiderben, és még a komolyra forduló játékosok is jöttek két videóval. Meg még bónusz is van egy februári premierhez. Bónusznak a Black Panther úgy “ígykészültje”.



Az Empire olvasói szavaztak minden idők legjobb gonoszairól

Ez lesz a magazin márciusi számának (ami január 25-én jelenik meg ehhehe) a fő témája. Mármint a gonoszok. Balra az utcai jobbra az előfizetői borító. Amúgy a lista tényleg közönségszavazással jött össze, szóval nem sokat ér. Az első rajta Darth Vader. Mondjuk a teljes listát nem találtam google-ben, csak egy felsorolást, hogy kik vannak a […]



A 29. PGA-díjátadó győztesei

A ComingSoon.net idén gyönyörűen elsumákolta az Amerikai Producerek Céhe (Producers Guild of America) által kihirdetett jelöltek listáját, úgyhogy egyből a győztesek rangsorával érkezem. Idén 29. alkalommal adták ezt a nemes

The A 29. PGA-díjátadó győztesei on filmnews.hu.



Mit lehet kezdeni egy forgatási képpel

Épp készül az Irishman, Scorsese iszonyat drága Netflixes gengszterfilmje. Itt egy forgatási kép, a tovább mögött pedig az amit pár site lehozott komoly arccal, nem kiáltva fake-et. Mondjuk jól sikerült, az tény.



Pilot-mustra: The Resident – 1×01

Medical error is the third leading cause of death in the United States after cancer and heart disease. Tegnap is írtam, most is megteszem, a FOX-os The Resident nem tipikus kórházas sorozat a pilotja alapján, és ezért javaslom a műfajtól ódzkodóknak is a bepróbálását. Persze az antihősös sorozatoknak az a hátránya, hogy benne van, hogy […]



Hétvégi USA bevételi adatok – 2018.01.21.

Az új Jumanji továbbra is letaszíthatatlan a trónról, ugyanis egyik újoncnak sem sikerült még csak erősebben megközelítenie sem az ötödik hetében járó kalandfilmet. A lovasság magyar címen érkező háborús film

The Hétvégi USA bevételi adatok – 2018.01.21. on filmnews.hu.



Tomb Raider is tévében, méghozzá duplán!

Minden kezdet nehéz. Tényleg őszintén remélem, hogy nem fölösleges reboot lesz az Alicia Vikander főszereplésével elkészült Tomb Raider újraázás, amelynek premierje két hónapon belül esedékes. Most nézzünk két tévészpotot az

The Tomb Raider is tévében, méghozzá duplán! on filmnews.hu.



Rampage tévéreklám

Szintén az NFL elődöntő reklámidejében debütált a Rampage: Tombolás tévéreklámja is, amely ráadásul 60 másodperc hosszúságú. Az 1986-os videojáték nyomán készülő filmben Dwayne Johnson mellett többek közt Naomie Harris is

The Rampage tévéreklám on filmnews.hu.



Jennifer Lawrence kicsinálhatatlan?!

Tegnap a Screen Actors Guild az NFL elődöntő alatt minden nagyobb stúdió tévéreklámokkal népszerűsített, ez alól a 20th Century Fox Vörös verébje sem képez kivételt. Jennifer Lawrence részben Magyarországon forgatott

The Jennifer Lawrence kicsinálhatatlan?! on filmnews.hu.



Ready Player One: kulisszavideó és tévéreklám

A jövőbe kukkanthatun bele a Warnertől származó legújabb Ready Player One kulisszavideón keresztül, illetve, hogy teljes legyen a kép, új tévéreklám is érkezett Steven Spielberg sci-fijéhez, ami még talán… na

The Ready Player One: kulisszavideó és tévéreklám on filmnews.hu.



A hét kérdése

Vannak olyan szokásaim, amikre a kompletisták biztosan összevonják a szemöldöküket. De ezek a szokások nem hiszem, hogy annyira szokatlanok lennének. Vagy mégis? Nyilván vannak nézős sorozataim, amiket figyelemmel követek, persze csak amíg elég jók, utána (általában 2-3-4 évadot követően) mennek a kukába. És vannak, amiket nem nézek, kaszálok. De akadnak olyanok is, amik azért nem […]



Éjszakai játékok a tévében

A Warner és a New Line új tévéreklámokkal népszerűsíti az Éjszakai játék című akció-vígjátékot, amelyben Jason Bateman és Rachel McAdams ontják magukból a poénokat.

The Éjszakai játékok a tévében on filmnews.hu.



Akkor most kasza a Dragon Ball Super?

Jelezném rögtön előre, hogy pár (angol nyelvű) forrás eltérő árnyalattal hozta le a hírt, kísérletet sem teszek arra, hogy megmondjam melyiknek van igaza, és az is lehet, hogy az elmúlt órákban vagy hétvégén már tisztázódott a helyzet, de mivel nem követem az anime világát, ezért nem veszek észre sok mindent. Szóval, ha helyesbítenem kell a […]



Finálé előtt: Vikings

Who will rise? – ezt a kérdést teszi fel a Vikings félévadzárójának dalos promója a tovább mögött. Itt a kibeszélője a szezonnak, de bevallom, nem olvastam most utána, hogy mennyire váltotta be az elvárásokat az évad, hogy okozott-e egyeseknek csalódást. Nem fárad még a sorozat?



Raven’s Home – írta Tibi

A Disney Channel ősszel indult új sorozata, a Raven’s Home is a mostanság divatos reboot/revival hullám egyik képviselője. Az eredeti széria, a That’s So Raven 2003 és 2007 között futott nagy sikerrel, a Raven’s Home pedig tulajdonképpen ennek a folytatása az eredeti szereplőkkel. Most, hogy nyakunkon a magyar premier, megérdemel egy írást a komédia. Az […]